Interjú

„A Holdon már védtelenek”

Almár Iván csillagász, űrkutató

Tudomány

A Magyar Asztronautikai Társaság kiadványa, a Magyarország és a világűr az utóbbi hetven év magyar űrkutatóinak figyelemre méltó eredményeit foglalja össze. Az űrkutatás egyik hazai úttörőjét arról is kérdeztük, érdemes-e aktívan kutatni más civilizációk után.

Magyar Narancs: A hazai űrkutatás, ha jól tudom, a műholdak megfigyeléséből nőtt ki.

Almár Iván: Eleinte nem is kutatásnak indult: úgy kezdődött, hogy a szovjet tudományos akadémia írt egy levelet az MTA-nak még 1956 nyarán, amelyben jelezte, hogy a következő évben felbocsát egy mesterséges holdat, és szeretné, ha a magyar akadémia koordinálásával magyarországi csoportok is segítenék ennek a műholdnak a követését optikai eszközökkel. A műholdak rádióadóinak élettartama ugyanis véges volt, ám a holdak ez után még sokáig keringtek. Másrészt a műholddal együtt Föld-közeli pályára kerültek a hordozórakéta utolsó fokozatai is, amelyek fényesebbek voltak, mint maga a szputnyik – ezek követése is a feladatunk volt. Jómagam már 1955-től tartottam előadásokat, írtam cikkeket a közelgő űrkorszakról, mesterséges holdakról, így hamar megtalált a feladat. Akkoriban az MTA Csillagvizsgáló Intézetében dolgoztam, és Detre László igazgató engem bízott meg az optikai műholdkövető hálózat megszervezésével. Ettől kezdve mi az első, majd a második, a Lajka kutyát is az űrbe juttató szputnyikot is követtük. Közben létrejött a bajai állomás, majd a szombathelyi és a miskolci, mi pedig szolgálatszerűen küldtük a megfigyeléseink eredményeit Moszkvába.

MN: Mikor kezdődött a saját, autonóm űrkutatói tevékenységük?

AI: Egy idő után egy ilyen szolgálat nem tűnt túl csábító feladatnak egyetemi végzettséggel bíró kutatók számára, inkább adatgyűjtésnek nevezném. Addig nagyon keveset tudtunk azokról a hatásokról, amelyek mozgás közben a műholdakat érik – hogyan fékezi azokat a légkör, a gravitációs hatások, és a többi –, ezeknek a tisztázására kellettek a mérési, megfigyelési adatok a szovjeteknek. Lényegében 1960-tól kezdve mi magunk kezdtük feldolgozni a megfigyeléseinket és egyben másokét is. Két területet vizsgáltunk: a felsőlégkör sűrűségváltozását, a Nap–Föld hatásokat, illetve geodéziai célból is végeztünk kutatásokat. Gyakorlatilag a hatvanas évek elejétől folyamatosan űrkutatással foglalkoztam, ami azért is egyedülálló volt, mivel akkoriban egy tucatnyi ilyen ember sem akadt Magyarországon. Ma már a feleségemmel, Illés Erzsébettel együtt szinte egyedül képviseljük ezt a generációt.

MN: A hetvenes években Váctól nem messze, Pencen létrejött az első hazai űrkutatási műhely, a Kozmikus Geodéziai Obszervatórium. Mi volt ennek a jelentősége?

AI: Ez volt a másik olyan tevékenység, amelyben kulcsszerepet játszhattam – engem kértek fel az obszervatórium létrehozására, beindítására és vezetésére is, még 1972-ben. Most lesz kereken 50 éve, hogy átkerültem a Csillagvizsgáló Intézetből a Földmérési Intézetbe. A magyar geodétákkal akkor már hosszú ideje együttműködtünk – a műholdas megfigyelések geodéziai célú felhasználásában. Ehhez fotografikus megfigyelések kellettek, és akkor Magyarországon már működött Baján egy megfelelő távcső, amely követte és fényképezte a műholdakat. Megszereztük a megfelelő távcsöveket, összeállítottam egy kicsi, de elszánt, fiatalokból álló csapatot, akik ott dolgoztak Pencen, elvégezték a méréseket, megfigyeléseket, azok feldolgozását – egy olyan kutatóhely jött létre, amely a Földmérési Intézet egyik főosztályaként működött, és bár más néven, de működik ma is.

 
Fotó: Szigeti Tamás

MN: Fontos volt a magyar kutatók hozzájárulása az űridőjárás vizsgálatához. A naptevékenység néha drámai módon befolyásolhatja akár a földi kommunikációt, áramellátást is.

AI: E téren a kezdeti lépéseket Ferencz Csaba és kutatócsoportja tették meg. Manapság az egész világon fokozott figyelemmel követik a napkitöréseket: vajon eltalálják-e a Napból érkező protonáramok a Földet, mert az bizony sok mindent kellemetlenül érinthet, az elektromos hálózatoktól kezdve a műholdak működéséig. Ott még nem tartunk, hogy meg tudnánk jósolni, mikor lesz olyan napkitörés, amely veszélyeztet minket, ám ha bekövetkezik egy napkitörés, akkor ki tudjuk számolni, hogyan érinti ez a bolygónkat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.