Legyen motor, autó vagy traktor, az oldtimer egyre divatosabb. Nemrégiben nyílt Budafokon az amerikai kötődésű Álomautó Kiállítás, a Közlekedési Múzeum pár odavetett orosz kocsival (lásd: Elvtárs, a verdát!, Magyar Narancs, 2009. március 19.) telt házat csinált. Az OT rendszámú, muzeális minősítésű kocsik száma meghaladja a háromezret, a Veterán magazin statisztikája szerint 119 klubot működtetnek elszánt rajongók (kedvencünk a Berva-Panni-Dongó Baráti Kör), és egyre több műhely vállal teljes körű restaurálást. Ebben a felforrósodott légkörben egyszerűen nem bukhatott meg a Vasúttörténeti Parkban megrendezett Oldtimer Expo.
"Kicsi ország vagyunk, a nemzetközi eseményekből nehezen tudjuk kivenni részünket, de a lehetőség - még ha csekély is - ott lebeg célként szemeink előtt. A nagyvilágban is vízzel főznek, mi is így kezdünk neki a saját recept elkészítésekor. A hazai oldtimeres kínálat száraz bemutatása és akár többszörös ismétlése egy önmagába záródó hurokká szorul, ha nem figyel az ember."
E szavakkal köszöntötte az immár harmadjára megrendezett összejövetel résztvevőit Noszvai András főszervező, és hogy még véletlenül se süthessék a belterjesség bélyegét az eseményre, sikerült a hagyományos népszórakoztató elemek mellett - mangalicabüfé, pálinkaház, ugróvár, gólyalábas felvonulás stb. - egy-két olyan programmal is kedveskedni, ami változatosságot csempész az ilyenkor szokásos szájtátástól a fél várost lebénító autós felvonulásig ívelő átlagveterános hétvégén.
Ám az ámulat még ennek ellenére is kötelező gyakorlat, sőt mintha ez volna a találkozó lényege. A tulajdonos megdicsőül, az egyszeri látogató pedig harminc-negyven év múltán igaziból is találkozhat azokkal a csodákkal, melyekkel annak idején csak képeken, filmeken, matchboxokban vagy az autókvartett nevű kártyajáték lapjain.
Rossz befektetés
Legalább kétszáz járművet állítottak ki az egykori vasúti javítócsarnokban és körülötte, de mivel a digitális fényképezőgépek nem kattognak, a zenét pedig eleve halkra állították, a rácsodálkozás hangjai voltak a legzajosabbak. Úgy tűnt, egy bizonyos életkor felett mindenki számára egyértelmű: a fekete-fehér tévén is ugyanilyen vajszínű árnyalata volt Simon Templar 1800-as Volvójának, és ugyanilyen piros volt a Minden lében két kanálban Danny Wilde Ferrari Dinója. Csakhogy most Gyurinak, Bélának van ilyen vagy még ilyenebb, és mivel gyerekkori szerelmekről van szó, a pénz sem számít. És már nem kell autószerelő szakmunkásvizsga sem, mivel egyre több hazai cég vállalkozik a roncs felkutatásától a "vadonatúj" kocsi kulcsrakész átadásáig - az árjegyzéket 10 millióról indítva. Főként jómódú negyven-ötven éves gyerekek jelentik a vevőkört, akik kifejezetten otthonra, a garázsba vásárolják. Ennél persze sokkal gyakoribb a folyamatos barkácsolás, bár nem biztos, hogy annyival olcsóbb lenne: Guszti például rengeteg munkaórát és úgy hatmilliót költött eddig 1976-os Datsun 260Z-jére: soha nem fogja ennyiért eladni, de azt mondja, neki épp elég, ha megnézik az utcán, ha nagy ritkán előhozza a garázsból, és megy vele egy kört. Ellenben másoknak minden figyelmeztetés ellenére meggyőződésük, hogy a befektetett energia és pénz egyszer megtérül. Különben mi indokolná egy 120-as Skoda, 353-as Wartburg vagy éppen kispolszki százezres-milliós felújítását? Talán a jófejség? Biztosan nem. Ahhoz más típust kell választani.
Zolit a kilencvenes évek elején hiába próbálta lebeszélni az összes hozzátartozója a Kacsáról. A Citro‘n CV2 volt az álma, egészen addig, hogy csillagászati áron vásárolt magának egy kiglancolt példányt. Már hazafelé menet kezében maradt a kocsi kormánya, azóta sem érti, hogy történhetett. Viszont a Citro‘n 90. születésnapját francia csendőrruhában ünneplők annál inkább. Műsorukban egy Kacsa szétszedése és összeszerelése szerepelt, csupán egy franciakulcscsal, időre. Az előbbi nem tartott hét percnél tovább, de az utóbbinál is alig több mint 11 percre van szüksége a két, jópofáskodó szerelőnek, és aki legpontosabban tippelt a közönség soraiból, ajándék bögrét kapott.
A másik nagy kedvenc, a Mini ennél komolyabban ünnepelt. Mivel 50 éve jelent meg az angolok válasza kacsára, bogárra, cinquecentóra, a százharminc tagú Mini Club Hungary kibérelt egy Mr. Bean-dekorációkkal jól felszerelt különtermet és vagy huszonöt különféle Minit zsúfolt össze a faberakásos változattól a "kombin" át a terepjáróig, miközben egy osztrák szerelő, Michael Hwezda vezetésével nyolc hazai fanatikus egy utolsó csavarig lebontott 1964-es évjáratú Mini Cooper S-t rakott össze két és fél nap alatt.
De az évfordulóknak ezzel nem volt végük. Az itthon alig ismert Morgan és az Audi is centenáriumára emlékeztetett, az utóbbi olyan ritkaságokkal, mint a sorozatban soha nem gyártott Z 02-es motorkerékpár (!), vagy a ralibajnok, 600 lóerős Quattro S1 Pikes Peak 1986-ból. Az Országos Mentőszolgálat viszont azt ünnepelte, hogy 55 éve állt szolgálatba az első rohamkocsi. Ennek örömére szabadtéri mentési gyakorlatot rögtönöztek a hetvenes évekből, vörös zászlós, Kádár-címeres Nysával, Mercedes rohamkocsival, a mentősök akkori barna sapkás gyászhuszár jelmezébe öltözött kollégákkal, pokrócos hordággyal, és legfeljebb azért nem lehetett tökéletes az illúzió, mert a szintén jelentős szerepet játszó Lada rendőrautó oldalán "Rendőrség" felirat helyett az állt: "Polírozás". Azt mégsem írhatták rá, hogy önfényezés.
