Mecsboksz, mecsboksz, te átok - ez jár az eszünkben az Egér úton autózva -, ti. gyerekkorban mindig csak baj volt a kis színes vackokkal: sok verekedés, lopás, a konkurencia béna autóinak homokozóba, hullámsírba süllyesztése. A kiállítás viszont hibátlan: teli vitrinek, a miniatűrtől a böhöm nagy méretig, egymás mellett a trendi és a retro, a futurisztikus jelen és a rózsaszín köddel borított félmúlt mindazoknak, akik debil módon visszasírják a rendőrségi Moszkvicsot és a téeszvezetők kedvenc szürke Volgáját.
Tüzet visznek
A modelljeiket fémből, illetve műanyagból asztalra és vitrinbe álmodó alkotók érezhetően arra törekedtek, hogy művük kiszabaduljon a mecsbokszlét eredendő sivárságából: céljuk egy komplett környezet kialakítása, ahol az autómodellek mintegy visszakapják eredeti funkciójukat, s ezáltal élettel telítődik az amúgy túlzsúfolt játékboltra emlékeztető tér. A megformált obzsék közül kiemelkedik a tűzoltó-tematikájú vitrin valamennyi darabja: az Öt szerkocsis (városi) tűzoltóállomás, a Falusi tűzoltószertár és az Égő ház című alkotások mintegy jól sikerült előképei az Égő gyár nevet viselő kompozíciónak, ahol még a tűzoltófecskendőből előtörő vízsugarat is sikerült damilból megformálni, a félig leégett és beomlott műanyag gyárépület közepén pedig frappáns ötletként amorfra dermedt műanyag olvadék reprezentálja a nyilvánvaló katasztrófahelyzetből következő diffúz, entropikus állapotokat.
A tűzoltófétis csak az egyik, bár jellemző megnyilvánulása annak az új modellművészeti szemléletnek, mely az autóban többet lát mint magánvaló objektumot: a jármű akkor éri el a maga tökéletes esztétikumát, ha használják valamire - ennek megfelelően még egy Prága típusú szippantóskocsi is több pontot kap e szimbolikus skálán, mint egy szövegkörnyezetéből kiszakított, magányos, ennek következtében unalmas Mercedes kabrió. A funkcionalitás reménytelen rabjai még ennél is többet remélhetnek: az egyik vitrinben az amcsi rendőrségi Fordok és Chevik mellett magyar és NDK-s fajátékokra izgulhatnak - egyenesen a hatvanas évekből. A durván faragott IFA-k és Csepel teherautók a korai animista-totemista tárgyformálást idézik: szinte magunk elé képzeljük a modellek korabeli gazdáit, akik kommunista szombatokon apróbb ajándékokkal (fagyálló, motorolaj, akkumulátorsav) adóznak minden IFA-k transzcendens lényegének.
Édes teher
A fából faragott teherautókat megkerülve elénk tárulnak a kiállítás legnagyobb modelljei: az ötvenes évek olcsó sci-fi ponyváiról ismerős, szürreális járművek még a múlt század tízes éveiben készültek eredendően mezőgazdasági célokra, ám az első nagy világégés alkalmából besorozták, s a továbbiakban mobil lángszórókként használták őket a már akkor is valószerűtlenül ható huszárrohamok oldalfedezésére. A részben már lánctalpas, primitív harckocsikezdemények megelőlegezik a k.-európai autótechnikai fejlődés további fázisait s annak fő jellemzőit: monumentalitás, hangos börrögés, rusztikus elegancia, a burzsoá finomkodás mellőzése, élénk, pszichedélikus színek szeretete. A modellkészítők számára ideális nyersanyag valamennyi: egy Kraz típusú ex-szovjet teherautó például a maga plaszticitásában egyenesen bronzba-márványba kívánkozik - ehhez képest a festett bádog szinte már méltatlan, nemtelen anyag. A Sörszállító Robur és IFA-teherkocsik című dinamikus alkotás egyszerre világítja meg a modellkészítés, valamint a legendás járművek nagyszerűségét: az egymással párhuzamosan pihenő (a valóságban természetesen száguldó) járművek a végtelenben (sörgyár, italcsarnok) találkoznak, a vezetőfülke elegánsan hasítja a levegőt, a sofőr fütyörész és közben korai Generált (Kövér a nap, Mit tehet az ember) hallgat. Magától értetődik, hogy a Zil és Ural teherautók modelljei (és az eredeti darabok színes képei) mellől nem hiányozhatnak büszkeségeink sem. Az Ikarus története éppúgy feltárul, mint a Csepel teherautóé: a farmotoros buszverzió eredendő szépsége immár vitán felül áll - miként a khaki színű honvédségi teherautóké is, különös tekintettel a fényszóróvédő rácsokra és a melléjük applikált, rovarcsáp-szerű bóbitákra. A Zaporozsec- (valójában Zisz-), Moszkvics-, Volga-, Csajka- és Zsiguli-rajongók is örülhetnek: modellező eszmetársuk szinte hiánytalan fajtagazdagsággal reprezentálja a hruscsovizmus technikatörténetre gyakorolt áldásos hatásait, ám a testvérállamok némileg szofisztikáltabb darabjai sem hiányozhatnak: a Skoda Felicia vagy a Tatra kifejezetten szép típusok (mind a modell, mind annak modellje), a kis Polski jobb híján aranyos, a Zastava pedig teljesen szürreális - mindenképpen méltó tehát a megörökítésre.
Két ütem
A kiállítás legfőbb dísze (mondjuk a villamostörténeti és az amcsi oldsmobil-blokk mellett) az egyik vitrinben berendezett Trabant-szentély, benne Trabik minden méretben, színben és funkcióban: közöttük keletnémet rendőrségi és felspécizett raliváltozat - sajnos a terepszínű harci Trabant elkészítésére eddig még nem futotta az alkotó drága idejéből. A Trabant modellezését nyilvánvalóan segíti az is, hogy a fröccsöntött kivitel sem anyagidegen (sőt!), hogy a több évtized alatt számos típus készült, s hogy a karosszéria puritán kialakítása miatt a nyersanyag kívánt formába öntése viszonylag egyszerű. A tárlóban helyet kaptak a Trabant-kultusz profán tárgyai is, mint a dobozos Trabi-sör vagy a Trabi típusú, hidegen kevert likőr, mutatván, hogy a kortárs szerves vegyipar asszociációs készsége úgyszólván felülmúlhatatlan.
