Aggasztó dolgokat mutattak ki tanulmányok a delta variánsról

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. július 21.

Tudomány

Úgy tűnik, tényleg sokkal gyorsabban fertőz és többen kerülnek kórházba is. 

Két tanulmány is alátámasztja a delta variáns veszélyességét - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A ENSZ egészségügyi szervezetének adatai szerint az először Indiában azonosított delta variáns jelenleg 124 országban van jelen, 13-mal több országban, mint az előző héten.

A két - tudományos alapon még nem megerősített - tanulmány Kínában, illetve Kanadában készült. A kínaiak olyan személyeket vizsgáltak meg, akik delta variánssal fertőzött személlyel történt érintkezés után karanténban voltak. A vizsgált személyeknél a PCR-teszt már négy nap után pozitív volt, míg a korábbi változatoknál csak hat nap után mutatta ki a fertőzöttséget. Az első pozitív tesztnél 1200-szer magasabb volt a vírus mennyisége, mint a korábbi esetekben. A WHO szerint ebből arra lehet következtetni, hogy

ez az aggasztó variáns sokkal gyorsabban szaporodik, és jóval virulensebb a fertőzés korai szakaszában.

A szintén a SARS-CoV-2 nevű vírus delta variánsát vizsgáló kanadai kutatás szerint az egészségügyi kockázatok is jóval magasabbak, mint a korábbi variánsok esetében.

A kórházi kezelésre szorulás veszélye mintegy 120 százalékkal, az intenzív osztályon való ellátásé körülbelül 287 százalékkal, a halálozás kockázata pedig 137 százalékkal magasabb, mint a korábbi változatok esetében.

A július 18-val zárult héten a koronavírussal fertőzöttek száma tizenkétszeresével mintegy 3,8 millióra nőtt. A legnagyobb növekedést Indonéziában (44 százalék) és Nagy-Britanniában (akár 41 százalék) jelentették.

A WHO a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedését négy okra vezeti vissza:

  • az új, erősen fertőző variánsokra,
  • a koronavírus-világjárvány elleni védőintézkedések enyhítésére,
  • a társadalmi érintkezések megszaporodására,
  • továbbá a szegény és gazdag országok között méltánytalanul elosztott védőoltások miatt az oltásban nem részesülők magas számára.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”