„A kapcsolatokat pótolja” – Művészek és a narcizmus

Tudomány

Jó vagy inkább káros a művészek nárcizmusa? Mirnics Zsuzsanna pszichológussal és művészetterapeutával erről beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: A narcizmusról igen gyakran úgy beszélnek, mint káros személyiségjegyről. Pedig egyes elméletek szerint a narcizmus a művészek esetében inkább természetes, sőt „elengedhetetlen”, mintsem káros volna.

Mirnics Zsuzsanna: Joan Lachkar, személyiségzavarosokat gyógyító amerikai pszichoanalitikus a 2008-ban megjelent, How to Talk to a Narcissist című munkájában azt vetette fel: egyre több gyakorló klinikus tapasztalja, hogy a művészek, akiket gyakran tekintenek narcisztikus karakternek, speciális bánásmódot igényelnek, narcizmusuk „megszüntetése” pedig kockázatot jelent a tehetségükre nézve. A művész egészséges narcizmusának része némi grandiozitás, perfekcionizmus, önelégültség, sőt akár a külsőségek túlzott hangsúlyozása. Szerintem a művész narcizmusa egyrészről páratlanul értékes, másrészről árthat az egészséges tárgykötődésnek, azaz a hétköznapi kapcsolatoknak. A művész belső világába Donald Winnicott angol pszichoanalitikus hetvenes évek elején megalkotott „átmeneti tér” fogalma mentén kaphatunk legsikeresebben betekintést. A művész kifejezi a tudattalanban rejlő tartalmakat egy olyan „potenciális térben”, amelyik sem belső, sem külső, hanem a kettő egyszerre. Ebben az értelemben a művész megőrzi hozzáférését egy olyan területhez, amely gyermekkorban természetes, és a legtöbb felnőtt számára elvész. Lachkar szerint egy művésznek a szokásosnál nagyobb szüksége van az átmeneti térre, mert csak ott érzi otthon magát, ott tapasztalja meg a tehetségét, belső erejét. Amitől egy művész mégis egészséges maradhat, az a szeretetkapcsolatra való igénye, az, ha nem zárja ki az embereket a világából, nem áldozza fel őket a művészet oltárán. A terápia célja tehát nem a narcizmus „feladása”, hanem az ebből keletkező kellemetlen tünetek megszüntetése.

magyarnarancs.hu: Miben más a művész lelkivilága az úgynevezett hétköznapi emberéhez képest?

John William Waterhouse: Echo and Narcissus

John William Waterhouse: Echo and Narcissus

 

MZs: Ezt gyakran még a pszichoanalitikusok sem értik, a mentorok pedig végképp nem tudják, éppen ezért gyakran okoznak sérülést tanítványaiknak. Amikor például egy mentor közli, hogy „válassz, mi a fontosabb, a családoddal a kirándulás, vagy a tánc”, esetleg egy anya a tehetségterület átmeneti tiltásával „büntet”, akkor éppen a művészpalánta egészséges működéseit gátolja a tehetségterület vagy a hétköznapi élet „javára”, de valójában a személyiségfejlődés „kárára”. A művészek nevelése során nagyon sok a hibalehetőség. Viszonylag egységes működési mintáik vannak, amelyek viszont a kívülállók – nem művészek – számára nehezebben követhetők. Működik bennük a szégyen, a bűntudat, az irigység, olykor a kiválasztottság érzése, illetve a mások figyelme iránti olthatatlan vágy. Mindez összesimul a tehetségükkel, épp ezért ezt úgymond nem kell kiiktatni, viszont be lehet őket is vezetni az egészséges kapcsolatok világába. A kreatív ember rengeteg energiát fektet tehetségterületébe, és ezért is jut kevesebb a kapcsolataira, és gyakran egyszerűen érzéketlen maradhat mások igényeire. Nehezebben tűri a kritikát és az irányítást, ám ezzel épp azokat a dolgokat tagadja meg, amelyekre a legnagyobb szüksége volna, például az empátiát és a valakihez tartozás érzését. A művészek másokhoz képest aránytalanul sokat foglalkoznak a saját belső világukkal és a saját külső megjelenéssel, és a művészeti alkotáshoz fűződő, szubjektíve fontos tevékenységekkel. Ez azért önszeretet, mert nagyon erős libidinális energia mozgatja, ugyanakkor a fontos tevékenységek és célpontok a művész szubjektumával függnek össze. A patológiás személyiségű művész gyakran hajlamos úgymond megsemmisíteni a vélt vagy valós ellenfelét, irigy lesz, az önpusztításba menekül. Patológiás narcizmusra remek példa Tonya Harding műkorcsolyázó, aki addig támadta minden létező eszközzel egyik riválisát, míg az végül elállt egy világversenyen való részvételtől.

magyarnarancs.hu: Ha mégis csökkenne terápiában a narcizmus mértéke, az árthat az alkotásnak?

MZs: A narcizmus csökkenésével egyidejűleg az alkotóerő megszűnése inkább félelem, mint realitás. Az elméleti lehetősége megvan, hogy így történjen, de a gyakorlatban általában egy narcisztikus művész vagy nem jár hosszú terápiába, ahol ez megtörténhetne, vagy a terapeuták észreveszik, ha a terápia esetleg negatívan hat a művészi képességekre, és abbahagyják azt, ami kártékony. Az ok, amiért a művészeti alkotás visszaszorulhat, nem más, mint hogy a művészet – egyes esetekben – a kapcsolatoktól vonja el az energiát, és bizonyos mértékig a kapcsolatokat pótolja. Ha a művész terápiában annyira áttanulná a működését, hogy maximálisan ráhangolódó, empatikus társasági emberré válna, magas érzelmi intelligenciával, akkor, legalábbis bizonyos esetekben, elveszítené alkotóképességét, mert a művészetet lehetővé tevő belső, „átmeneti tér” megszűnne, és egy reális kapcsolati tér lépne a helyébe. Mint említettem, erre kevés az esély. Inkább az történik, hogy a művész kifelé fordítja figyelmét, egyre inkább a külvilág felé fordul, jobb minőségű kapcsolatok kialakítására válik képessé, de bizonyos mértékig narcisztikusabb, „önszeretőbb”, befelé figyelőbb marad az átlagosnál. Ami így jól is van. A túlérzékenységétől is érdemes szabadulnia egy művésznek. Fontos, hogy valóban, őszintén, empatikusan szeresse közeli hozzátartozóit, szükség esetén akár őket válassza művészeti tevékenysége kárára, mert ez hosszú távon a túlélését szolgálja. Az omnipotencia és grandiozitás érzése nem minden esetben támogatja a művészben rejlő kreativitást és a szenvedélyességet, sőt e működés rendkívül sok esetben társul a kapcsolatok sérülésével. Míg egyes patológiák – például az alkoholfüggés – ártanak a művészetnek, a narcizmusnál természetes, hogy az egészségesnél nagyobb „adagban” van jelen egy művész esetében.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.