Örökerdőprogram - A teremtett vadon

Tudomány

Hogyan lehet megelőzni, hogy az erdei fák a jég súlyától összeroskadjanak télen, kiszáradjanak vagy nyáron az esőtől felázott földből ragadja ki őket az orkán? Az egyik lehetséges megoldás mintaterülete az egyik Budapesthez közeli turistacélpont kellős közepén fekszik.

Mexikó-puszta Pilisszentlélek és Dobogókő között található, a Két-bükkfa-nyereg turistaállomástól északra. A köznyelv szerint ez még jócskán a Pilis, a ridegebb geológusok már a harmadidőszaki, miocén kori vulkanizmusban született Visegrádi-hegység részének mondják. Ezt támasztja alá, hogy az itteni erdő alapkőzete is andezittufa törmelék, még abból az időből, amikor e környék lehetett a Föld legaktívabb vulkáni zónája, manapság azonban buja, zöld erdőség borítja. 500 méteres tengerszint feletti magasságban találjuk a Pilisi Parkerdő Zrt. Pro Silva bemutatóterületét, az úgynevezett örökerdőt, ahol Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök kalauzol minket.

Egy csuda, buja táj

Az örökerdő-gazdálkodás során nincs végvágás, véghasználat, se tarvágás. A szomorú látványt nyújtó hagyományos vágásos üzemmód helyett (ami 1999-ig itt is folyt) egyenként szálalva, esetleg kis csoportokban emelik ki a vágásra érett fákat, így biztosítván a folyamatos erdőborítást. A Mexikó-pusztai több mint 2000 hektáros örökerdőtömb javát turisták is látogathatják, csupán egy 3,6 hektáros zárt, elkerített kísérleti terület van. Ma már nem ez az egyetlen ilyen erdő: csak a Pilisi Parkerdő Zrt. gondozásában mintegy 5000 hektáron zajlik örökerdő-gazdálkodás, mellette 7700 hektár van átalakító üzemmódban – a vágásos erdőből haladnak az örökerdő felé. De még ezenfelül is akad 7500 hektár fakitermelést egyáltalán nem szolgáló erdő: itt semmiféle beavatkozás nem zajlik, ezek ugyanis rendkívül meredek, vagy éppen sziklás, köves, sekély talajú területek, ahol már csak a gyér termőtalaj védelme szempontjából sem csinálnak semmit. Ha pedig mindezt összeadjuk, már 20 ezer hektárnál járunk – ez a Pilisi Parkerdő által kezelt állami erdőterület 35 százaléka.

Csépányi Péter szerint az ilyen gazdálkodás hatékonyan segítheti a 2014. év végi jégkárhoz hasonló események megelőzését, a klímaváltozás hatásainak enyhítését, amelynek kulcsa az így létrejövő ökoszisztéma üdítő változatossága. Az egykorú fákból álló erdőben sűrűn elhelyezkedő, azonos méretű és sokszor azonos fajtájú fák állnak, ráadásul egy szintben is helyezkednek el: a főállomány kis koronájú, magasra növő, viszonylag vékony egyedekből áll. Az ilyen erdő stabilitása rosszabb, például azért is, mert a kis koronához arányosan kisebb gyökérzet társul. Ráadásul a hegyoldalon az egymás alatt elhelyezkedő fák koronájának nagyobb része fordul a „megvilágítás” irányába: minden fa kifelé vagy lefelé húz, s ha valamilyen okból, például a rájuk nehezedő jég súlya alatt megborul néhány, akkor úgy dőlnek el, mint a dominó, s ennek következtében orsó vagy folyam alakú törések jönnek létre.

Viszont egy örökerdőben a felső lombszint lazább, nagy koronák alakulnak ki (sokszor a teljes famagasság felső kétharmadát-háromnegyedét is élőkorona boríthatja), amelyhez nagy kiterjedésű gyökérzet is járul. Ez a felső szint megvédi az alsóbbat a jégkártól (hiszen alulra már nem tud annyi jég lerakódni), és szél esetén is védelmet biztosít. Ráadásul az idősebb fákról megfelelő mennyiségű makktermés is hullik, amiről újra és újra csemeték, fiatal fák verődnek fel – ha bármi történik az idősebb fákkal, máris nyomukba lép az újulat. Az idős példányok folyamatosan jelen vannak, bár ezek közül is kitermelnek egyet-egyet, de a fiatal fák növekedésük közben lombjukkal szinte óvón veszik körbe törzsüket. A kitermelésnél azt is figyelembe veszik, hogy helyet csináljanak, kinyissák a teret egy-egy értékes fa, például egy tölgy további növekedése előtt. Az örökerdőprogram ökológiai szempontból is fontos eleme, hogy többféle értékes fát (bükk, tölgy, madárcseresznye, hegyi juhar) magában foglaló erdőt neveljenek, s hogy a fákkal szinte egyedileg foglalkozzanak, helyet biztosítsanak nekik, s így védjék a lassúbb növésű értékes fafajokat attól, hogy a gyorsabban növők vagy a gyengébb minőségűek elnyomják őket.

false

Fotó: Sióréti Gábor

A sokszínűségnek ráadásul nem csupán gazdasági jelentősége van. Természetvédelmi szempontból is sokkal értékesebbek, jobbak ezek az erdők, hiszen változatos élőhelyet biztosítanak a benne élő növényeknek, sokkal több madár, rovar, más állat fordul elő itt, mint egy homogén erdőrészletben. Az is nagyon fontos, hogy bizonyos fákat visszahagyjanak halott anyagnak: az örökerdő-gazdálkodásnál kifejezett cél, hogy e tekintetben is megközelítsék azt a holtfamennyiséget, ami az őserdőkre is jellemző. Elérni természetesen nem lehet, hiszen akkor teljesen fel kéne hagyniuk a gazdálkodással, de egy olyan egyensúlyi állapot elérése a cél, amelyben a gazdálkodó megtalálja a számítását, de azzal, hogy környezet- és természetbarát módon, megújuló nyersanyagot állít elő, megőrizzen egy közel természetes állapotot is. A fák ilyen gondoskodó környezetben meghökkentően sokáig élhetnek: egy tölgyfát 150-200 évig is érdemes a helyén hagyni, ha csak nem akarják holtfának visszahagyni, hiszen vígan elél akár 300-400 évig is. A bükkfák hamarabb fűrész alá kerülnek, mert 150-180 év felett már nem az igaziak. Azok a példányok, amelyek túlélték a vágáskort, már helyükön maradnak, míg az enyészeté nem lesznek: addig madarak és gombák hajlékául szolgálnak. Ha egy erdőhöz nem nyúlnak, akkor az előbb-utóbb eljut az úgynevezett összeroppanási fázisig, a korona elkezd száradni, és csoportosan elhalnak a fák – ezt még megelőzi az ágak lepotyogása és a mada­raknak kedvező odvasodás. Ezt egyfajta felújulási fázis követi, az öreg fák helyét zömmel átveszik a fiatalok, és idővel ezek válnak meghatározóvá. Az örökerdőprogram pontosan ezt a folyamatos felújulást modellezi, egy erdésznek egy ilyen környezetben megadatik, hogy egyszerre gondozhassa a 150 éves idős példányt és az egyéves fiatal fát.

Előttem az utódom

Az örökerdő az újulat tekintetében önellátó: ültetni soha semmit nem szükséges. A tölgyek, bükkök makktermése folyamatosan szállítja az utánpótlást, s ahogy a fiatal fák az idősek nyomába erednek, ott állnak „ugrásra készen”, hogy egy-egy kitermelt nagy fa helyébe léphessenek. Ráadásul a nagyok árnyékában kevesebb, éppen optimális mennyiségű fiatal növekszik, mint egy tarra vágott erdőben, ahol az egy ütemre növő fákat rendre és költséges módon ritkítani kell. (Sajnos a tisztítás, gyérítés nem mindig tudja tartani az ütemet a fák növekedésével, ennek hatása meg is látszott például a jégkár idején.) Az örökerdőben a természet gondoskodik a gyérítésről: az árnyalás nyomán a gyengébb fák maguktól elhalnak, és mivel sem az ültetésre, sem a szokásos gyérítésre nem kell költeni, jóval költséghatékonyabbá teszi a gazdálkodást. Ami munka marad, az inkább egyfajta pozitív szelekció: a növekedés szempontjából leginkább perspektivikus példányok kiválasztása, a gyengébbek kivágása.

Mielőtt egy-egy fát kitermelésre kijelölnek, sokféle szempontot vesznek figyelembe. Számít a fa állapota, törzsének minősége, esetleges görbültsége, ágszerkezete, kora, de az is fontos, hogy milyen szerepet tölt be az erdőben. Ha az erdő „egészsége” miatt nélkülözhetetlennek tűnik, akkor a helyén marad, hiába érné meg kivágni. Az erdészet egy olyan rendszert teremtett, amelyből egyes fák nyugodtan eltávolíthatók anélkül, hogy sérülne az ökoszisztéma működőképessége. Ha az örökerdőben fát vágnak, akkor mindig kidöntenek egy-egy nagy példányt is – összességében viszont sokkal kevesebb kis fát emelnek ki, mint egy gyérítésre szoruló egykorú erdőben. A kitermelés során ilyenkor sem tudják a gépeket nélkülözni: akkora fákról van szó, amelyeket kidöntés után csak komoly járművekkel lehet elszállítani. Ráadásul a szakember szerint akkor kíméletes a fakitermelés, ha nem a földön húzzák a törzset, hanem megemelve, kerekeken mozgatják. Persze a gépek csak közelítő nyomokon haladhatnak, a fa döntésénél pedig nagyon precízen kell kijelölni a dőlési irányt.

Rosszból is a jót

Minden rosszban van valami jó: a másfél évvel ezelőtti tragikus jégkár (bővebben: Veszély az erdő, Magyar Narancs, 2015. január 18.) utáni helyreállítás alkalmat adott arra is, hogy megkezdjék számos, korábban hagyományos művelésű, homogén állományú erdőterület átalakítását örökerdővé. A gödöllői dombvidéken, Valkó környékén súlyos károkat szenvedett erdei fenyők, melyeknek letört a koronájuk, már aligha képesek megújulni, de a Budai-hegységben úgyszólván egyenként néztek meg minden károsodott fát, hogy képesek-e új koronát hajtani. A visszahagyott fák és a közöttük felnövő természetes újulat együtt vegyes korú erdőt fog kialakítani, amit az erdészek célzott beavatkozásokkal, minőségi értelemben tudnak lépésről lépésre javítani, miközben változatos szerkezetét meghagyják.

A Mexikó-pusztai örökerdőn is látszik még a kétkorúság, hiszen itt alig 17 éve kezdődött a program – ekkor jött létre a korábbi egykorú erdőszint alatt egy második –, de egy idő után már mindenféle méretű fát fogunk találni. Az őserdőhöz közelítő állapotú erdő jóval kisebb teret enged az özönfajok terjedésének, míg a hagyományos vágásos gazdálkodásnál az ökoszisztémát alaposabban bolygatják meg, ami elősegíti a nem odavaló fajták behatolását – nem véletlen, hogy ezek a fajok a bolygatott erdőrészekben, esetleg az erdők szélén jelennek meg. Ugyanakkor a most sok helyen pusztulóban lévő és a jégkár által is érintett fenyvesek gyors lecserélését illetően óvatosságra int Csépányi Péter. Az erdész emlékeztet arra, hogy a zömmel 2. világháború utáni erdőtelepítések kulcsfontosságúak voltak abban is, hogy a mai mintegy 20,8 százalékos szintre növekedjen a trianoni országterület eredetileg elég kismértékű, 12 százalékos erdősültsége. Az Alföld vízjárásának megváltozása, a folyószabályozások miatt csökkenő vízszint mellett nagy területeken az ottani eredeti (az emberi gazdálkodás előtti) növényzet magától már nem is tudna megtelepedni, jobb híján azért került oda annyi akác és fenyő. A hegyvidékeken viszont éppen a néhai rablógazdálkodás nyomainak eltüntetésében segíthetnek a gyorsan növő fafajok. Csépányi a Pilisvörösvár melletti területet említi, ahol a szinte kopár dolomitos, mészköves területre ültetett feketefenyők tették termővé, árnyalttá és védetté ismét a felszínt, s ezek nyomában most már megjelenhetnek ott az őshonos fafajok is (virágos kőris, mohos tölgy), azaz lassan kialakul a lombos erdő. Ezzel a trükkel 10 ezer év talajkeletkezési mechanizmusát csökkenthették le 50 évre.

Az örökerdőhöz hasonló úgynevezett természetközeli erdők nem csak gazdálkodási és ökológiai szempontból optimálisak, de például a fővároshoz közeli helyek rekreációs célokat is szolgálnak (bővebben: „Miért ilyen most ez az erdő?”, Magyar Narancs, 2015. november 15.), s nem szükséges, hogy sivár, letarolt területek mellett sétáljon el a túrázó. Ráadásul ezek a még igen fiatal örökerdők sokat fognak fejlődni. „Idővel megjelennek bennük az idős, kidőlt fák, amelyek csak növelik az erdő kétségtelenül meglévő esztétikai értékét. Ennek a természetjárók javuló életminősége révén lecsapódó társadalmi haszna pedig alig számszerűsíthető” – tár elénk az erdő gazdája egy meglepőnek tűnő összefüggést. Természetesen nem árt tájékoztatni túlzottan pedáns és esetleg panaszkodó embertársainkat arról sem, hogy a kidőlt fák nem éppen az erdész hanyagsága miatt, hanem tudatosan maradtak az erdőben. Annak talaja ugyanis pontosan a korhadó fából nyeri szervesanyag-utánpótlását, nem beszélve arról, hogy a halott fák törzse, akár a szivacs, rengeteg vizet tárol, sok helyen az újulat nem is tud máshol kicsírázni, csak a korhadó fatörzseken. Ebből a szemszögből, vagyis az „ökoszisztéma-menedzsment” perspektívájából kell értékelni az erdőkben igen elterjedt gyűjtögetést, így a gombászást is: egy bizonyos intenzitás felett ez a gyakorlat ugyanis károsíthatja az erdei ökoszisztéma komplexitását, s erre ügyelni kell, akár józan, racionális korlátozások bevezetésével.

Jó hír, hogy e komplex, természetközeli gazdálkodás egyre inkább elterjed, amit persze a hatályos erdőtörvény is előír, de a Mexikó-pusztai mintaterületet 2003 óta eddig meglátogató több mint 1600 szakmabeli is elvitte magával a kísérlet jó hírét. Jelenleg országosan 100 ezer hektár felett jár az átalakító, a szálaló gazdálkodásos és a faanyag-kitermelést nem szolgáló üzemmódú erdőterületek együttes nagysága.

Mexikó a közelben

Mexikó-puszta Pilisszentlélektől pár kilométerre, Dobogókő alatt található. Elnevezését egyes források szerint a 19. századi nagy kolerajárványok idején kapta, amikor is sokan ide, a Pilis erdeinek oltalmába szöktek a ragály elől – az eredetileg „megszökő” pusztát állítólag később a népnyelv alakította át Mexikó-pusztává. Érdekes, hogy akad az országban egy másik Mekszikópuszta (sic!) is, habár hivatalos neve immár Fertőújlak. A Fertő tó délkeleti részén, szintén egy bioszféra-rezervátumon bújik meg.

A károk után

A 2014. decemberi ónos esős időjárás okozta súlyos jégkár a Pilisi Parkerdő Zrt. 65 ezer hektáros területének közel egyharmadát sújtotta, elsősorban a 300 méter feletti magasságban található erdőállományokat. A legsúlyosabb károk a Budai-hegységben, a Pilisben és a Visegrádi-hegységben jelentkeztek, emellett a Gödöllői-dombság erdei sérültek nagyobb összefüggő területeken.

Először az utakat, turistautakat próbálták járhatóvá tenni, de még azon a télen megkezdődött a kármentesítés, a sérült faanyag elszállítása a területről, az utaktól távolabb fekvő erdőállományokból is. A súlyos helyzetre tekintettel a természetvédelmi hatóságoktól megkapták az engedélyt tavaly nyári termelésre is – igaz, ebben az időszakban jellemzően csak a földön fekvő vagy előzetesen már ledöntött faanyag felkészítését, közelítését végezték. A jégkárosított területeken összesen mintegy 100 hektáron vált szükségessé az újraerdősítés, idén tavaszra közel 600 ezer csemetét ültettek el, ezek döntő hányada a károsodott (amúgy tájidegen) erdeifenyvesek helyére került őshonos faj (csertölgy, kocsánytalan tölgy és szürkenyár). A jégkár következtében a Pilisben és a Visegrádi-hegységben is kialakultak helyenként nagyobb, összefüggő fátlan vagy erősen kiritkult területek, itt főleg bükkel és kocsánytalan tölggyel történt az újraerdősítés. De akadnak más módszerek is: a Gödöllői-dombságon 14 hektáron gépekkel szaggatták meg az idős, sérült akácosok gyökerét, így tavasszal már megerősödött fiatal gyökérsarjak vehették át a jégkár miatt elpusztult faállomány helyét.

Neked ajánljuk

Hogyan szorítható vissza az ittas vezetés?

  • Tóth András

Bár a statisztikák csökkenő tendenciát mutatnak, még mindig nagyon sokan ülnek ittasan autóba és vezetnek. Országosan legtöbben Bács-Kiskun, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ülnek volán mögé alkoholfogyaszrtás után, és okoznak így balesetet.