A breaktalálkozót
a helyi breakesek
kezdeményezték, mert télvíz idején a közös break is jobban esik, ezért hát összetrombitálták az ajkai, debreceni, kazincbarcikai, mátészalkai és még ki tudja, hova valósi hasonszőrűeket, hogy ezen a szombat délutánon 2-től este 10-ig, azaz egy korrekt műszakon át összemérjék tudásukat a fentebb már megnevezett klubban. Mindezt sikerült alaposan megemésztenem, míg a mentőre vártunk, meg azon is elgondolkodtam, hogy vajon miért erősebb a breakmezőny az egykori ipari városokban, mint máshol, de nem jutottam semmire.
Az indulókat párokba sorsolták, hogy párbajozzanak, és a zsűri eldöntötte, melyik produkció a nyerő, de voltak bemutatók is, amikor a táncosok csak a tánc öröméért forogtak a fejükön.
Mint azt a Break 1., Break 2. és a Flashdance című alapfilmekből tudhatjuk, a breakesek legnagyobb riválisai az electric boogie-sok, közös ellenségeik pedig a konzervatív tánctanárok és az önkormányzati osztályvezető-helyettesek. A breakről szóló játékfilmek egyébként kivétel nélkül szarok, mint arra az egyik versenyző felhívta a figyelmemet, de beszerezhetők olyan eredeti felvételek, melyekről lehet tanulni.
Ezen merengtem,
míg a mentőre vártunk,
meg azon, hogy az ilyen találkozókra az a korosztály jár, amelyik kapásból rendőrnek vagy szatírnak nézi a korombeli érdeklődőt, és lássuk be: jogosan, mert tizenhat évesen én sem fognám fel, mit keres egy öreg pasas Csillaghegyen, amikor a nyugdíjasklub csak szerdánként üzemel (mint a helyi népművelőktől egyébként megtudtam: nagyon sikeresen). Ilyenkor a legjobb megoldás felmenni a dídzsépulthoz, ahol a mester már négy órája keveri a zenét, és hátát megbökve megkérdezni, hogy nagyon el van-e foglalva.
Nagyon.
Én eddig azt hittem, hogy breakelni hip-hop zenére szoktak, miközben az emszik rappelnek, de itt csodálkozva tapasztaltam, hogy egészen másfajta zenék szólnak, például James Brown meg egyebek, de ez senkit sem botránkoztat meg, csak engem. Nagyon lusta voltam, hogy megkérdezzem, miért van ez így, inkább beletörődtem, és belenéztem az electric bo0gie-sok produkciójába. Autszájderek kedvéért elmondom, hogy az electric boogie olyan, mint ha Köllő Miklós narancslé helyett egy dupla hoffmannal kezdte volna a napot. Látványos, töredezett mozgás, apró történetek, pantomim, váltóáram és klasszikus robotfigurák. Ilyen lett volna a Honfoglalás, ha hagyják, hogy Dalí rendezze.
A break - ezzel szöges ellentétben - folyamatos mozgásra épül, egészen pontosan a forgásra és lendületre, a már említett fejen pörgésen kívül számtalan elemet tartalmaz, amiknek még a leírása is
izomlázat, ficamot okoz
a tudósítónak. A lólengést talajon már Csollány Szilvesztertől is láttam, de itt minden kiskorú ezzel kezdi a bemelegítést, hogy felkészüljön az erősebb gyakorlatokra.
Amikor fél hat körül elindultam a városból, azt gondoltam, hogy húszan fognak lézengeni a rendezvényen, és az lesz az érdekesség, ha a pénztáros néni megtörli a szemüvegét, de ehelyett telt ház volt, minden elképzelhető helyen fejkendős, melegítős srácok hemzsegtek, és teljesen jól érezték magukat. Már azt sem értem, hogy honnan kerülnek elő a Sziget ideje alatt a punkok, de azt sohasem gondoltam volna, hogy ennyi breakelő ember van az országban. Megdöbbentő, hogy ezek a tinédzserek egy tradicionálisnak számító hobbit űznek, és nem tűntek el a süllyesztőben tizenöt éve, ahogy azt a logika megkívánja, hanem itt hemzsegnek. Megítélésem szerint a break fejlődési üteme meglehetősen lelassult, legalábbis én nem fedeztem fel túl sok új elemet a nyolcvanas évekhez képest, de egy szakértő biztos elemezte volna a változást, csak sajnos én már túl fáradt voltam ahhoz, hogy végighallgassam, így önök is elemzés nélkül maradnak. Be kell érniük ezzel a bizonytalan benyomással.
Az irodában volt egy számítógép, és amíg a mentőt vártuk, belenéztem. Volt Süsü, a Sügér kivégző program, Zámbó Jimmy-effekt és két mondat, ami belopta magát a szívembe:
Védd a fákat! Egyél hódot!
Mike, a tánctanár faarccal, de büszkén ült egy széken, és kifordult térdét szemlélte. A breakesekre egyébként is jellemző a táncolás közben szerzett sebek felvonultatása, az egyik harcos például hozott mankóval érkezett, és boldogan sántikált körbe egész este. Mike sem titkolta elégedettségét, a gyorsan kiérkező mentősök pedig szakértő szemmel néztek végig a tömegen. Látszott rajtuk, mozgalmas estére számítanak, és nem biztosak benne, hogy érdemes elindulniuk, míg meg nem telik az autó, de aztán a tánctanárral a hónuk alatt visszamentek a bázisra. Az előtérben egy baromarcú sporttárs döbbenten nézett.
Ekkor már két órája befejeztem a virágzó szubkultúra megfigyelését, és csak arra vártam, hogy elkészüljön a megfelelő fotó. A megfelelő fotó lassan készül, mert az electric boogie-sok nem elég látványosak, a breakesek viszont túl gyorsak, a fény meg persze gyönge.
Kilenc óra felé kezdett kiürülni az előtér, de a nagyteremben még ekkor is folyt az akrobatika, én pedig éppen arra fogadtam a házigazdával, hogy a tárgy, amit az egyik versenyző letett a székre, sapka-e vagy övtáska. ´ váltig állította, hogy sapka, pedig a dolog szögletes volt és vastag. Mint később kiderült, a breakesek ilyen övtáskát húznak a fejükre, ha azt tervezik, hogy a közeljövőben forogni fognak a fejükön, úgyhogy a fogadás legalábbis döntetlen lett. Jó, mondjuk döntetlen, de egy kicsit oda.
Para-Kovács Imre
