mi a kotta? - Knoxville nyáron, Stockholm télen

  • .
  • 2010. január 7.

Trafik

Immár túl vagyunk a karácsony és a szilveszter obligát viszontagságain, a január elsejei lencseevésen, valamint a Bécsi Filharmonikusok elmaradhatatlan évindító valcer- és polkamatinéján, ám a 2010-es esztendőt azért még szoknunk kell egy kicsinyig. Szoknunk kell például, hogy az 1809-es születési és halálozási évfordulók helyett idén az oly eseménydús 1810-es év válik koncertéletünk egyik igazodási pontjává.
Abban az évben ugyanis, midőn Napóleon, a franciák császára elvált zajos múltú és öregedő (vagy tán inkább öregecskedő?) első feleségétől, Joséphine-től, hogy utána rögtön nőül vehesse a még éppen tizenéves Mária Lujzát, nos, tehát abban az évben az alábbi nagy szülöttekkel gazdagodott a zene: Frédéric Chopin, Robert Schumann, Erkel Ferenc, a Windsori víg nőket jegyző Otto Nicolai, valamint az ugyancsak 1810-ben kottapapírra vetett Für Elise.

Ilyesformán Erkel, Chopin és Schumann komoly, a megszokottnál is jelentékenyebb szerephez jut majd idén, ám azért e héten még nem indul be teljes gőzzel az ünneplésük, így hát más évfordulók fölemlítésére is módunk nyílik. Például arra a húszéves jubileumra, melyet az 1990-ben alapított Purcell Kórus ünnepel 2010-ben, s mindjárt pénteken is, mikor az Orfeo Zenekar társaságában, s természetesen az együtteseket életre hívó Vashegyi György irányítása alatt megszólaltatják Bach Karácsonyi oratóriumát (Nemzeti Hangversenyterem, január 8., fél nyolc). Vagy utalhatunk akár Samuel Barber születési centenáriumára, melyet az MR Szimfonikusok Nemzeti Múzeum-beli estje juttathat az eszünkbe, ahol is felcsendül majd a szoprán szólóra és zenekarra írt, s az amerikai Dél világát körvonalazó Knoxville Summer of 1915 (január 8., fél nyolc). Amíg a tengerentúlon idillként élhették meg a Barber-mű címében említett évet, addig Európában az idő tájt már bőszen zajlott a Nagy Háború, melyet a Stephen D'Agostino által vezénylendő koncert első száma idéz majd számunkra. Igaz, csak áttételesen, hiszen a világháborúban teherautó-sofőrként szolgáló Maurice Ravel népszerű kompozíciója, a Couperin sírja a zeneszerző elesett barátainak állít emléket.

Ravel és Couperin azután hétfőn is összekerül majd, méghozzá a Rádió Márványtermében, ahol Olajos György fagottos és társai egy Händel-szonáta és Poulenc Triója után Lajtha László 1946-os Quatre hommages című, a francia kultúra előtt tisztelgő művét is eljátsszák (január 11., hat óra). A Lajtha-darab négy főszereplője ugyanis a reneszánsz zeneszerző, Jannequin, a barokk Couperin, a jószerével kortárs Ravel, valamint a burgund Colas Breugnon. Az utóbbi, meglehet, mára némiképp obskúrusnak tetsző név nem zeneszerzőt takar, hanem asztalosmestert és regényalakot, a valaha oly ünnepelt Romain Rolland életművéből. Az 1915-ös év irodalmi Nobel-díjasa, a nagy haladó (képünkön Gandhival) alighanem beillene lapunk búvópatakként csörgedező irodalomtörténeti sorozatába, ám ehelyütt mindössze zenei érdeklődésére utalhatunk, melyet több komponista-életrajz megírása mellett az is bizonyíthat, hogy első feleségéül olyan hölgyet választott, aki a kósza hírek szerint megelőzően Liszt és Wagner ágyában is megfordult. De félre az intimpistáskodó hanggal, s ajánljuk végezetül a Concerto Budapest Brahms-Kurtág-programját, melyen Várjon Dénes vezeti majd elő a d-moll zongoraverseny magánszólamát (Nemzeti Hangversenyterem, január 11., fél nyolc), valamint a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjét (Olasz Intézet, január 13., fél nyolc), melynek közelebbről meg nem határozott műsora Heitor Villa-Lobos emlékestként piszkálta fel kíváncsiságunkat.

Neked ajánljuk