"Ne fürödjenek a kikötőben, a hajóútban és a kompátkelő helyen. Az arany középút az informátoroké kellene hogy legyen, de különös módon ők szakadnak el a legjobban a valóságtól. Pedig precízek próbálnak lenni, mint egy svájci óra, kizárólag adatokra támaszkodnak, menetrendekre, meteorológusokra, étlapokra. Szorgalmasan jegyzetelnek, osztanak, szoroznak, csupán egy dologról feledkeznek meg: arról, hogy a Balaton déli partján az objektivitás nem létezik, nincsenek pontosan érkező vonatok, meteorológiai előrejelzések, a pincérek mindig rosszul adják össze a tételeket. Legfeljebb maga a Balaton az, ami valóságosnak tekinthető, bár amikor naplementekor a tó víztükrére ráereszkedik az aranyhíd, már kétségeink támadnak. Ez csak egy képeslap lehet a bazársorról, és máris hiányolni kezdjük a humoros feliratot.
Ha a felsorolt lehetőségeket nagyképűen csapdáknak tekintjük, akkor elégedettek lehetünk, egyikbe sem lépünk bele. Hűvösre fordult az idő, Siófokot elkerüli az út, segédanyagunk csupán egy 1974-es útikönyv (lásd keretes anyagunkat). A rádió nem működik, fejünkben csupán az Apostol együttes Nekem a tenger a Balaton című dala zakatol (különösen az a sor, hogy becsomagolom pa- rizerem, ami a magyar slágerszövegírás egyik igazi gyöngyszeme), szinte teljesen ártatlanok vagyunk, legalábbis azt gondoljuk.
Hiába van péntek,
szinte üres az út,
Mondhatnánk, túlzás, amit hallunk, de első ránézésre valóban szinte semmi sem változott a daliás hetvenes évek óta. Ugyanazok a nyaralók,
ugyanaz az életérzés,
csak éppen a tömeg hiányzik. Apró különbségek persze akadnak: a SZOT-üdülők hotelekké lettek, a vízibiciklik dizájnja egészen más, és nem számít különlegességnek a hideg sör. Csupán egyetlen dolgot látunk, ami igazán elragadó, és ami nem szerepel a bedekkerekben. Egy ősrégi trafóház Alsóbélatelepen, a 7-es út mentén. Ezerszer elmentünk mellette, de csak most, a pangás idején válik feltűnővé. Olyan, mint valami elegáns törpe mesebeli kastélya a Grimm testvérek kevésbé kegyetlen ihlete nyomán. Elképzeljük a házigazdát, amint az ajtóban áll, és imigyen csalogat: "Légy áram, ami átalakul!" Aztán feltűnik Fonyód belvárosa, a blokk-modorban készült színes, emeletes házak, amelyek alsó szintjén pontosan ugyanazokat a szolgáltatásokat (fodrász, tévészerelő, kulcsmásoló stb.) hirdetik az ízléstelen cégérek, amit egy pesti lakótelepen is megszokhattunk. Fonyód fájni kezd, és azok a legendák, amelyekért kötelességünk volna szeretni ezt a várost (négyezer éve emberek lakják, a 900-as években Koppány vezér birtoka volt, a Funoldi elnevezés már egy 1082-es oklevélben szerepel, végvárát alig tudta bevenni a török és így tovább), hitelüket vesztik.
A már említett 1974-es útikönyvben olvassuk, hogy nagy-nagy terv van születőben, a közeli Táska faluban fúrt kutakból feltört meleg vizet Fonyódra vezetik, és ott termálfürdőket létesítenek nyitott és zárt medencékkel. Nem létesítettek.
Mégsem kell pánikba esniük azoknak, akik egy kis melegségre vágynak, Fonyódtól csupán néhány kilométer Csisztapuszta,
ahol gyógyvíz bugyog,
és termálfürdő várja mindazokat, akiknek hideg a Balaton. Mivel amúgy sincs kánikula, délnek fordulunk, irány a puszta. (Csak később tudjuk meg, hogy Balatonfenyvesről kisvasúttal is megközelíthető a fürdő.) Lengyeltótin, majd Buzsákon keresztül vezet az út, ez utóbbi arról nevezetes, hogy a faluban tombol a folklór, a teljesen kihalt út szélén nénik ücsörögnek műanyag székeken, tájjellegű szőttesekkel, terítőkkel, német feliratokkal. Aztán hirtelen véget ér a falu, és egy kukoricás kellős közepén találjuk magunkat. Két kilométert ha megyünk, amikor egyszerre csak szakadt őrbódénál meg a hozzá tartozó rozsdás, nyitott sorompónál találjuk magunkat: ilyet utoljára 1990-ben láttam, amikor engedélyt kaptam arra, hogy körülnézzek az újpalotai szovjet laktanyában. Mindenütt gaz, a kanyarban szemeteskonténer-szerelvény, a sorompón túl fizetőparkoló meg egy hatalmas tábla Isten hozta Csisztaországban! felirattal, a távolban egy fehér fürdő. Alig látni, annyira kicsi, de aki azzal hozakodna elő, hogy olyan, mint egy ékszerdoboz, azt biztosan hamarabb utolérnénk, mint a sánta kutyát. Négyszáz forint a belépő, magyar (!) nyugdíjasoknak háromszáz, mindezért két meszes medencében - egy kicsiben és egy nagyon kicsiben - lehet enyhíteni a fájdalmakon. Van még egy gyerekmedence is - vize termálvíz-csapvíz koktél -, de az teljesen üres, a legkisebbek is inkább a felnőttekkel lubickolnának, ha a személyzet valamelyik tagjának nem a folyamatos gyerekkizavarás lenne a feladata. Ezt leszámítva tökéletes a csend és a mozdulatlanság, a medencében körös-körül német nyugdíjasok áznak, mi pedig nem értjük, miért. Ha Csisztapuszta vize valóban csodálatos lenne, arról biztosan tudnánk, a szolgáltatások színvonala viszont valahol a mélyben lapul, noha az árak hévízi, zalakarosi szinten vannak. Igaz, a tisztaságra nem lehet panasz, csakhogy ez a minimum itt valahogy a maximum is. Tulajdonképpen a vízzel sincs baj, 600 méter mélyről feltörő, 42 fokos, égető, kőkemény folyadék, amit egyébként 1956-ban fedeztek fel olajfúrás közben. Inkább az a gond, hogy a feltörést követően létesült fürdő több mint negyven év elteltével is úgy maradt.
Egy darabig még időt töltünk, majd, amikor betelt a pohár, megindulunk vissza a Balatonhoz. Noha nagy, koszos felhőkkel teli az égbolt,
a lellei móló
alkalmasnak tűnik néhány strandi zsánerkép elkészítésére. A legbátrabbak még a vízbe is bemerészkednek, az elszántak megpróbálnak napozni - a hit falakat bont -, mi viszont beérjük annyival, hogy vagyunk, a hely még ilyen őszies időben is kellemes, a gyep nem égett ki, bóvlivonalon visszafogott a kínálat, lelkünknek pedig ott a látvány: a néha-néha előbukkanó nap, a moló végén meredő tornyok, a vitorlássereg. Csupa olyan dolog, amitől szeretni lehet a Balatont, a sok-sok előítélet ellenére is.
Ahhoz, hogy ezt a belső békét szertefoszlassuk, elég néhány lépés befelé. A strand környékén a lángosos, palacsintás bódék (egy sima lángos: 150 Ft, egy palacsinta 90) mellett előkelőnek tűnő éttermek is akadnak, persze nem azok, különösen, ha a vendégcsalogatás módját nézzük. A bejáratnál elhelyezett táblákra csak azt írták ki: "Ételek 290 Ft-tól", viszont az ajtóban magyarosba öltözött menyecskék állnak, kezükben étlappal. Úgy tűnik, mosolyt ragasztott rájuk a tulaj még valamikor május környékén, csakhogy azóta eltelt másfél hónap, és ez a mosoly inkább vicsornak tetszik. Ha másért nem, hát azért, mert hiányzik a sikerélmény, legalábbis ha a siker záloga a vendégmennyiség. Megjegyezzük: ezek a helyek olyan üresek, mint annak a néhány melegítős-autóstáskás magyar üdülővendégnek a tekintete, akik a mólón ténferegnek céltalanul, és átkozzák az eget, hogy ilyen szar időt sózott rájuk a szabadságolás rövid két hetére.
Alkonyodik, úgyhogy ideje megmártóznunk a sűrűjében, mivel nem érhet véget egy ilyen kirándulás anélkül, hogy ne látnánk, mi mindent kínálnak ajándéktárgy-vonalon. Szántódig megyünk vissza, ahol a révhez vezető út kapuja egy túlméretezett ABC-áruház, egy benzinkút, valamint az
iparcikkpiacnak
nevezett terület, ahol bőséges ízelítőt kapunk mindazokból a termékekből, amelyeket a balatoni ajándékfront-harcosok kínálnak. Nos, tulajdonképpen minden kapható, amit csak egy iparcikkpiacon el lehet képzelni, pólók, bőrdzsekik, gumicsónakok, igazán balatoni vonatkozású tárgyak - leszámítva a humorosnak szánt képeslapokat - egyáltalán nincsenek. Sehol egy kormánykereket formázó, fröccsöntött hőmérő, fatörzsre ragasztott kaucsukvitorlás, pipázó sün fecskében, Balatoni emlék felirattal. Helyettük ugyanazok a holmik, amiket bárhol az országban, bármelyik piacon megtalálhatunk: plüssállatok, szifonfejek kólába, öngyújtók, bicskák, kések, pirospaprika, tokaji aszú. Ami ebből a felhozatalból igazán különlegesnek mondható, az a kimondottan német vásárlóknak szánt, üvegből készült adidas cipő, amibe villányi kékoportót töltöttek, ezenkívül tényleg a józsefvárosi kínai meg egy belvárosi folklorzentrum választéka az, ami tetten érhető.
Húznánk is a csíkot, amikor egyszerre csak kitömött mezei nyúl bukkan fel, vállán fröccsöntött puskával, fején filckalappal. Társa is akad, egy róka, szintén vadászszerelésben, nyakában távcsővel. A nyúl huszonhétezerért, a róka harminckilencezerért vihető el. Az apró üzletben tovább tobzódik a természetbarátság, van ott varjú, karmai közt mogyoróval 4600-ért, mókus, ugyancsak mogyoróval 6900-ért, agancsos nyúl ugyanennyiért, fácán, vaddisznó, mátyásmadár. Az eladó meg széttárja karjait, "egyelőre a kutyának se kell, pedig tavaly vitték, mint a cukrot".
Legát Tibor
Jó tanácsok a balatoni fürdőzéshez
A jó úszó se ússzék be mélyen a Balatonba, mert onnan vissza is kell jutnia.
A közeledő vihar első jelére minden fürdőző azonnal jöjjön partra.
A szélben elsodródott játékszerek: gumilabda, gumipárna stb. után ne ússzunk, mert nehéz utolérni, és a kis értékű kellék miatt életünket ne tegyük kockára.
Aki nem tud úszni, a gumimatracot csak a sekély vízben használja.
A gumimatracot alvásra csak a parton használjuk, és ne a vízen, mert elsodródhatunk.
Vihar közeledtére a gumimatracot azonnal vigyük a partra, és a levegőt eresszük ki belőle.
Elsodródás esetén pedig ne hagyják el a párnát, nyugodtan feküdjenek rajta, és várják a segítséget."
(Részlet az 1974-ben megjelent, Balaton című Panoráma útikönyvből)
A Balaton énnekem az a hely ingerszegény életemben, ahol először sikerült megfognom Rajmüller Magdolna melleit. És mivelhogy Magdika öklömnyi cicije egyszersmind az első effektíve megtapintott női mell volt a vizuális sikerek után, nyugodtan mondhatom, hogy a Balaton számomra nőnemű, s kifejezetten evvel a testrésszel azonos. Az akcióterv körülbelül hat-hétféle változatban másfél éve kész volt, nagyjából azóta, mióta nevezett pólója, abban a tévhitben, hogy csak úgy magának, büntetlenül mintegy, csendben dudorodott. Magam viszont azt gondoltam: nekem dudorodol abban a trikóban, édes csillagom, s kéjsóvár szemekkel elszántan sasoltam minden áldott nagyszünetben az egyre hullámosabb P. Mobil-feliratot. Méla, szellemileg mégis aktív lesben, roppant önfegyelemmel azon munkálkodtam, ne érjen a boldog óra majd készületlenül, kulturáltan karbantartott, ámde kétségkívül egyre fogyó türelemmel vártam a megváltó, alkalmas pillanatot, amikor a vágyak inkognitójából majd a tettek mezejére léphetek, s szándékomat a maga tapintható valóságában, nyíltan is kinyilváníthatom. A percet, amikor a minden eshetőségre számító, különféle verziókat kidolgozó tervezés elméleti fázisát erős megkönnyebbüléssel magam mögött hagyva, végre szabadon disznólkodhatok, s a biológiai változás külső jegyeiben rejlő mézédes konzekvenciát levonván, a vadat elejthetem.
A gyakorlati szakasz a balatonmáriafürdői úttörőtábor fülledt vetítőtermében vette kezdetét, technikailag pedig egy egészen egyedi, jó előre kidolgozott, a helyszínen csak finomított tapizási metódusban öltött testet, amikor is mindkét kézzel fogjuk a mellettünk ülő muff ölbe tett kacsóit, tehát ilyen érdekes kétkezes keresztfogásból indítjuk a támadást, s mint aki nem siet, sőt éppenséggel roppant módon ráér, igen lassú, mondhatni, hogy észrevétlen dörzsölő mozdulatokkal operálgatunk. Na most, aki pinára megy, annak könnyebb, hisz már azonnal tűzközelből nyithat, de nekem sajnos, aki szigorúan mellre mentem, alaposan meg kellett izzadnom a sikerért. Lélegzetvisszafojtva emeltem a hasa előtt egyre feljebb barnára sült karjait A hazáért harcoltak című film alatt, a bal kézfejem ért volna először a mellhez koncepcionálisan, de egészen a döntő tankcsatáig ellenállt a bestia: behúzta a féket minden egyes támadáskor, közvetlenül a magömléssel kecsegtető cél előtt. De engem nem úgy neveltek, hogy az embernek fel kell adni a terveit, meghátrálva gyáván az első felmerülő akadály előtt, másrészt máig meg vagyok győződve róla, hogy jó volt az elképzelés, mert ha például a cicijét marokkal, egyenes úton megragadom, akkor ugyan hamarabb célt érek, de egészen biztosan kapok egy nagy büdös pofont. Ment ez az emeléses, speciális szkander tehát összeizzadt tenyerekkel, s mikor a német sereg végképp megrogyott, a gurrázva rohamozó hősök társaságában megdagadt tornagatyámban én is győztesnek mondhattam magam. Ekképp pedig, hogy Magdika a kitartó és szívós munka, valamint a szent akarat előtt örömömre meghajolt, sőt desszertként, pedig az már nem is volt az ízig-vérig realista tervem része, még azt is megengedte, hogy egy másodperc erejéig befordítsam a tenyerem, az aznapi éjszakától kezdve a beavatottak fölényes mosolyával hallgathattam a nyolcadikosok tegnap még oly távolian brutálisnak tetsző hőstörténeteit, mint akinek semmi újat nem tudnak mondani a szexuális élet területén. Mit hőzöngtök, baszkikáim, letéptem én is a jonatánt.
Aztán sokáig nem érdekelt a Balaton. Helyben volt a Béke mozi, éppoly jó volt tapizásra, csupasz nőt meg láthattam a Füles címoldalán meg a tapolcai strandon eleget. Minek mentem volna ezért olyan messzire? Mire meg már érdekelt volna más is belőle, mondjuk a víz, a szörf, a táj, a bor vagy az alkonyat, annyian lettek a németek ott, mint az oroszok. Így hát a szélcsendes miskolci Szinva-parton kutattam tovább a női princípiumot, a tájélmény és a bor pedig megvolt az Avason. Jelenleg pedig az a helyzet, hogy éppen mehetnék, ha mehetnékem volna, de most meg már pláne nem megyek.
- keresztury -
