tévésmaci - Róka a fák alatt

Amikor Sztupa és Troché leszálltak Murony állomáson a csabai gyorsról, egy fiatal brit katona lépett hozzájuk. A barna zubbonyban, ellenzős sapkában úgy nézett ki, mint aki most lépett le a mozivászonról.

'lordsága már várja önöket, mondta kifogástalan magyarsággal, de Sztupa épp csak bólintott rá, Troché meg egyenesen elfordította a fejét Berény felé. A tiszt a nyitott terepjáróhoz vezette őket, s minden udvariaskodás nélkül elsőként ugrott fel a vezetőülésbe. Sztupa és Troché gépiesen felkászálódtak hátra, s amikor meglódult a jármű, egyszerre kapaszkodtak bele a merevítő vasba. A kocsi ráfordult a sovánháti útra (már ha útnak lehet nevezni azt az elmosódott két keréknyomot, ami az állomásépület mellől, átfordulván a síneken veszett bele a pusztába). Kevesen tudták az országban, de még a környéken is, hogy erre bújt meg Mr. Muirhead birtoka - távolról nem is látszott különbnek bármelyik megviselt tanyánál, vékony füstcsík szállt fel egy kéményből, a fehér fala csak úgy világított, és kicsit arrébb a magányos gémeskút is ellátszott jó messzire. Közelről azonban rögtön látszott, hogy valóságos erődítményhez érkeztek. Hát, ez Muirhead vára! Nevezett a korona különmegbízottja volt, póri neve - álneve? - dacára igazi főrend, aki Henry Wriothesleyig, Southampton harmadik earljéig vezette vissza családfáját - hogy miért nem tovább, az rejtély maradt a magyar elhárítás előtt, hisz különösebb nehézség nélkül lehetett volna, még akkor is, ha néhány fattyú is keveredett a jól csengő láncolatba. A dzsip fékezett, Troché felrikoltott, hol a komornyik, basszus? A sofőrnek szeme sem rebbent, rég tudta, hogy "ezek" mennyire hajlamosak az ízetlenkedésre. Mint mi a tévézésre.

Szombaton (25-én) végre eljön közénk épeszű időpontban a Fennsíkok csavargója: 12.05; ViaSat3 - én már le is mondtam a mutterékhoz tervezett ebédet, de voltak egyéb - hátsó - indítékaim is. Az mindennek az alapja, hogy jön Clint Eastwood lóháton, veszélyes meredélyen ereszkedik alá, minden mozdulatuk pontos, látszik, hogy nagyon összeszoktak az állattal. Beporoszkál Lago városába - itt jegyezném meg, hogy mennyire ritkák a tóparti porfészkek a vadnyugati történetekben. Szóval beporoszkál, és azonmód megerőszakolja az első útjába eső nőt - ezek után a film végéig azon fáradozik, hogy bebizonyítsa, ő a jófiú. Egy gyöngyszem, kétségkívül, de most szóltam róla utoljára. Este Cukor György barátunk lakja be nyolckor a Duna Tévét, elővezetvén 1940-es keltezésű, ff. filmjét, A kétarcú nőt. Kivel, kivel? Greta Garbóval. Amúgy a csatorna már hetek óta rajta van Takeshi Kitano életművén, most a némileg ismertebb Szonatina lesz éjféltájt, de a múlt szombaton teljesen lehidaltam a Forrásponttól, abban mindenki totál kretén volt, nagyon bírtam, a jó Kitano a legkreténebb, elsült kezében a kardvirág. De mindez nem érdekes, hanem az a nagy szó, hogy min kellett nekünk röhögnünk a hatvanas-hetvenes évek rettenetes fordulóján: esküszöm, sorok álltak a kerületi mozi előtt, amikor Heinz Rühmannal bemutatták Akacsa fél nyolckor csenget című nyugatnémet komédiát, mely műalkotás a modern élet, a túlzott gépesítés veszélyeire hívta fel viccesen a figyelmet, némileg Tati farvizein hajózva (Filmmúzeum, 17.50). Volt a Dunán valami Égő tűz is este tíz tízkor, ha gondolják, nézzenek utána - én fölírtam, de elfelejtettem. Aki elunná mégis a Szonatinát, 1.10-kor a Cinemaxon nézze meg a Carrie-t, Sissy Spacek fejire öntenek benne egy veder vért.

Vasárnap a Dunán éjfél előtt egy 1953-as fekete-fehér film a messzi Amerikából: A stoppos. Felteszem, egy marhaság: két lúzer felvesz a kocsijába egy debilt, akiről hamar kiderül, hogy veszedelmes gyilkos és szökött fegyenc és többszörös visszaeső meg minden. A rendező azonban a nagyon híres Ida Lupino. Akinek viszont ezek után sem lesz elege a hülye tévéből, van még egy dobása:

Szerdán este fél kilenckor az MGM-en A Hallelujah tárgyalás egy western, mert keretes versnek írtuk most a smacit. Hiszen még verset írni is jobb, mint tévézni.