Nem lesz valami nagy vasziszdasz ez a hét, megmondom előre. A helybéli lágyszívű kritikus marhaságait is nehéz szívvel idézem fel, helyesen leginkább akkor járnék el nyilván, ha idemásolnám Dsida Jenő valamelyik versét, szívem szerint azt, amit arany és kék szavakkal írt, de akár az összeset. Nem szokásom azonban helyesen eljárni, ha néha sikerül röhejesen, én már beérem. Mindegy, a tévében megnézni is valami azért. Amúgy meg 1964-ben járunk, a kalandfilm műfaja fénykorát éli, Párizs utcáin fantasztikus, ma már elképzelhetetlen formai megoldásokkal tüntető Citro‘n DS-ek, Simcák, Renault 8-asok tülekednek, Jean Marais legszebb férfikorába lépett, a fantasztikus, ma már elképzelhetetlen formai sajátosságokkal tüntető Myléne Demongeot a legszebb nő, ha akarom, megszületett a francia válasz a James Bondra (Dr. No - 1962). Ha akarom, a franciák megint előszedték valamelyik kedves őshősüket, hogy a fejlődő cinematográfia legkorszerűbb köntösében mutassák be újra. Ha akarom, burleszk, Louis de Funes találkozik most épp a párizsi háztetők rémével. Alaphősök alapszituációkban, háromfelvonásnyi kergetőzés, mindgyakori hasraesések közt földön, vízen (hovatovább alatta) és levegőben (Fantomas - 1964; Fantomas visszatér - 1965; Fantomas a Scotland Yard ellen - 1967: egy büszke ország útja a '68-as diáklázadásokig).
Mindazonáltal Marcel Allain és Pierre Souvestre híres regényalakja jó kézbe került. André Hunebelle-t nevezhetjük tapasztalt szórakoztatóiparosnak megengedőn, mégis a hétpróbás jelző tűnik plasztikusabbnak. A kék fejű fenevadat és legfőbb (más értelmezések szerint második legfőbb) üldözőjét egy személyben adó Marais pedig szolgált már alatta testőrként, akkor D'Artagnannak hívták (Charles - ti. a keresztneve). A majsztró aztán nem feledkezett meg Monte Christo grófjáról sem: anélkül, hogy Hunebelle rendezői kalandozását óhajtanánk feltérképezni, utalunk rá, hogy a francia konzummozi minden időben merészen nyúlkál záros létszámú, annál nehezebben körülírható bonvivánkészletébe. A körülírhatóság nehézsége e hősiség eredete körül kereshető, a menetrend szerint nyakunkba szakadó Vidocqok, Arséne Lupinek, Valjeanok között a moziban aligha eligazító erejű az ún. irodalmi érték, hisz Balzacot csak az adott kontextusban emlegethetjük Allainnel egy napon. Ugyanakkor az már ekkor is kétségtelen, hogy a film minden ilyen alkalommal magához is nyúl: nincs az a Három testőr, aminek ne lenne mozgóképes előképe, így Fantomas is egyidős szinte a Lumiére családdal, jobb helyeken a század eleji néma verziót illik felhozni, megtettük, na és - szóval ilyeneket, Fantomas, bakker! Szerintem a hajunkra kenhetjük.
Pénteken (május 18-án) három olyan film lesz, amit mindig ajánlunk, ha benne van a rádióújságban - most sem fog megállni tőlük az élet. Ha már úgyis áll. A Zone Europán (egyébként nemsokára maffiás filmeket adnak, hogy vendettáznám agyon a minivizorom!) délután ötkor Rocco és fivérei, este fél tízkor A Ritz fürdőház, királyi barátunktól, Richard Lestertől az m2-n, de nem lesz vége tizenegyig, amikor a Nikita kezdődik az RTL Klubon. Ne nézzenek rám, én ugyan nem segítek a választásban.
Szombaton teljesen felesleges hülye filmekkel fárasztanunk magunkat, ha hatkor az m1-en a Századfordító magyarok közt elintéztük a mondott Dsida Jenőt, lehet megismerkedni a családdal - erre még visszatérünk.
Vasárnap bepótolunk mindent. Nem, a fogainkat majd hétköznap. Félelem bére? Hm? Este nyolckor az m2-n? Hm? Százhetedszer? Hm? Vagy inkább a Filmmúzeumon kilenckor a Chico? A helybéli lágyszívű kritikus lehúzta, mint az álmot, de egyfelől a filmet Fekete Ibolya rendezte, akit bírunk, másfelől mi van, ha elírom állandóan, mert nem áll rá a kezem a lágyeszűre? 22.40-kor mindenesetre Gosford Park van a Dunán, addigra megjöhet a leguánom is, megint elkódorgott tegnapról.
Hétfőn fél öt előtt öt perccel - mert kicsit illik előbb érkezni - egy Londoni randevút azért csípnétek, mi, pajtikáim? Mondjuk a Portobellón inkább, mint a Filmmúzeumon.
Kedden ebédre jön hozzánk a fent dicsért Fantomas, az RTL Klubra és öreganyám messze földön híres táfelspiccére. Igen, ámde az emlegetett húskészítmény olyan híres, hogy belepisil a Lőrinc is fél kettőkor a tv2-n (Arábiai Lawrence, jó' van, mondhatjuk így is). Este Ménesgazda? Húsz húszkor a Dunán? Hm? Ahogy mondani szokták, addig ájjá vívóállásban!
Szerdán A temetetlen halott (Duna; 22.15; egyszer én majdnem egy hétig Antigó szerettem volna lenni, mert oly szépséges művésznő játszta Antigonét, de az egy másik színdarab volt) vagy a Champions Liga döntője? Most mit gondolnak? Macska Jancsi legyek vagy Gattuso, ha...
Csütörtökön, hogy szegény smackónak milyen nehez gyerekkora volt, jaaaaaj, jaj, az m2 fél tíz után lenyomja Szakonyi Károly Adáshibáját, felteszem, Tahi Tóth Lászlóval a Jézuska szerepében, na, az pont arról szól, hogy ha elromlik a tévé, bajban vannak a pronyók. Persze, csak azok - a pofám leszakad. Megyek befizetek az HBO-ra, és kilenckor simán megnézem a Blöff skandináv módra c. svéd thrillert. Hogy a porbafingó korom is egy thriller volt, az fenemód nem faszcinál ugyanis. Aki sokat tévézik, elhülyül. De a honnanhoz nem kell tévé.
