mi a kotta? - Cserebere, fogadom

Egy nemzetközi kulturális csereprogramnak hála, a hétvégén Pesten vendégeljük Ausztria egyik jelentős, ha nem is mindenestől szép, de azért okvetlenül nagy múltú szimfonikus együttesét, a Tonkünstler Zenekart. Mindkét koncertjüket (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 5.

és 6., fél nyolc) Brahms I. szimfóniája zárja majd, a mű, amelyet szerzője több mint két évtizeden át csiszolgatott, mielőtt 1876-ban a közönség elé bocsátotta. Tehát korántsem csak úgy hűbelebalázs módjára, mert Brahms világéletében kerülte az oktalan elhamarkodottságot, s mégis, a Wiener Salonblatt korabeli kritikusa ekként nyilatkozott róla: "a gondolatok nélküli komponálás művészetének legméltóbb képviselője". A Brahmsot bokszzsáknak tekintő zenei műírót Hugo Wolfnak hívták, s a koncertek programján éppenséggel e nehéz természetű, rajongásra és utálatra egyaránt fogékony zeneszerző dalai is szerepelni fognak.

"Én vagyok az Operaház igazgatója!" - állított be kész terveivel a bécsi opera egyik vezető művészének otthonába a zavarodott elméjű Wolf 1897-ben, amikor pedig a vágyott állást egy másik nagy kortársa nyerte el. E karmester-zeneszerző maga se ment a szomszédba némi malíciáért, így például a Tonkünstler műsorán a Négy utolsó ének éteri részletével szereplő Richard Straussról ezt írta: "Nézzük Strauss esetét! Ezúttal az urak különösen nagyra vannak vele, hogy vége már a zseni félreismerésének, mert íme, alighogy megjelent, kiharsonázzák a világba! Hurrá! Mostantól fogva a zseninek készpénzzel fizetünk!" Gustav Mahler köszörülte imigyen a nyelvét az "iparlovag" Strausson, s e héten tőle is egy gyönyörű, emelkedetten költői dalt hallhatunk (Um Mitternacht), igaz, orgonaátiratban: Karosi Bálint és Brickner Szabolcs közös estjén (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 8., fél nyolc).

Brahms I. szimfóniájához mérhetően elnyújtott a keletkezéstörténete a Simon Boccanegrának, hiszen az 1856-57-ben megírt első változatot az 1880-81-es második verzió követte, s Verdi operája még a szerző halála után is átesett néhány fazonírozáson. E hatalmas és hatalmasan problematikus operát a hétvégén a MET-ből közvetítik majd számunkra (Fesztiválszínház, február 6., hét óra), a baritonhangra írt címszerepben Plácido Domingóval (képünkön immár a genovai dózse jelmezében). Verdi a Boccanegra két változata között alkotta meg eltagadhatatlanul operai jegyeket viselő nagy gyászmiséjét, melyet a Vox Fortissima-bérlet esedékes hangversenyén a Budafoki Dohnányi Zenekar, az Akadémiai Kórustársaság és az MR zenei együtteseinek összefogása áraszt majd elénk (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 7., fél nyolc).

Brahms egyébiránt nemcsak Mahler karmesteri működését figyelte elismerő rokonszenvvel ("ördöngös fickó"), de Dohnányi Ernő pályakezdését is. Az utóbbi mester az elkövetkező napokban három koncerten képviselteti magát: gordonkára és zenekarra írt D-dúr koncertdarabját Perényi Miklós húzza majd az "budai Danubia kíséretében (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 4., fél nyolc), Szextettjét a Kokas-Kelemen házaspár vendégváró márványtermi estjén hallhatjuk (február 8., hat óra), míg a Brahms érdeklődését felkeltő 1895-ös c-moll zongoraötöst a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistái vezetik elő, méghozzá a pianista Simon Izabella társaságában ("budai Társaskör, február 8., hét óra).