Ismerünk olyan pilótát, aki évtizedek óta a Soroksári utat járja, de meggyőződése, hogy ha a Vágóhíd után jobbra kanyarodik, majd átvág a ráckevei HÉV vágányain, biztosan a Dunába pottyan. Való igaz, ha az első lehetőséget kihasználva jobbra kerülünk, afféle senki földje tárul elénk. De szó sincs folyópartról, a HÉV vasúti átkelőjét pár méter után a MÁV félsorompója követi, és bár a KRESZ tiltótáblája kiegészül azzal: "Kivéve célforgalom", a vészjósló környéket látva nem nagyon értjük, miféle célok lebegnének az erre járók szeme előtt. Pedig e kopár vidéken nem is olyan régen a Nagyvásártelep terült el a hozzá tartozó legalább húszvágányos teherpályaudvarral - mára azonban a vágányerdőnek hűlt helye. Ellenben áll még a 247 méter hosszú, 42 méter széles csarnoképület, amit fénykorában 210 vasúti kocsiból tudtak egyszerre feltölteni. Az 1932-ben átadott, a kilencvenes évek végére kihaló, katasztrofális állapotban lévő épületegyüttes (a hatalmas csarnok északi végében álló hatemeletes Bauhaus-irodaépület is megvan még) valamikor az ezredforduló táján került egy nagyszabású álmodozás, az ún. Duna City Projekt középpontjába, ami hatalmas lakónegyedet, egy "új Ferencvárost" képzelt a területre. Az új gazdák legszívesebben ledózerolták volna a páratlan ipari emlékeket, ám ezeket 2004-ben sikerült megmenteni a műemléki védelem kimondásával. Ennek ellenére azóta is csak szanálás, rombolás történt errefelé, és bár a Duna City Projekt látványtervei egy mini Dubajt juttatnak eszünkbe, nem történt, és úgy tűnik, egy darabig nem is fog történni itt semmi. A terület spontán szemétlerakó hellyé vált, a megőrzött és egyre rosszabb állapotban lévő épületekkel kapcsolatban pedig legyen elég ez a 2010-ben írt blogbejegyzés: "Ezúton kérnénk meg a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatot, hogy a jól felfogott közérdekből festesse ki a csarnokot, ezúton biztosítva új felületet a falfirkászoknak. Több legál hely, kevesebb nem kívánt falfirka. A komcsi rendszer is hagyott szelepeket, Hofigézát, Istvánakirályt, nem ördögtől való gondolat ez. Legyen a Nagyvásártelep üresen álló épülete ilyen dühöngő kényszeres tegelőknek és művészi hajlamokkal megáldott street-artosoknak."
E vigasztalan terepen mellbevágó meglepetés, hogy a déli irányban álló vasútállomás tökéletes ellentéte annak a pusztulásnak, ami az egész környékre jellemző. A bevezető után az lenne logikus, ha valami táblával felszerelt törmelékhegy előtt állna meg a vonat, ám a Soroksári út - még a nevéből is csak egy ócska megállóhelyre tippelnénk - példásan felújított, ún. III. osztályú MÁV-szabványépület, amit 1882-ben emelhettek a tragikus sorsú Budapest-Szabadka vonal (bővebben: Arccal az utas felé - Taksony, Magyar Narancs, 2008. július 17.) megnyitása idején. Akkor még Budapest kitérőnek nevezték az állomást, mert igaz ugyan, hogy a vonal Ferencváros felé kanyarodva a Józsefvárosi (később a Keleti) pályaudvaron ért véget, ám akadt itt egy másik pálya, ami a Duna mentén egészen a Nagyvásárcsarnokig, vagyis a mai Szabadság híd pesti hídfőjéig ért. Sőt nemsokára egy harmadik, hiszen a Soroksári úton indult el 1887-ben az első (jelenleg Ráckevéig, H6-os jelzéssel közlekedő), akkor még gőzmozdonyos budapesti HÉV.
Budapest kitérő és a körötte kiépült teherpályaudvar a Nagyvásártelep átadásáig leginkább a gabonaátrakodás műveleti területe volt, személyforgalmát minden bizonnyal a munkásvonatok utasai jelentették, miképpen 1932 után is, amikor az állomást már "Budapest-Soroksári út" néven emlegették. A téli csendben nehéz elképzelnünk, hogy valaha tömegek ostromolták az induló vonatokat, miféle szagok és zajok keveredtek, hiszen mostanában a le- vagy felszálló utas ritka madárnak számít.
Talán ez lehet az oka, hogy a 2001-ben felújított állomásépület elég jól tartja magát. A peron új kövezetet kapott, az állomás túlsó végébe gyalogos felüljárót építettek - liftekkel, amik persze nem működnek. Ellenben az elektromos utastájékoztatók kifogástalanok, és a falfirkák száma is elenyésző az átlaghoz képest. A pénztárt is korszerűsítették, jegykiadás persze nincs, nem csak munkaidőn túl - soha. A parányi, jól fűtött váróban egy fiatalember tanyázik, akinek nemcsak frizurája, de fenyegető arckifejezése is a leendő észak-koreai pártfőtitkárt idézi. Rajta kívül kizárólag a forgalmi irodából kislattyogó tiszt, valamint két macska jelzi, hogy a Soroksári úton a vasútállomás környékén is van élet. Megérkezik Kunszentmiklós-Tass felől a délutáni személy: hagyományos mozgó latrina, viszont hajszálpontos. Senki nem száll le róla.
Mi azért Ferencvárosig elmegyünk vele, a viaduktról jól látni, hogyan dübörög alattunk a "másik" Soroksári út: busszal, HÉV-vel, rengeteg kocsival. De közben nem tudjuk kiverni a fejünkből, hogy miért éppen ezzel a láthatatlan objektummal igyekszik példát mutatni a MÁV, miközben annyi-annyi nagy forgalmú állomás rohad szét a szemünk előtt.
