A természet csodája terül el a Lukács fürdővel átellenben, a Frankel Leó úton. Egy kis tavacska, ami a XV. században épült felhévízi malom gátjai duzzasztotta víz hatására keletkezett, s vált az összes budai gyógyforrás szabályozójává. Ennek ékes bizonyítéka, hogy akárhányszor megpróbálták leereszteni, a gellérthegyi és az alhévízi források apadni kezdtek. De még ennél is izgalmasabb a tóban burjánzó különleges flóra, hiszen olyan távoli növények élnek itt boldogan, mint a füge vagy a lótuszvirág.
Más lapra tartozik, hogy a tó partján álló ún. Népgőzfürdő törökös épületrészlete - a többit a hetvenes években lebontották - isten tudja, mióta várja sorsa jobbra fordulását. Ráadásul az akkori szanálók tervei között egy ifjú legenda, a Malomtó presszó bontása is szerepelt, ám úgy látszik, a vendéglátóipart már akkor sem volt könnyű két vállra fektetni.
És ezzel helyben vagyunk! A Malomtó 1962-ben nyitotta meg kapuit, maga Kádár János avatta fel, bár nem ezért - és nem is azért, mert az idős Kassák volt az egyik első törzsvendége - vált hamarosan Buda egyik legdivatosabb eszpresszójává. Inkább, mert ez a hely lett a "megtestesült modern", teraszán táncos lábú fiatalok ropták a késő esti záróráig, és a végén lúdlábbal temették a napot, nem feledve a méregerős feketét sem. Tudomásunk szerint itt forgatták a Mici néni két élete című film néhány jelenetét, 1977-ben pedig állítólag bárzongorista énekelte a betérő Révész Sándornak: "mennyivel könnyebb volna, hogyha két életem volna". Pedig csak egy rántottát kért.
A közelmúltban a Malomtó bejárata csak tetszhalottként bámulta a Frankel Leó út szerény villamosforgalmát, néhány évvel ezelőtt azonban úgy felújították, hogy még valamelyik belsőépítész magazinunk is komoly figyelmet szentelt neki. A Malomtó második életében ismét trendicsek a dizájn: a lekerekített formák mellőzése, a domináns krémszín visszafogottsága, a cseppet sem légüres tér. Az igazi csoda mégis a terasz, ahonnan a tavat látni. Más kérdés, hogy vizet kevésbé. A malomtó felszínét ugyanis oly mértékben lepték be a zöldségek, hogy inkább valamiféle lápnak gondolnánk. Szinte természetesnek vesszük a növényeken skateboardozó békákat, de azt már kevésbé, hogy a bejárati és az elénk tett étlap között jelentős eltérések mutatkoznak. "Még nem volt időnk kicserélni" - mentegetőzik a kedves felszolgáló hölgy, ami a töküres létesítményt látva igen szerény kifogásnak tűnik. Az (aktuális) választék szintén szerény, de csak a mennyiséget illetően - s rögvest megbocsátunk a bumfordi bakiért. A kevés fogás mindegyike láttán nagyot nyelünk, míg végül a tortillás avokádósalátára (1500 Ft), a mézes-szójás csirkemellre (2400 Ft) és chilis-csokis kacsamellre (2900 Ft) esik a választásunk. Előlegként nagyszerű tojáskrémes kenyeret kapunk, de utólag szinte elfelejtjük, mert ami a tányérokban érkezik, minden képzeletet felülmúl: látványra kifogástalan falatok - valóságos képzőművészet! De az ízvilág ennél is izgalmasabb! A tortilla tölteléke férfias, de korántsem mackós, inkább laza, akár egy hirtelen tánclépés, a csirkemellre szórt ruccola izgalmas, mint az úszni tanuló ebihal, amikor már nem ismeri fel édesanyját. De mindez csak bevezetés, hiszen a csúcsok csúcsára a kacsamellel jutunk el. A krémes hús és a szúrós csokiöntet, nyers borssal és az epres rizottóval keveredve olyan érzéki kalandot kínál, amit ritkán él meg az ember egy bizonyos kor felett.
