Déli part: A helyzet változatlan

  • - keresztury -
  • 2000. július 13.

Tranzit

"Ne fürödjenek a kikötőben, a hajóútban és a kompátkelő helyen.

"Ne fürödjenek a kikötőben, a hajóútban és a kompátkelő helyen.

Az arany középút az informátoroké kellene hogy legyen, de különös módon ők szakadnak el a legjobban a valóságtól. Pedig precízek próbálnak lenni, mint egy svájci óra, kizárólag adatokra támaszkodnak, menetrendekre, meteorológusokra, étlapokra. Szorgalmasan jegyzetelnek, osztanak, szoroznak, csupán egy dologról feledkeznek meg: arról, hogy a Balaton déli partján az objektivitás nem létezik, nincsenek pontosan érkező vonatok, meteorológiai előrejelzések, a pincérek mindig rosszul adják össze a tételeket. Legfeljebb maga a Balaton az, ami valóságosnak tekinthető, bár amikor naplementekor a tó víztükrére ráereszkedik az aranyhíd, már kétségeink támadnak. Ez csak egy képeslap lehet a bazársorról, és máris hiányolni kezdjük a humoros feliratot.

Ha a felsorolt lehetőségeket nagyképűen csapdáknak tekintjük, akkor elégedettek lehetünk, egyikbe sem lépünk bele. Hűvösre fordult az idő, Siófokot elkerüli az út, segédanyagunk csupán egy 1974-es útikönyv (lásd keretes anyagunkat). A rádió nem működik, fejünkben csupán az Apostol együttes Nekem a tenger a Balaton című dala zakatol (különösen az a sor, hogy becsomagolom pa- rizerem, ami a magyar slágerszövegírás egyik igazi gyöngyszeme), szinte teljesen ártatlanok vagyunk, legalábbis azt gondoljuk.

Hiába van péntek,

szinte üres az út,

hasonlóképpen a strandok, kempingek. Meg sem állunk Balatonfenyvesig, ami már amolyan perifériának tekinthető Keszthelyen innen és mindenen túl. Az üdülőhely nevével nem bajlódtak sokat, fenyőfák vannak a parton, ilyen egyszerű a dolog. Suttog a fenyves, mondhatnánk, de csak az egyik üdülő főnöke suttog, pedig nem titok, amit mond, sőt akár a közhelyszótárba is bekerülhetne. "Hiába volt a kánikula, hiába július közepe, pang az egész part. A németek még nem jöttek, a magyarok meg nem is jönnek, hülyék lennének. Ennyi pénzért elmehetnek Görögországba is. Itt mindenki csak meggazdagodni akar, nincs fejlesztés, kosz van, lepusztulás és elszállt árak. Mindenki sír, hogy így meg úgy, de közben egy szalmaszálat nem tesznek keresztbe. Így nem lehet színvonalas idegenforgalmat csinálni."

Mondhatnánk, túlzás, amit hallunk, de első ránézésre valóban szinte semmi sem változott a daliás hetvenes évek óta. Ugyanazok a nyaralók,

ugyanaz az életérzés,

csak éppen a tömeg hiányzik. Apró különbségek persze akadnak: a SZOT-üdülők hotelekké lettek, a vízibiciklik dizájnja egészen más, és nem számít különlegességnek a hideg sör. Csupán egyetlen dolgot látunk, ami igazán elragadó, és ami nem szerepel a bedekkerekben. Egy ősrégi trafóház Alsóbélatelepen, a 7-es út mentén. Ezerszer elmentünk mellette, de csak most, a pangás idején válik feltűnővé. Olyan, mint valami elegáns törpe mesebeli kastélya a Grimm testvérek kevésbé kegyetlen ihlete nyomán. Elképzeljük a házigazdát, amint az ajtóban áll, és imigyen csalogat: "Légy áram, ami átalakul!" Aztán feltűnik Fonyód belvárosa, a blokk-modorban készült színes, emeletes házak, amelyek alsó szintjén pontosan ugyanazokat a szolgáltatásokat (fodrász, tévészerelő, kulcsmásoló stb.) hirdetik az ízléstelen cégérek, amit egy pesti lakótelepen is megszokhattunk. Fonyód fájni kezd, és azok a legendák, amelyekért kötelességünk volna szeretni ezt a várost (négyezer éve emberek lakják, a 900-as években Koppány vezér birtoka volt, a Funoldi elnevezés már egy 1082-es oklevélben szerepel, végvárát alig tudta bevenni a török és így tovább), hitelüket vesztik.

A már említett 1974-es útikönyvben olvassuk, hogy nagy-nagy terv van születőben, a közeli Táska faluban fúrt kutakból feltört meleg vizet Fonyódra vezetik, és ott termálfürdőket létesítenek nyitott és zárt medencékkel. Nem létesítettek.

Mégsem kell pánikba esniük azoknak, akik egy kis melegségre vágynak, Fonyódtól csupán néhány kilométer Csisztapuszta,

ahol gyógyvíz bugyog,

és termálfürdő várja mindazokat, akiknek hideg a Balaton. Mivel amúgy sincs kánikula, délnek fordulunk, irány a puszta. (Csak később tudjuk meg, hogy Balatonfenyvesről kisvasúttal is megközelíthető a fürdő.) Lengyeltótin, majd Buzsákon keresztül vezet az út, ez utóbbi arról nevezetes, hogy a faluban tombol a folklór, a teljesen kihalt út szélén nénik ücsörögnek műanyag székeken, tájjellegű szőttesekkel, terítőkkel, német feliratokkal. Aztán hirtelen véget ér a falu, és egy kukoricás kellős közepén találjuk magunkat. Két kilométert ha megyünk, amikor egyszerre csak szakadt őrbódénál meg a hozzá tartozó rozsdás, nyitott sorompónál találjuk magunkat: ilyet utoljára 1990-ben láttam, amikor engedélyt kaptam arra, hogy körülnézzek az újpalotai szovjet laktanyában. Mindenütt gaz, a kanyarban szemeteskonténer-szerelvény, a sorompón túl fizetőparkoló meg egy hatalmas tábla Isten hozta Csisztaországban! felirattal, a távolban egy fehér fürdő. Alig látni, annyira kicsi, de aki azzal hozakodna elő, hogy olyan, mint egy ékszerdoboz, azt biztosan hamarabb utolérnénk, mint a sánta kutyát. Négyszáz forint a belépő, magyar (!) nyugdíjasoknak háromszáz, mindezért két meszes medencében - egy kicsiben és egy nagyon kicsiben - lehet enyhíteni a fájdalmakon. Van még egy gyerekmedence is - vize termálvíz-csapvíz koktél -, de az teljesen üres, a legkisebbek is inkább a felnőttekkel lubickolnának, ha a személyzet valamelyik tagjának nem a folyamatos gyerekkizavarás lenne a feladata. Ezt leszámítva tökéletes a csend és a mozdulatlanság, a medencében körös-körül német nyugdíjasok áznak, mi pedig nem értjük, miért. Ha Csisztapuszta vize valóban csodálatos lenne, arról biztosan tudnánk, a szolgáltatások színvonala viszont valahol a mélyben lapul, noha az árak hévízi, zalakarosi szinten vannak. Igaz, a tisztaságra nem lehet panasz, csakhogy ez a minimum itt valahogy a maximum is. Tulajdonképpen a vízzel sincs baj, 600 méter mélyről feltörő, 42 fokos, égető, kőkemény folyadék, amit egyébként 1956-ban fedeztek fel olajfúrás közben. Inkább az a gond, hogy a feltörést követően létesült fürdő több mint negyven év elteltével is úgy maradt.

Egy darabig még időt töltünk, majd, amikor betelt a pohár, megindulunk vissza a Balatonhoz. Noha nagy, koszos felhőkkel teli az égbolt,

a lellei móló

alkalmasnak tűnik néhány strandi zsánerkép elkészítésére. A legbátrabbak még a vízbe is bemerészkednek, az elszántak megpróbálnak napozni - a hit falakat bont -, mi viszont beérjük annyival, hogy vagyunk, a hely még ilyen őszies időben is kellemes, a gyep nem égett ki, bóvlivonalon visszafogott a kínálat, lelkünknek pedig ott a látvány: a néha-néha előbukkanó nap, a moló végén meredő tornyok, a vitorlássereg. Csupa olyan dolog, amitől szeretni lehet a Balatont, a sok-sok előítélet ellenére is.

Ahhoz, hogy ezt a belső békét szertefoszlassuk, elég néhány lépés befelé. A strand környékén a lángosos, palacsintás bódék (egy sima lángos: 150 Ft, egy palacsinta 90) mellett előkelőnek tűnő éttermek is akadnak, persze nem azok, különösen, ha a vendégcsalogatás módját nézzük. A bejáratnál elhelyezett táblákra csak azt írták ki: "Ételek 290 Ft-tól", viszont az ajtóban magyarosba öltözött menyecskék állnak, kezükben étlappal. Úgy tűnik, mosolyt ragasztott rájuk a tulaj még valamikor május környékén, csakhogy azóta eltelt másfél hónap, és ez a mosoly inkább vicsornak tetszik. Ha másért nem, hát azért, mert hiányzik a sikerélmény, legalábbis ha a siker záloga a vendégmennyiség. Megjegyezzük: ezek a helyek olyan üresek, mint annak a néhány melegítős-autóstáskás magyar üdülővendégnek a tekintete, akik a mólón ténferegnek céltalanul, és átkozzák az eget, hogy ilyen szar időt sózott rájuk a szabadságolás rövid két hetére.

Alkonyodik, úgyhogy ideje megmártóznunk a sűrűjében, mivel nem érhet véget egy ilyen kirándulás anélkül, hogy ne látnánk, mi mindent kínálnak ajándéktárgy-vonalon. Szántódig megyünk vissza, ahol a révhez vezető út kapuja egy túlméretezett ABC-áruház, egy benzinkút, valamint az

iparcikkpiacnak

nevezett terület, ahol bőséges ízelítőt kapunk mindazokból a termékekből, amelyeket a balatoni ajándékfront-harcosok kínálnak. Nos, tulajdonképpen minden kapható, amit csak egy iparcikkpiacon el lehet képzelni, pólók, bőrdzsekik, gumicsónakok, igazán balatoni vonatkozású tárgyak - leszámítva a humorosnak szánt képeslapokat - egyáltalán nincsenek. Sehol egy kormánykereket formázó, fröccsöntött hőmérő, fatörzsre ragasztott kaucsukvitorlás, pipázó sün fecskében, Balatoni emlék felirattal. Helyettük ugyanazok a holmik, amiket bárhol az országban, bármelyik piacon megtalálhatunk: plüssállatok, szifonfejek kólába, öngyújtók, bicskák, kések, pirospaprika, tokaji aszú. Ami ebből a felhozatalból igazán különlegesnek mondható, az a kimondottan német vásárlóknak szánt, üvegből készült adidas cipő, amibe villányi kékoportót töltöttek, ezenkívül tényleg a józsefvárosi kínai meg egy belvárosi folklorzentrum választéka az, ami tetten érhető.

Húznánk is a csíkot, amikor egyszerre csak kitömött mezei nyúl bukkan fel, vállán fröccsöntött puskával, fején filckalappal. Társa is akad, egy róka, szintén vadászszerelésben, nyakában távcsővel. A nyúl huszonhétezerért, a róka harminckilencezerért vihető el. Az apró üzletben tovább tobzódik a természetbarátság, van ott varjú, karmai közt mogyoróval 4600-ért, mókus, ugyancsak mogyoróval 6900-ért, agancsos nyúl ugyanennyiért, fácán, vaddisznó, mátyásmadár. Az eladó meg széttárja karjait, "egyelőre a kutyának se kell, pedig tavaly vitték, mint a cukrot".

Legát Tibor

Jó tanácsok a balatoni fürdőzéshez

A jó úszó se ússzék be mélyen a Balatonba, mert onnan vissza is kell jutnia.

A közeledő vihar első jelére minden fürdőző azonnal jöjjön partra.

A szélben elsodródott játékszerek: gumilabda, gumipárna stb. után ne ússzunk, mert nehéz utolérni, és a kis értékű kellék miatt életünket ne tegyük kockára.

Aki nem tud úszni, a gumimatracot csak a sekély vízben használja.

A gumimatracot alvásra csak a parton használjuk, és ne a vízen, mert elsodródhatunk.

Vihar közeledtére a gumimatracot azonnal vigyük a partra, és a levegőt eresszük ki belőle.

Elsodródás esetén pedig ne hagyják el a párnát, nyugodtan feküdjenek rajta, és várják a segítséget."

(Részlet az 1974-ben megjelent, Balaton című Panoráma útikönyvből)

A Balaton énnekem az a hely ingerszegény életemben, ahol először sikerült megfognom Rajmüller Magdolna melleit. És mivelhogy Magdika öklömnyi cicije egyszersmind az első effektíve megtapintott női mell volt a vizuális sikerek után, nyugodtan mondhatom, hogy a Balaton számomra nőnemű, s kifejezetten evvel a testrésszel azonos. Az akcióterv körülbelül hat-hétféle változatban másfél éve kész volt, nagyjából azóta, mióta nevezett pólója, abban a tévhitben, hogy csak úgy magának, büntetlenül mintegy, csendben dudorodott. Magam viszont azt gondoltam: nekem dudorodol abban a trikóban, édes csillagom, s kéjsóvár szemekkel elszántan sasoltam minden áldott nagyszünetben az egyre hullámosabb P. Mobil-feliratot. Méla, szellemileg mégis aktív lesben, roppant önfegyelemmel azon munkálkodtam, ne érjen a boldog óra majd készületlenül, kulturáltan karbantartott, ámde kétségkívül egyre fogyó türelemmel vártam a megváltó, alkalmas pillanatot, amikor a vágyak inkognitójából majd a tettek mezejére léphetek, s szándékomat a maga tapintható valóságában, nyíltan is kinyilváníthatom. A percet, amikor a minden eshetőségre számító, különféle verziókat kidolgozó tervezés elméleti fázisát erős megkönnyebbüléssel magam mögött hagyva, végre szabadon disznólkodhatok, s a biológiai változás külső jegyeiben rejlő mézédes konzekvenciát levonván, a vadat elejthetem.

A gyakorlati szakasz a balatonmáriafürdői úttörőtábor fülledt vetítőtermében vette kezdetét, technikailag pedig egy egészen egyedi, jó előre kidolgozott, a helyszínen csak finomított tapizási metódusban öltött testet, amikor is mindkét kézzel fogjuk a mellettünk ülő muff ölbe tett kacsóit, tehát ilyen érdekes kétkezes keresztfogásból indítjuk a támadást, s mint aki nem siet, sőt éppenséggel roppant módon ráér, igen lassú, mondhatni, hogy észrevétlen dörzsölő mozdulatokkal operálgatunk. Na most, aki pinára megy, annak könnyebb, hisz már azonnal tűzközelből nyithat, de nekem sajnos, aki szigorúan mellre mentem, alaposan meg kellett izzadnom a sikerért. Lélegzetvisszafojtva emeltem a hasa előtt egyre feljebb barnára sült karjait A hazáért harcoltak című film alatt, a bal kézfejem ért volna először a mellhez koncepcionálisan, de egészen a döntő tankcsatáig ellenállt a bestia: behúzta a féket minden egyes támadáskor, közvetlenül a magömléssel kecsegtető cél előtt. De engem nem úgy neveltek, hogy az embernek fel kell adni a terveit, meghátrálva gyáván az első felmerülő akadály előtt, másrészt máig meg vagyok győződve róla, hogy jó volt az elképzelés, mert ha például a cicijét marokkal, egyenes úton megragadom, akkor ugyan hamarabb célt érek, de egészen biztosan kapok egy nagy büdös pofont. Ment ez az emeléses, speciális szkander tehát összeizzadt tenyerekkel, s mikor a német sereg végképp megrogyott, a gurrázva rohamozó hősök társaságában megdagadt tornagatyámban én is győztesnek mondhattam magam. Ekképp pedig, hogy Magdika a kitartó és szívós munka, valamint a szent akarat előtt örömömre meghajolt, sőt desszertként, pedig az már nem is volt az ízig-vérig realista tervem része, még azt is megengedte, hogy egy másodperc erejéig befordítsam a tenyerem, az aznapi éjszakától kezdve a beavatottak fölényes mosolyával hallgathattam a nyolcadikosok tegnap még oly távolian brutálisnak tetsző hőstörténeteit, mint akinek semmi újat nem tudnak mondani a szexuális élet területén. Mit hőzöngtök, baszkikáim, letéptem én is a jonatánt.

Aztán sokáig nem érdekelt a Balaton. Helyben volt a Béke mozi, éppoly jó volt tapizásra, csupasz nőt meg láthattam a Füles címoldalán meg a tapolcai strandon eleget. Minek mentem volna ezért olyan messzire? Mire meg már érdekelt volna más is belőle, mondjuk a víz, a szörf, a táj, a bor vagy az alkonyat, annyian lettek a németek ott, mint az oroszok. Így hát a szélcsendes miskolci Szinva-parton kutattam tovább a női princípiumot, a tájélmény és a bor pedig megvolt az Avason. Jelenleg pedig az a helyzet, hogy éppen mehetnék, ha mehetnékem volna, de most meg már pláne nem megyek.

- keresztury -

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.