tévésmaci - Zsiráfok Madagaszkáron

  • .
  • 2010. május 13.

Trafik

Az volt ám a szép nap, 2012. április negyedike, amikor arra ébredt az ország, hogy a Parlament csúcsán ismét ott ragyog a vörös csillag.
Az emberek összegyűltek a Batthyány téren, és a szemüket meresztgették, bámultak át a túlsó partra. Nem hitték el, amit láttak, lökdösték egymás karját, hogy nézd, nézd! Mi az ott! Áh, biztos csak filmforgatás van, és amiatt... - mondta egy zsörtölődő úr, de a többiek lepisszegték, hogy ne akadékoskodjon már itt, mikor ilyen nagy dolgok történnek. Először a televíziós közvetítőkocsik szálltak ki a helyszínre, a HírTv tudósítója egyenesen egy rocsóról (miszerint katonai rohamcsónakról) jelentkezett, az RTL Klub az Angelika cukrászda télről kinn hagyott teraszán rendezte be reggeli műsorának díszleteit. S a többiek is sorra, mind igyekeztek jó helyet foglalni. Hamarosan a rendőrség is tiszteletét tette, egy járőrkocsi érkezett szirénázva, de amikor a népek kérdezték tőlük, hogy most mi lesz, csak annyit mondtak a fejüket vakarva, hogy a túlsó oldalon az ötödik kerületi kollégák az illetékesek, s azok már biztosan intézkedtek is. De azért, biztos, ami biztos, hisz kicsit még ők is megszeppentek, beszóltak a központnak, hogy csődület van a téren, s a tömegek együtt bámulnak egy csillagot, de az ügyeletes nem reagált, az adó-vevő süket volt. Mi sem reagálunk, csak ülünk és nézzük a tévét, kivárva azt a két évet, mire ez a csillaghistória adásba kerül. No, de addig is.

Pénteken (14-én) a Duna Tévé Kurt Vonnegut Majomházának az 1991-es amerikai adaptációját osztja meg csekély számú nézőjével - 21.35-kor (második rész holnap este). Szerencsére én nem érem el az elejét, mert az HBO-n nyolckor kezdődött az 'rült szenvedély c. am. thriller tavalyról, amit nemcsak a végtelenül ostoba címe miatt nézek meg, hanem azért is, mert Beyoncé partnere Idris Elba benne (a neve alapján rokona lehet a mondott Vonnegutnak: aki ezt megfejti, két sört kap). S ha a hülye címek így felmerültek, Smaci barátotok biztos ott lesz tizenegykor a Hálózaton, mert kezdődik az Albínó - A hidegvérű bérgyilkos (am. akc. 1994-ből, a jó nevű Gustavo Camazchóval).

Szombaton kiállítom nyalka verbunkom. És éjjel fél háromig nem nézek tévét, szemben kegyedékkel, akik már éjfél előtt tíz perccel ott tolulnak az RTL Klubon, hogy betekintést nyerjenek Kitano Takesi A szamuráj című filmművébe, bár én inkább a műfilm kifejezést használnám. 2.25-kor jön el az én időm, az egyesen Chaplin, a tűzoltó, 1916-ból (már a Rescue me hatodik évadát is várom nagyon).

Vasárnap spanyol műművészet és amerikai folyományai: Vanília égbolt az egyesen kilenckor, szörnyű. A kettesen ugyanekkor Volver, még szörnyűbb. És e közszolgálati kultúraosztásba természetesen a Duna Tévé is beszáll 22.25-kor, ezúttal egy műcigánnyal: a Transylvania egy francia film 2006-ból, az igyekvő kurzuslovag, Tony Gatlif tálalásában.

Hétfőn a ViaSat3 kétszer is lenyomja a Veszedelmes viszonyokat, a Naphegyi 12 egyik fődarabját - először 21.20-kor. A Filmmúzeumon 21.00-kor elkezdett Hídember feltehetően már Káel Csaba Aranyecset a medvecsapáson című tragikomédiájának a promója. Mondom mindezt úgy, hogy nem is tartozom szervesen a Huhogók közé, mert azok közvetlen ezután érkeznek a mondott csatornára.

Kedden sem váltunk csatornát, sem időt, kilenckor A burzsoázia diszkrét bája lesz a muzeális kanálison. Vajh, kiállta-e az idő próbáját? Én teszek ellene.

Szerdán A boldog élet nem barátok közt vár rám, hanem este tízkor a Dunán. Hiába vár. Most mért' mondják, hogy hiába, mikor én kifejezetten gerjedek a chilei filmekre, különösen a 2008-as évjáratúakra. S ha elegem lenne mégis belőle, kihúzom 23.15-kor A fiókot, s olyan sztárokat kergetek ki belőle thrillerezni, mint a magyar Adrien Brody vagy Keira Knightley, esetleg Kris Kristofferson vagy Daniel Craig, hogy Jennifer Jason Leigh-t már ne is említsem (RTL Klub).

Csütörtökön a Dunán lesz 22.30-kor fél óra az Eurovíziós Dalversenyből, amiből az következik, hogy Duna Tévének lenni fene ciki. Meg úgy általában tévézni is.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.