A hetvenes évek elején vált köznévvé, egészen pontosan a külföldre utazás kulcsszavává az IBUSZ rövidítés. Ha például valaki olyan – ma már nem létező – egzotikus országokba utazott, mint cseszkó, keletnémet vagy jugó, úgyis „IBUSZ-szal ment”, ha csak röpke rokon- vagy városlátogatás volt a célja, mivel a monopolhelyzetben lévő utazási irodának még az ilyen kiruccanásokhoz is lehetett köze. Ennek nyomán sokan gondolhatják, hogy az IBUSZ valamiféle komcsi találmány volt 1956 leverését követően, már a konszolidáció jegyében.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum új kiállítása természetesen minden efféle gondolatot megcáfol, de közben rá is tesz egy lapáttal, hiszen akkora retrózásban lehet részünk, hogy a berlini fal adja a másikat… De ne szaladjunk ennyire előre! Tudták azt, hogy háromféle IBUSZ létezett?

Az első 1902-ben alakult, akkor még úgy hívták, hogy Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt. A 800 ezer koronás alaptőkével létrehozott cég volt az első olyan jelentős hazai utazási iroda, amely nemcsak néhány szállodával és vendéglővel, hanem a közlekedési szolgáltatókkal és mindenféle külföldi partnerekkel is szoros kapcsolatot ápolt. A vállalat az utazások szervezése mellett menetjegyirodákat működtetett, illetve a külföldiek ideutaztatását is intézte. A kiemelt kormányzati támogatást élvező vállalatnak sikerült Magyarországot bekapcsolnia a nemzetközi idegenforgalmi vérkeringésbe.

A cég Trianon után sem omlott össze, sőt a húszas évek közepétől fő feladatává vált, hogy a megtépázott országimázst az idegenforgalom révén helyreállítsa. Ennek jegyében szinte minden hatékony külföldi újítást lemásoltak és adaptáltak a hazai viszonyokra. Az 1925-ben bevezetett „3 nap Budapesten” nevezetű jegyfüzetük valóságos forradalmat robbantott ki; a pesti vonatjegy mellett szállodai kupont, étkezési utalványt, múzeumi és fürdőbelépőt tartalmazó bérlet hatalmas sikert aratott, s ezzel felszerelkezve egyre többen érkeztek külföldről a magyar fővárosba, köztük olyan turisták is – például britek és amerikaiak –, akiknek korábban Bécs volt a legkeletibb pont, ameddig elmerészkedtek.

Az „igazi” IBUSZ 1926-ban jött létre, amikor az Idegenforgalmi és Utazási Vállalatot összevonták a nála is nagyobb és sokoldalúbb Általános Beszerzési és Szállítási Részvénytársasággal. Az új cég neve az Idegenforgalmi Beszerzési Utazási és Szállítási Rt. (IBUSZ) lett, és már az alakulása idején is az egyik leggazdagabb és legjelentősebb hazai szolgáltató cégnek számított; több külföldi utazási irodát is birtokolt, és számos hazai vállalatban volt jelentős tulajdonrésze. Az akkori IBUSZ a könyvkiadástól, a menetrend szerint közlekedő buszjáratok üzemeltetésén át az egzotikus utazásokig gyakorlatilag az összes létező idegenforgalmi tevékenységben részt vett, s akciói révén váltak tömegessé Magyarországon a bel- és külföldi nyaralások, üdülések.

A háború előtti IBUSZ történetébe a kiállításon inkább a szöveges ismertetők révén nyerhetünk betekintést, de ennél is érdekesebbek azok az apróságok, amelyek kiegészítik a „nagyságos” vállalatról alkotott képet. Például az 1930-as évekből származó logópályázat művei, amelyek többségéről lesír a német birodalmi ihletettség, bár az alkotók minden bizonnyal turulnak mondták a sasnak is beillő címerállatot. A nagy madár, amely karmaiban a magyar címerrel került a logóra, az „IBUSZ Budapest” feliratú glóbusz igen jelentős részét kitakarta.

A kiállítás anyagának java persze már az államosított, szocialista IBUSZ harmadik, rendszerváltásig tartó korszakát idézi meg, bár ezt az időszakot is érdemes kettéosztani. Sokáig egyáltalán nem létezett külföldi kiutaztatás, az első ilyen programokat 1955-ben szervezték Csehszlovákiába, méghozzá konkrét eseményekre. „Egy ismerősöm magabiztosan be akart juttatni egy labdarúgómérkőzésre, de mivel ez sikertelenül járt, összeköttetéseit felhasználva a prágai bélyegkiállítást ajánlotta, amit örömmel elfogadtam” – mesélte egykor ifj. Bartók Béla, úgyhogy ennek fényében próbáljuk meg elképzelni, mekkora érdeklődés kísérhette 1956 tavaszán azt a bécsi kirándulást, amivel szintén egy focimeccsre lehetett kiutazni!

Az is kiderül, hogy ekkoriban, jobb híján, a sztálinvárosi építkezésre szerveztek társas­utat, de az is, hogy nem „vöröscsillagozták” össze a logót; az egy IBUSZ feliratú szárnyas földgömb lett, így mai szemmel az ellenzékiség csimborasszójának tűnik, hogy az új emblémába is átmentettek egy titkos turult.

A kiállítás leglátványosabb eleme az a három autóbuszmodell-utazóbőrönd installáció, amelyek az egyes korszakokat hivatottak megidézni, de érdemes odafigyelni például a hangos úti beszámolókra, amelyeket egy korhű autóbuszülésben hallgathatunk végig, s amelyek a látványos kiállítási tárgyaknál is hangsúlyosabban idézik fel az 1970-es, 1980-as évek IBUSZ-útjait – legyen szó felejthetetlen élményről vagy éppen totális abszurdról.

Jó példa erre az az NDK-utazásról szóló beszámoló, amelyből kiderül, hogy a magyar idegenvezető nem hagyta annyiban, hogy ehetetlen ételt szolgáltak fel: határozott fellépésének köszönhetően az összes utas kárpótlást kapott, egy poharat és egy Hans Holbein-képről készült reprodukciót. Ennél is szebb, hogy az utóbbit a megszólaló meg is őrizte, bár arra a legmerészebb álmában sem gondolt volna, hogy az negyven év múltán kiállítási tárggyá válhat.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, megtekinthető szeptember 2-ig