Emlékeznek Emír Kusturica Underground című filmjére? Amikor a belgrádi állatkertet bombázták. Vagy hogy ilyen messze ne menjünk, a mindenkori dunai árvizek gemenci beszámolóira. Pusztulás és védtelenség mindenütt. Jöjjön bármilyen kataklizma, az állatok is megadják az árát. Ingó és ingatlan javaik vesztése nem fáj rajtuk kívül senkinek, csak akkor jár nekik némi figyelem (mint suta sóhaj: jaj, szegénykék), ha elpusztulnak, ha sokan, ha minél többen pusztulnak el. A moldvai árvíz során néhány óra alatt 750 madarat, 150 hüllőt és száz emlőst kellett a prágai állatkert lakói közül evakuálni. Megfulladt egy gorilla és két libériai víziló. Meg kellett ölni egy elefántot, egy vízilovat, egy oroszlánt és egy medvét. A fókák menekülőre fogták.Egy kis vidámság a tragédiában: Gaston a szabad világot választotta, meglépett, mint a szabadnapos pékinas, aki elköt egy biciklit a kocsma elől, úszott sebesen a Moldván, elérte az Elbát... majd küld Hamburgból képeslapot: ne haragudjatok, többé nem találkozunk, ilyen nagy dolog a szabadság. Egy ország figyelte hosszú úszását, de kijutott neki a nemzetközi sajtó figyelméből is.
Kutya, gyerek, fóka... - még katasztrófák idején is kellenek a sikerhez.
A fókák: a dél-afrikai hím, Gaston és háreme, a három nőstény, Bára, Julinka és Myska tizenegy éve éltek a prágai állatkertben. Egyéves korukban vásárolták őket Namíbiából. Két hónappal ezelőtt (június 10-én) megszületett az első utód is, Gaston és Julinka kölyke, a kis Meloun (Dinnye, hím), ő máig anyatejen él.
Amikor elkezdődött az áradás, a kicsit sietve biztonságba helyezték, a négy felnőtt fóka maradt a saját kifutójában, a gondozók érthető okokból a többi állatot igyekeztek menteni. S az első napon, amikor a nagy víz betört a kertbe, a fókák egy percet sem tétováztak, kihasználva, hogy rájuk nem figyel a kutya sem, megúsztak: irány a Moldva. Bára adta föl leghamarabb, amint megéhezett, visszafordult. Másnap Kralupy előtt a hídnál, a nyomukba szegődő mentőalakulat elkapta Julinkát. Myskát napokkal később, lakossági bejelentés alapján, Dolní Berkovicében, a parknál tűzoltók fogták be.
Ám úgy tűnt, Gaston nem ismer akadályt, egy hétig volt szökésben, üldözőit többször is lerázva.
Tizenegy évig
nem ismert mást, csak a medencét és a kifutót,
de augusztus 14-én minden megváltozott, az áramlattal nekiindult a világnak. A hídnál, amikor Julinkát elkapták, állítólag többen látták visszanézni. Az üldözők sem adták föl, de nem voltak könnyű helyzetben, minden Gastont segítette. Egy ízben például akkor nyert jelentősebb egérutat, amikor a mentőalakulat csónakjának kifogyott a benzine. A német kollégák Bad Schandaunál nemcsak a befogáshoz szükséges eszcájggal várakoztak, de jó pár marmonkanna naftával is. Csakhogy az Elba addigra elérte fél méter híján a helyi hidat, s így a cseh mentőcsónak már át nem juthatott. Nem úgy Gaston.
"Hát legalább megetettük a további útra" - mondta az Usti nad Laben-i állatkert mentésben részt vevő munkatársa, mikor a csónakjuk föladta a versenyt. Az esélyekről szólva annyit fűzött még hozzá, hogy "Gaston
szereti a heringet is,
de a makrélát sokkal jobban
Noha akkor sem lenne semmi baja, ha eztán éhezne, hisz csak röviddel vagyunk a párzási időszakon túl, több hétig is kibírja evés nélkül. Normál esetben ilyenkor a háremét őrzi a szabadban, az evés csak elvonná figyelmét, s azt meg nem engedi magának. Az édesvíz sem gátolja a szökésben, hisz a két medencéje közül a nyitott édesvizű. Bár fogságban élt, megszokná a szabad életet, s dél-afrikai létére a Jeges-tenger is pont jó lenne neki, hiszen az afrikai partok mentén a hideg áramlatokban élnek szabad rokonai."
A mentők a körülmények foglyai voltak, pedig Gastonnak kellett volna fogollyá lenni. Leszakadt háztetők, kidőlt fák úsztak a vízen, az üldözők kockázatos mutatványokkal próbálkoztak, hogy befogják, mindhiába. Az altatólövedék szóba sem jöhetett, olyan nagy volt a vízbefúlás kockázata. Ha leszállt az éj, Gaston keresett egy nyugodt kanyarulatot, s eltűnt üldözői szeme elől pihenni kicsit.
Ezzel együtt megvoltak a maga nehézségei neki is. A zavaros-piszkos víz, mikor följött levegőért, ingerelte a szemét és nyálkahártyáját. Sérülést okozó úszó tárgyak, mindenféle váratlan csapdák leselkedtek rá, ám a természetes ellenségei (például fehér cápák) épp akkor nem tartózkodtak sem a Moldvában, sem az Elbában.
Így szombat este Gaston átlépte, mint mi is egykor, Salamander csizmáért útra kelve mindannyiszor Decín-Bad Schandau viszonylatban az NDK felé, a Cseh Köztársaság államhatárát, egészen pontosan Hrenskónál.
Innen
német rendőrök és mentők
vették át a követését. Róluk tudjuk, ritkán viccelnek. De Gaston ellenük is kitartott még két napig s hosszú kilométereken át.
Eljutott egészen Drezdáig
Hétfőn este itt kapták el a modern cseh szabadsághőst, Jan Hus, Jan Oplatal és Jan Palach méltó utódát, Gastont. Egy hete tartott távoli célja, a tenger felé. Bár egyes gondozói szerint mióta apa lett, nem találta a helyét, és az sem elképzelhetetlen, hogy a felelősség elől menekült. De lehetne ez akár igaz is, Gaston mégis a szabadságáért futva lett az utolsó hősök egyike.
Elfogásának hírére Prágából azonnal útnak indult egy ápolókból, orvosokból álló csapat, hogy a hírek szerint jó egészségi állapotban lévő fókát hazaszállítsák otthonába, Bárához, Julinkához és Myskához. A kis Meloun is várta biztosan.
A hazaszállítás második órájában Gaston elpusztult. Lapzártánkkor a boncolási eredményt várjuk.
Schillinger Andrea
(Brno)
