A periféria centruma természetesen a Magyar Rádió. A környező vendéglátó-ipari intézmények abból indulnak ki, hogy a rádió büféje olyan, amilyen, tehát bízvást remélhetik, hogy a nagy magyar közszolgálati kupleráj dolgozói, vendégei és az előtte rendszeresen tüntető csoportok megéheznek majd, minek következtében enni akarnak valamit. A feltételezés nem légből kapott, magam is többször kerültem ilyen helyzetbe, arról nem is beszélve, amikor egy-egy alkalommal nemcsak enni, de inni is szerettem volna, amire a fentebb jellemzett büfé tökéletesen alkalmatlan.
Az egy tántorgásnyi körzetben lévő
helyek változatosak és figyelemre méltók, itt van például a Fülemüle, melynek konyhája legendás volt, és szerencsés esetben a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról áteső karmadílerekkel feljavított közönség figyelő szemei előtt fogyaszthattuk el korai vacsoránkat. A hely még van, de a légkör már a farkasoké.
Ugyancsak közel van a Vörösmarty mozi kávézója, ahol mindig figyelmes társaságra lel a magáról megfeledkezett exhibicionista, de kulináris oldaláról még nem híresült el a hely. Ennek ellenére oázis ez, a legmegfelelőbb mozi arra, hogy ne nézzünk filmet, vagy ha a vasárnapra kölcsön kapott gyermeket betereltük a Hófehérke és a Hét forgatócsoportja című opusra, nyugodtan hátradőlve a szegények kokainja nevezetű koktélt szürcsölgessük, aminek összetétele maradjon titok, de sem szegényeket, sem kokaint nem tartalmaz.
Van még a MÉSZ-pince, aminek előkertje a legszebb magyar előkert, amit valaki étterem elé álmodni tudott, tulajdonképpen elég megállni előtte, és nézni, ahogy a borostyán teliszaladja a falat, ahogy a gyönyörű épület megadja magát a természeti erőknek, de belépve sem csalódhatunk nagyot, a konyha korrekt, a különlegességekről most nem szólnék, mivel évek óta nem jártam ott, de akkor nagyon jó, diós panírba hempergetett pulykát ettem.
A Bródy Sándor utca végén, a Kiskörúton jobbra található a Múzeum presszó. Itt azért megállnék kicsit, mert meggyőződésem, hogy a pesti oldal ezen helye sokkal kevesebb elismerést kap, mint amennyit megérdemel. Emblematikus kocsma ez, amely napközben cukrászdaként üzemel, és decens idős nénikék kebelezik a rigójancsit, de este kávéházzá alakul, ahol a város legjobb pincérgárdája dolgozik. Hideg ételek és italok.
Ez azonban csak a múlt, mert a Bródy Sándor utcában megnyitott a
Szabó család
kifőzde, hogy kiszolgálja, kiváltsa a fenti igényeket közelsége, elérhetősége mijánt. Ketten indulunk el, hogy elegendő és bőséges képet kapjuk a választékról, már útközben jól érezzük magunkat, midőn átszeljük a József körutat, arról csevegünk, milyen is lehet, a szavakat, mint pöttyös labdát dobáljuk egymásnak, aztán megyünk, csak megyünk a hely felé.
A Szabó család nem feltűnő, de jól elhelyezett pincehelyiség a rádió tőszomszédságában, ahol minden geostratégiai adottság arra csábít, hogy ha a Magyar Rádióban lennénk dolgozók, vendégek, netán előtte tüntetők, hát ide térjünk be leenni a felgyülemlett leenni valót. A dizájn külkerpop, a falon festett dolgok, a berendezés tökéletes, az asztalokon enni, a székeken ülni lehet.
Tapintható az igyekezet, de hogy egyértelművé tegyük a helyzetet, feltűnően tanulmányozzuk az étlapot, és rendelünk. Ekkor kerül elő a felvezetésben említett királyi sarj, egy - jobb perceiben minden bizonnyal bájos - hölgy, aki nem igazán tudja feldolgozni, hogy a sors felszolgálásra kényszerítette. Együttérzünk vele, de megkönnyíteni dolgát nem áll módunkban, mivel sem főzni, sem tálalni nem tudunk, úgyhogy egyre növekvő szimpátiával nézzük, amint uralkodik magán, és nem önti ránk a rendelt italokat, sőt még arra is hajlandó, hogy speciális ételrendelésünket teljesítse.
Ha sikerül eltekintenünk szenvedő és megvető tekintetétől, megállapíthatjuk, hogy a felhozatal se nem jobb, se nem rosszabb, mint amit ennyiért elvárhatunk, a pulyka pácolatlan, de friss, a gomba konzerv, de íztelen, a máj pedig nem véres. A mindkét ételhez köretként felszolgált galuska viszont hibátlan.
Nem jövünk ide többet, de ez nem a konyhának köszönhető. Önök azonban bátran próbálják ki a Szabó család nevezetű kifőzdét, hátha a királylány szabadnapos.
Karamazov testvérek
