A Normafa a szótári definíció szerint a Sváb-hegy festői panorámát nyújtó kilátóponja, tengerszint feletti magassága 477 méter (ebből következően vagy négyszáz méterrel magasodik Pest fölé), ráadásul könnyen, gyorsan elérhető innen a János-hegy éppen úgy, mint a Tündér-szikla, Rácz Péter úttörővezér vityillója vagy a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI).
A hely egy öreg bükkfáról kapta a nevét, az meg onnan, hogy állítólag a régi Nemzeti Színház operatársulatának (egykoron európai hírű) tagja, bizonyos Schódelné Klein Rozália éppen e vén faóriás árnyas lombjai alatt énekelte el Bellini Norma című operájának nagyáriáját az efféle produkciókra akkoriban még fogékony, műértő közönség füle hallatára. A város közeli kirándulóhely népszerűsége arra ösztönözte a fővárost, hogy a XIX. század végére felvásárolja a környező erdőket a kincstártól - alkalmasint némi parcellázásra is sor kerülhetett, elvégre ebben az időben (1880 és 1900 között) épültek a Normafa út immár műemlék jellegű villái is. Az említett, sokat megélt faóriás 1927 júniusában adta át magát végképp az enyészetnek, a közönség pedig azóta egészen más jellegű élvezetek kedvéért látogatja a helyet a mentősök és vendéglátósok nagy örömére.
Síből sínbe
A Normafától a festői Harangvölgyön át egészen Zugligetig húzódó lejtő legfőbb jellegzetessége, hogy egyenletes, megfelően meredek és többnyire kopár, így ideális a síelők és szánkózók számára - e tekintetben kivételesnek is számít a budapesti kirándulóhelyek között. Szigorúan geológiai szempontból a Normafa és környéke úgynevezett budai márgára épül, erre utóbb pannon üledékek, legfelül pedig tipikus holocén földtani képződmények (törött sörösüveg, pillepalack, nejlonzacskó) rakódtak le. A jóra-szépre vágyó kisebbség inkább alulról, Zugliget felől közelíti a helyszínt, a többség viszont felviteti magát BKV-val, vagy autóval hajt fel egyenest a lejtő tetejére. Sajnálatos tény, hogy a havas-jeges napok viszonylag gyér száma jelentősen gátolja a lelkes, ám gyakorlatlan versenyzőket az alapvető mozgáselemek elsajátításában: mindenekelőtt abban, hogy - akár a küzdősportok és a labdajátékok művelői - megtanuljanak esni. Az sem válik a Normafa előnyére, hogy a viszonylag szűkös hely miatt egymás mellé szorulnak sízők és szánkózók, ezért gyakran zavarják egymás mozgását (általában a szánkózók döntik fel a síelőket), ami - ha eddig nem tudtuk volna, mely országról, városról is van szó - kiváló ürügyet kínál a résztvevők számára némi verbális, illetve testi fenyítés alkalmazására. Sajnos vagy inkább hál' istennek a nagyobb atrocitásokról lemaradunk, ám amint felérünk a Normafa síházhoz, rögvest kvaterkázó mentősök látványa fogad - állítólag egyetlen délután (vasárnap) tizenkétszer riasztották őket végtag-, illetve kulcscsonttöréshez - ami ilyen rövid idő alatt a maga nemében kétségtelen rekord. A balesetek jelentős számát a fent említett tényezőkön kívül a jelentős mennyiségű elfogyasztott alkohol is magyarázhatja, elvégre a már említett patinás síházon és a valamivel mögötte található talponálló fabódéján túl alkalmilag óriási kondérokban kotyvasztják a forralt bort, amihez a közönség ízlés szerint további szerves reagenseket (ún. röviditalokat) vehet magához. Alighanem a tudatmódosítók hatásával magyarázható a szánkón hason fekve produkált "Ki tud lassabban menni?" tárgyú verseny, melynek győztese negyedóra alatt sem tett meg többet két méternél.
Öreg este
A Normafa báját mintegy fokozza, hogy kitüntetett földrajzi pozíciója miatt remekül követhető, miként módosul a napszakok váltakozásával a város képe - a teátrális naplementét követően miként gyúlnak ki odalent a középületek, irodaházak, bankok és biztosítótársaságok fényei, továbbá odafönt, némileg szerényebben, az úgynevezett csillagok: jelenleg az alkony beállta után rögvest látható a különlegesen fényes égi objektumokból álló úgynevezett téli hatszög, benne az Orion (szép magyar elnevezéssel élve a Kaszás), továbbá a legnagyobb látszó fényességű csillag, a Szíriusz, mi több, az Ikrek csillagképben még a Szaturnusz is felfedezhető. Napközben a rádió és a tévé többször is bemondja ugyan, hogy a nép oktalan tolongása miatt az autósokat az Eötvös út elejétől visszafordítják, ám a zsúfoltság csak néhány óráig tart - a nép java még kora délután, napszálllta előtt a város felé veszi az irányt. Csupán egy mindenre elszánt, markáns kisebbség marad: ők inkább a tisztes kockázatot, a sötétben való szánkózást (horribile dictu: a síelést) választják. Odalent állítólag kivilágított sípálya is várja a fanatikusokat, ám az rohadtul messze van - egyébként is sokkal viccesebb tök sötétben száguldozni és az óvatlan túrázókat paráztatni. Ezt a mostanában népszerű, kör alakú, kis fogantyúval ellátott műanyag ródlik használata esetén még némi tengely körüli pörgés is kiegészíti. A havat a végére alaposan letaposták, ennek megfelelően csúszik is, mint a nyavalya - tekintve, hogy lapzártakor is szakad a hó, biztosak lehetünk abban, hogy e hét végén sem marad hó nélkül a lejtő. Ha pedig egyszer oda kerül az ember, úgy további pályáját a fix elemeken (súrlódás, g gyorsulás) kívül csupán az elfogyasztott alkohol mennyisége, a v kezdősebesség és a lejtő a hajlásszöge szabja meg.
Barotányi Zoltán
