A gyülekezet engedelmes tagjai eksztatikusan dicsérik a teremtőt, hiszen felismerték az egyetlen igaz utat, miközben kemény rockot nyom egy zenekar, istenes szöveggel. Nem nehéz elképzelni, hogyan éreztek a másik ház, az Ungdomshuset jobbára balos, anarchoid használói, amikor megtudták, hogy a dán főváros ennek a csoportnak adta el több mint húsz éve birtokba vett "otthonukat". Ha rosszat sejtettek, azt jól sejtették: Evensen asszony biztos tudomása szerint a nap mint nap az Ifjúsági Házban megforduló ifjakat démonok szállták meg, ezért birtokon belülre kerülvén rögtön az épület lebontása irányában kezdeményezett peres eljárást, amelyet végül meg is nyert. Csakhogy a bontás előtt a házat ki is kellett üríteni, mert a fiatalok, akik a sajátjuknak tekintették, nem távoztak el a decemberi határidőig.
Már ekkor is dühödt tiltakozó megmozdulássá élesedett a jogvita, közel háromszáz embert letartóztattak. A kilakoltatást a komoly technikai segédlettel, többek között mozgódarukkal felvonuló dán terroristaelhárító erők hajtották végre március elsején. A tiltakozás mértéke is ennek megfelelően alakult a következő két nap folyamán. Az épületből kiszorított fiatalok "védelmére" Dániából, Svédországból, Norvégiából érkeztek szervezett csoportok, a balos erőszakturizmus interneten szerveződő nemzetközi hálózatának tagjai, úgyhogy Koppenhága érintett, jellemzően bevándorlók, diákok és mindenféle alternatív művészlelkületű népség által lakott kerületében kirakatüvegek törtek, autók és szeméttárolók lángoltak, úttorlaszok épültek, Molotov-koktélok repültek - mindezek következményeként pedig több mint ötszázan érkeztek bilincsben az őrszobákra. Az események féléves évfordulóján, szeptember első hétvégéjén mindez enyhébb változatban megismétlődött.
Maga a ház eredetileg 1897-ben munkásmozgalmi központnak épült. Akkor a Nép Házának nevezték, és például 1910-ben itt tartották a II. Internacionálé nemzetközi nőkonferenciáját, ahol Clara Zetkin a nemzetközi nőnap megünneplését javasolta. 1918-ban pedig itt szervezték meg azt a munkástüntetést, amelynek résztvevői a munkanélküliség ellen tiltakozva megrohamozták a koppenhágai tőzsde épületét. Látogatói között volt Rosa Luxemburg és Lenin is. Később csökkent a munkásmozgalmi jelentősége, az állapota pedig egyre romlott. A hetvenes évek végére a város tulajdonába került, és csak a történelmi jelentősége mentette meg a lebontástól. Ezután foglalták el, amit később a városi vezetés tudomásul vett, és létrejött egy nem százszázalékosan rendezett, mégis több mint húsz éven át fennmaradó helyzet.
Koppenhágai informátorunk szerint az Ungdomshuset "bérlői" nem fizették rendszeresen a megállapított bérleti díjat, és többen is a házban laktak, pedig a megegyezés értelmében csak kulturális célokra használhatták volna. Elsősorban azonban egyfajta találkozóhely volt, próbatermekkel, koncertekkel, vetítésekkel, vitaestekkel, főleg a baloldali ifjúsági szubkultúrához köthető programokkal. A szociáldemokrata városvezetés és a rendőrség is megnyugtatónak tartotta ezt a helyzetet, mivel a ház mégiscsak felszívott számos, amúgy az utcán hányódó fiatalt. 'k pedig boldogan belakták az épületet. "24 éven át minden szeretetünket,
a reményeinket és az álmainkat
ebbe a házba fektettük" - érveltek később az ellenállás mellett. A tulajdonjogi helyzetet pedig úgy értelmezték, hogy a városi vezetés törvénytelenül járt el, amikor eladta a nekik korábban használatra átadott épületet. A közvetlen környezet persze gyakran elégedetlenkedett és tiltakozott, főleg a graffitik és a zaj miatt, amely utóbbit aligha lehet kiküszöbölni egy olyan helyen, ahol például punkfesztiválokat tartanak.
Az Ungdomshuset minden bizonnyal kolonc volt a város nyakában, de nem igazán érthető, miért nem találtak idejében valamilyen megoldást a helyet kereső fiatalok számára, ha másért nem, az indulatok kanalizálása érdekében. Aligha kérdéses, hogy a vezetők tudták: az épület új tulajdonosai minden követ megmozgatnak, hogy felszámolhassák az alternatív ifjúsági központot, hiszen a megvásárlását gyümölcsöző befektetésnek szánták. Ez egyébként a kiürítés és a tüntetések, zavargások után napokon belül megtörtént. Egy hét múlva már a lerombolt épület utolsó törmelékeit is elszállították a helyszínről, ahol azonban később is megállás nélkül, heti rendszerességgel zajlottak az immár békésebb tüntetések.
A nemzetközi antiglobalista-antikapitalista szcéna - német meghatározással: az autonómok - fegyelmezett összetartására jellemző, hogy a március eleji koppenhágai megmozdulásokkal egy időben több rokonszenvakció is zajlott. Dán konzulátusokat és kereskedelmi képviseleteket támadtak meg helyi házfoglalók és baloldali aktivisták Hamburgban és Lyonban, Barcelonában és több angol városban, de még Moszkvában is - igaz, ott csak nyíltszíni performansszal kiegészített demonstrációt tartottak. Tiltakoztak Olaszországban és Hollandiában, Ausztriában és Lengyelországban. Tény az is, hogy az Ungdomshuset lakói kifejezetten kérték külföldi elvbarátaikat, hogy segítsék őket.
A kilakoltatottak azóta már megpróbálkoztak egy iskolaépület elfoglalásával, a szeptember eleji demonstráció idején pedig bejelentették, hogy akár már a jövő hónapban megismétlik az akciót. Arról egyelőre nincs hír, hogy a koppenhágai városi vezetők esetleg mégis felajánlanának valami használaton kívüli épületet egy új ifjúsági központ céljaira - viszont a demonstrációk szervezőinek kompromisszumkészsége felől sem lehetnek illúzióink. "Ha a törvény arra kényszerít bennünket, hogy elhagyjuk a házat, eljött az ideje, hogy megsértsük a törvényt" - szögezik le egy videoanyagukban. A keresztény szekta vezetője a jelek szerint csak részben teljesítette az égi parancsot: a fiatalok elmentek, de a démonok maradtak.
