mi a kotta? - Ludwig és Renée

  • .
  • 2011. május 5.

Trafik

Nem kétséges, hogy az elkövetkező hét nap egészen az operaházé lesz, hiszen haladó hagyomány gyanánt a pénteki estével megkezdődik az immár harmadik operai Májusünnep. A nyitóeste az Otellót adják csupa nemzetközi nagysággal: Rost Andrea ártatlanul halálra szánt Desdemonáját ezúttal a grúz származású Lado Ataneli ármánya, illetve a féltékenységi őrületbe taszított Vladimir Galouzine vak dühe fenyegeti majd (május 6., hat óra).
A minőségi Verdi-élmény vasárnap újra felkínálja magát (május 8., hat óra), míg szombaton a Májusünnep második produkciója, a Manon Lescaut ígérkezik - jeles rendű címszereplővel és egy minden ízében intelligens, nagy tenorral (május 7., hét óra). Cristina Gallardo-Domas oldalán ugyanis Brooklyn büszkesége, a 62 esztendős Neil Shicoff énekli és alakítja majd a szertelenül szerelmes Des Grieux lovagot.

Az eseménysorozat dísze és virága mindazonáltal egy másik amerikai énekes, Renée Fleming lesz (képünkön), akinek várva várt eljövetelét úgy két hete már izgatottan harangíroztuk e hasábokon. A lírai szoprán, akit legutóbb - a MET HD-közvetítéseinek hála - a Capriccio főszerepében láthattunk, szerdai hangversenyét (május 11., hét óra) Richard Strauss áriáival és dalaival nyitja majd: az énekesnő Pauline de Ahnáért epedő ifjú komponista dalköltői vallomásaival és az utóbb szerelemben egyesülő házaspár futó összezördülését zenés polgári komédiává szublimáló Intermezzo áriáival. A programon azután Jules Massenet és Antonín Dvorák szerzeményei mellett a Vilja-dal és az Henri Murger bohémeposzán alapuló mindkét opera áriái ott fognak szerepelni. Fleming művészetét tehát igencsak változatos oldalairól csodálhatjuk majd e kitüntetett estén, ami annál is csábítóbb lehetőség, mivel az énekesnő jószerint bármihez is kezd, abban rögvest nagyszerűnek bizonyul. Így például a MET közvetítéseiből már többszörösen észbe vehettük a tényt, hogy Fleming a profinál is profibb tévés és imponálóan fesztelen műsorközlő. (Mondhatnánk, egy új és világraszóló Murányi Lili, már ha nem árnyékolná bús feledés e hajdan volt nőkonferanszié emlékezetét.)

Az elkövetkező napok operaházon kívüli eseményeinek sorából legfőként egy másik, ugyancsak hagyományszerű minisorozat, a géniusz egykori vendégszereplését megidéző Beethoven Budán elnevezésű program követeli ki az említést. Szombaton az autentikus Salomon Quartet ad kamarakoncertet: az 1800-as budai vizit közvetlen közelében komponált Beethoven-vonósnégyesekkel, Haydn szintúgy korabeli, 1799-es Lobkovitz-kvartettjeinek egyikével, valamint az életmű legvégéről származó, befejezetlenül maradt d-moll vonósnégyessel (Nemzeti Táncszínház, május 7., fél nyolc). Másnap azután Beethoven utolsó szimfóniája zárja a várbéli muzikális akadémiát, elvégre Ránki Dezső és Klukon Edit Liszt Ferenc átiratában játssza majd a Kilencediket (MTA Kongresszusi Terem, május 8., fél nyolc). S hogy a triász harmadik beltagja is méltán említtessék: Mozart gyönyörködtető c-moll miséje és No. 21-es C-dúr zongoraversenye a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar közös estjén hangzik majd fel - Vásáry Tamás vezényletével és zongoraszólójával (Nemzeti Hangversenyterem, május 5., fél nyolc).

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.