Józsefvárosi piac: Sárkányok sátorfája

  • Czifrik Balázs
  • 2003.12.18 00:00

Tranzit

Idén november elején röppent fel a hír, hogy a magyarországi kínai piacok legnagyobbika, a Négy Tigris, ismertebb nevén a józsefvárosi piac bezár. A terület tulajdonosa, a MÁV - úgy tűnt - valóban kész súlyos csapást mérni a magyarok legnagyobb távol-keleti divatdiktátoraira. Ám a lépés komoly érdekeket és még komolyabb vagyonokat érint.

Idén november elején röppent fel a hír, hogy a magyarországi kínai piacok legnagyobbika, a Négy Tigris, ismertebb nevén a józsefvárosi piac bezár. A terület tulajdonosa, a MÁV - úgy tűnt - valóban kész súlyos csapást mérni a magyarok legnagyobb távol-keleti divatdiktátoraira. Ám a lépés komoly érdekeket és még komolyabb vagyonokat érint.Az több mint valószínű, hogy minden második magyar magáénak tudhat valamit Kínából, egy-egy párszor használatos póló, szezonális strandpapucs, csilivili mobilelőlapok, kézzel festve, és ott van alkatrészként az órádban, a számítógépedben, mi több a hiper-szuper autódban is.

Magyarországra tömegesen a rendszerváltás után érkeztek kínai kereskedők. A KGST-piacokból kínai piacok lettek, és a zenélő hajszárító helyett fehérneműket, cipőket, ruhaneműket vehettünk nagyon kedvező áron.

A kínai piacok hamar létrehozták véd- és dacegyletüket, amelynek feje, már csak méretéből adódóan is, a budapesti józsefvárosi piac lett. Ennek a 26 hektáros területnek a tulajdonosa a MÁV, amely különböző cégeknek adta bérbe a területet - emlékezzünk csak a nevezetes Tasnádi Péter kontra Pintér Sándor ügyre -, és azok pedig (saját magánterületükként kezelve) piacot működtettek rajta.

A legutóbbi tulajdonos a Komondor Kft. volt, a telefonközpontosuk szerint a mai napig is az. Ugyanis a cég ügyvezető igazgatója, Réti Károly külföldre utazott, és valószínűleg a telefonközpontosnak hagyta meg, hogy válaszoljon a sajtó kérdéseire a bérleti szerződéssel kapcsolatban. A MÁV - mint ismeretes - 2004 februárjával felmondja a szerződést a terület bérlőjével, s ezzel megpecsételi a piac sorsát. A MÁV Kommunikációs Igazgatósága arról is tájékoztatta a Narancsot, hogy a bérlőt erről a szándékáról már 2002-ben értesítette.

A VIII. kerület - vélhetően - megkönnyebbül, hogy megszabadul egy olyan piactól, ami jelentős területet foglal el, ráadásul központi, forgalmas helyen. Csécsei Béla polgármester nem titkolta, hogy monumentális beruházásra készülnek, amennyiben sikerül megegyezni a MÁV-val, a fővárossal, illetve sikerül befektetőket találni. Az új városrész a Salgótarjáni úttól a Kőbányai úton keresztül a Vajda Péter és Golgota utcáig terjedne. Ez a terület részben a MÁV-é, részben a volt Ganz Mávag területe. A kettő együtt több mint 77 hektár. "Budapest elmúlt száz évében - így Csécsei - beépített területen belül nem volt ekkora fejlesztési lehetőség." A polgármester olyan városi, vegyes funkciójú fejlesztéseket vizionál ide, mint amilyenek Anglia elhagyott iparvidékein valósultak meg: játszóterek, lakóparkok, kulturális és kereskedelmi központok.

Ebből a 77 hektárból azonban könnyen lehet 77 népmese, mert a volt Ganz Mávag területe több mint 200 tulajdonos kezében van - átláthatatlan viszonyok között. Így elég bajos egyezkedni. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a józsefvárosi piacot elhagyó árusok a volt Ganz Mávag területére iszkolnak. Ám itt a területét árusítási célokra bérbe adó tulajdonos, illetve az árusító azonnal törvénybe ütközik, ugyanis egy 1996-os önkormányzati rendelet a volt Ganz Mávag területén tételesen tiltja a piacszerű, kisáruházi tevékenységet, illetve a szerencsejátékot és a vendéglátást is. E helyt csak raktározásra lehet engedélyt kérni.

A VIII. kerületi önkormányzat, hogy átlátható helyzetet teremtsen, folyamatos ellenőrzésekbe kezdett. Helyszínrajzzal a kezükben különböző ellenőrző szervek képviselőivel járják a volt szoc. ipari monstrumot. A legabszurdabb fogás eddig egy csarnok sarkában lévő, minden higiéniai előírást mellőző kacsacsomagoló "üzem" volt, amelyben ugyancsak távol-keletiek serénykedtek.

Az önkormányzat terveit az állam, azaz a MÁV - úgy tűnik - nem fogja hátráltatni, ugyanis a szóban forgó területek újrahasznosításáról vagy már döntött, vagy már beindította a gépezetet. A Salgótarjáni út mentén lévő terület már felszabadult, az ottani tevékenység átkerült a Budapesti Intermodális Logisztikai Központba. A Kőbányai út felőli oldal február végén válik szabaddá - ez lenne a piac -, e nélkül az előbbi területnek nincsen bejárata, nem hasznosítható. E két terület a Józsefvárosi pályaudvar fele. Az elővárosi vasúti közlekedés átkerül a Keletibe. A pályaudvar területére vonatkozó végleges rendezési terv pedig a jövő évben készül el.

A MÁV nem tudott egyértelmű választ adni, hogy a végleges döntésig maradhatnak-e az árusok. Elképzelhető, hogy átmenetileg újra bérbe adják a területet, de hogy piac lesz-e ott, azt már csak az esetleges új bérlő tudhatja.

Csécsei Béla azt szeretné,

ha a MÁV lojális lenne az árusokkal, s amíg nincs végleges rendezési terv, a kínai kereskedők fokozatosan hagynák el a területet.

Egy kínai újságírótól megtudtuk: a magyarországikínai nyelvű sajtó is írt a józsefvárosipiac bezárásáról, de az a hír is járja, hogy az árusok még két évigmaradhatnak. Az újságíró elmondta, hogy összesen kilenc kínai nyelvű újság jelenik meg annak a kb. 20 ezer kínainak, aki itt él, Magyarországon. Az egyik magyar bulvárnapilap szerint ezek az újságok 80 ezres példányszámban jelennek meg - ez persze nem igaz, egyszerűen nincs ennyi kínai olvasó. A magyarországi kolónia tagjai - egyébként senki sem tudja, pontosan hányan vannak, hány piacot működtetnek - főleg Dél-Kínából érkeztek, egyszerű emberek, ahogy az újságíró mondja, vannak köztük munkások, parasztok is. A kolónia 90 százaléka kereskedéssel, a többi pedig vendéglátással vagy más munkákkal (például újságírással és kung-fu-oktatással) foglalkozik.

Akik itt élnek, nem akarnak viszszamenni hazájukba, bár - teszi hozzá kínai informátorunk - most már nem olyan jó az üzlet, mint régen volt. Egyre többen hagyják el a piacokat, nyitnak boltokat, és próbálnak függetlenként boldogulni.

Hogy a kínai kolónia mostanság szűkölködik anyagilag, annak talán legjobban a Bőr- és Cipőipari Egyesülés elnöke, Várszegi Árpád örül. Az egyesülés 1978-ban jött létre, "mert tudtuk - így az elnök -, nem vagyunk versenyképesek az alacsony értékű, műanyagból, gumiból, műbőrből készült termékekkel. A baj 1995-ben kezdődött. Ekkor az önköltségi szint 5, 3, 1 százalékán érkeztek be 10-20 milliós nagyságrendben a cipők. Egy pár cipő nagykereskedelmi ára kb. 120 Ft volt. Ilyen behozatalok egyébként a mai napig is vannak. Ezek ellen úgy léptünk fel, hogy bebizonyítottuk: a cipő talpa csak nyersanyagként - nemzetközi börzei cikk - többe kerül, mint az egész cipő. Nehezen akarták megérteni az illetékes minisztériumokban, de két év alatt sikerült váltani. Azt azonban már nem vették figyelembe, hogy a cipőbe a talpon kívül más is kerül. A VPOP próbálta ugyan ellenőrizni, hogy a belépő cipők milyen áron léptek ki Kínából, de mire onnan megérkezett a válasz, annyi idő telt el, hogy a magyar jogszabályokkal nem lehetett fellépni az importáruk ellen.

Ezeknek az alulszámlázott importtermékeknek köszönhetően - egyébként a minőségi termékek szintjén is ez történt - a hazai gyártók kiszorultak a piacról. Ehhez hozzájárult a piaci ellenőrzés alacsony minősége, a versenyszabály súlyos megsértése is."

Az egyesülés a 2001-es évre számolta ki, hogy a költségvetésnek a cipőimport alulszámlázása hozzávetőlegesen 40 milliárd, míg a többi könnyűipari termékkel együtt (ruházat, alsónemű) 200 milliárd forint kiesést jelentett. Ugyanis az alulszámlázott termékre vetették ki a vámot, arra az áfát. Ezek után pedig az import 50 százaléka a piacokon nyomtalanul eltűnt a hivatalos szervek elől, így az adóbevétel is elmaradt.

A Bőr- és Cipőipari Egyesülés igyekszik folyamatos szakmai és érdekvédelmi kapcsolatot fenntartani az illetékes szervekkel, így a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával is. A VPOP szóvivője, Sipos Jenő alezredes elmondta, hogy 2002 novemberétől léptek hatályba olyan utasítások, amelyek fokozottan ellenőrzik a távol-keleti importárukat. 2003 elejétől

újabb szigorításokat

hajtottak végre. Az intézkedéseknek köszönhetően a 2002-es évet bázisévnek tekintve elmondható, hogy a beérkező vámáruk mennyisége kevesebb mint a felére csökkent, míg az összvámérték jelentősen emelkedett.

E kánaáni állapotok előtt azonban az egyesülés más furcsa tendenciákat is regisztrált. Ha nehézkesen is, de sikerült elérni, hogy a behozatali kvóta átalakult naturál kvótára, ami a következőt jelenti: mindegy, hogy milyen termék milyen áron érkezik az országba, mert egy adott országnak csak egy bizonyos behozatali mennyiséget engedélyeznek. Az EU-ban egyébként ez az eljárás Kínával, Vietnammal és Indonéziával szemben, illetve szűrik az árak közötti eltérést. "Sokra azonban nem mentünk vele - meséli Várszegi Árpád -, mert fél év múlva Hongkongból az addigi 5-600 ezer pár cipő után 18 millió pár lábbeli érkezett úgy, hogy Hongkongnak nincs jelentős cipőipara, ráadásul WTO-ország, azaz nem érvényes rá a naturál kvóta. Mi pedig nem tudjuk bizonyítani, hogy a cipőket Kínában gyártják, mert a bizonyítási eljárás hosszadalmas, nehézkes és nagyon költséges."

A piacozókkal az APEH sem tud sok mindent kezdeni, mert az áfatörvény kimondja - tudtuk meg a hivatal sajtóirodájától -, hogy a piacon, közterületeken árusítóknak - amennyiben nem üzlethelyiségben végzik a tevékenységüket - nem kell pénztárgéppel teljesíteniük a nyugtaadási kötelezettségüket. A nyugtára pedig az árus azt ír és pecsétel, amit akar.

"1994-95-ben volt ebben a legnagyobb pénz" - mondja egy 49 éves kínai férfi. 1996-ban érkezett Henan tartományból, ahol rendőrként tengette életének mindennapjait. Most a józsefvárosi piacon árul, mi több, saját boltja van, és maga is importál Kínából, főleg ruhaneműt, de cipőt is. Megtudtuk tőle, hogy a piacon havonta kell megvásárolni a bérleti jogot, ami az árusítóhely piaci elhelyezkedésétől függően 130 ezer forinttól 220 ezer forintig terjed.

A radikális üzleti hanyatlás 1998-tól kezdődött. Ez azzal is magyarázható, hogy Romániában, Szlovéniában, a volt Jugoszláviában is lehet árulni, így már nem járnak át hozzánk bevásárlóbuszok. Azt is megtudtuk, hogy a józsefvárosi piacon nem a kiskereskedés a meghatározó, hanem a nagybani árucsere. Üzletemberünk is tud arról, hogy vannak hamis áruk, vámolatlan áruk, de ez nem minden kínai árusra jellemző. A legtöbbjük becsületes, s az európaiak sem mind angyalok.

Két évvel ezelőtt a piacon rendszeres volt, hogy a biztonsági őrök verték az árusokat. A kínaiak akkor azzal próbálkoztak, hogy új piacot keresnek, de már úgy látszik, régóta élnek Magyarországon, mert a két érdekvédelmi szervezet nem tudott megegyezni egymással, sőt összevesztek. Így mindenki maradt ott, ahol volt, kivéve a biztonsági őröket. `ket az üzemeltetők száműzték, azóta béke honol a piacon.

Kínai árusunk a vámeljárásokról nem tud sokat, mivel azt vámkezelő cégek végzik. Az importőrök ma egy 40 lábas konténer (ilyeneket látni kamionokon, vonatokon) kihozataláért 5 millió forintot adnak a vámkezelő cégnek. Onnantól kezdve az importőrt nem érdekli, hogyan jön ki a konténer a vámudvarból. Ez azért van így, mert az importőr nem beszéli a magyar nyelvet, többnyire a kínain kívül semmilyen nyelvet sem, nem ismeri az itteni eljárási mechanizmust, illetve erre egyáltalán nem ér rá, hiszen boltjai vannak, gyakran maga is árul. Igaz, az ellenőrzések során mindig akad olyan, aki úgy bukik meg, hogy azt hiszi, az ő áruja legálisan jött be, aztán kiderül, hogy mégsem. Ha keresi a vámkezelő céget, az többnyire régen megszűnt. Ezek a vámkezelő cégek általában magyar vagy kínai-magyar alapításúak.

A józsefvárosi piac jövőjét illetően kínai kereskedőnk elmesélte, hogy nekik a Komondor Kft. képviselője azt mondta, a piac nem lesz bezárva, de ezt hiszi is meg nem is. Az árusok egy része a Ganz Mávag területére ment, illetve megy át, ahol a VIII. kerületi önkormányzat ellenőrző szervei fogadják őket tárt karokkal. Mások az Ázsia Centerbe, de rebesgetik azt is, hogy elindult egy teljesen új piac keresése, ahol elfogadhatók a bérleti árak. Sokan saját boltot vásárolnak, gondolván, hogy így megszüntetik kiszolgáltatott helyzetüket.

A kínai árusok pont annyira látják tisztán a jövőt, mint a magyar hatóságok. Nekünk, vásárlóknak pedig talán fel sem fog tűnni, hogy egy látványosság - mert a Négy Tigris az volt: a kelet-európai csóringer árutőzsde - és annak szubkulturális világa lassan elpárolog, és linóleumozott, óránként mosott üzletekben csapódik le, ha csapódik. Sőt! Lehet, hogy boldogok leszünk, hogy végre kulturált körülmények között vehetjük meg a termékeket, és miközben könyékig turkálunk a százforintos zoknik között, elfelejtjük: ez nélkülünk, az életszínvonalunk nélkül sohasem jöhetett volna létre.

Czifrik Balázs

Neked ajánljuk