CD helyett: Bitzene

szerző
Bodoky Tamás
publikálva
1999/8. (02. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Felejtsük el a kazettákat, az analóg walkmant lehet múzeumba küldeni: már nálunk is kapható a Rio, egy személyhívó méretû, hordozható, rázkódástûrõ, kis fogyasztású lejátszó, amellyel az MP3-formátumba sajtolt digitális zene hallgatható CD-minõségben. A zeneipar dinoszauruszainak számító multik megpróbálták betiltani, szerencsére sikertelenül: ez és az ehhez hasonló készülékek függetlenítik a számítógéptõl az internetrõl letöltött vagy másolt CD-ROM-on terjedõ, gyakran nem jogtiszta felvételeket.

{k199908_23;b}

Az MP3, vagyis a Motion Picture Expert Group-1 audio layer 3 szabvány nem igazán új keletû: az erõsen tömörített, mégis CD-minõségû digitális hang elõállítására alkalmas kompressziós eljárást egy német kutatóintézet, a Fraunhofer Institute számítástechnikusai fejlesztették ki 1991-ben. A kutatók célja az volt, hogy olyan formátumot találjanak, amely nem rontja érzékelhetõen a hanganyag minõségét, ugyanakkor összetömöríti annyira, hogy a hatékony adatátvitelt lehetõvé tegye. Ez sikerült is: amíg egy ötperces felvételnek a "hagyományos" CD-lemezen körülbelül 50 megabyte-nyi helyre van szüksége, MP3-ban ugyanez csak 5 megabyte-ot foglal el - egy CD-ROM-lemezre így akár 10-12 óra hanganyag is bezsúfolható észrevehetõ minõségromlás nélkül.

Az eredetileg professzionális célra kifejlesztett formátum látványosan terjedni kezdett az interneten: a jelenlegi technológiai szinten ugyanis egy telefonmodem kapacitása is elegendõ ahhoz, hogy egy ötperces felvételt 15-20 perc alatt letöltsünk - ennyit pedig érdemes várni azért, hogy ne kelljen megvásárolni a méregdrága CD-lemezeket. A dolog néhány év alatt odáig fajult, hogy szinte nincs olyan elõadó, lemez vagy felvétel, amely ne lenne hozzáférhetõ MP3 formátumban a kibertér valamelyik zugában. Az MP3-fájloknak csak egy töredéke kerül legálisan, a mûvész és a kiadó engedélyével a hálóra, a többi illegális másolat. Hiába citálja rendre bíróság elé a zeneipar az ilyen anyagokat szolgáltató webszerverek üzemeltetõit, a dolog megállíthatatlan: olyan egyszerû, hogy bárki, aki rendelkezik számítógéppel és internetkapcsolattal, teljes albumok anyagát teheti hozzáférhetõvé mindenféle szaktudás vagy technikai ismeret nélkül. Az MP3 hallgatásához dekóderek (lejátszó programok), míg az MP3-fájlok elõállításához enkóderek széles skálája áll rendelkezésre: a CD-ripper programok például a CD-ROM-meghajtóba helyezett audio CD-rõl automatikusan MP3-másolatot készítenek, és ehhez még CD-író sem szükségeltetik. Mivel a neten számos cég kínál ingyenes honlapok elhelyezésére alkalmas webhelyet, az így elõállított MP3-fájlok terjesztése is pofonegyszerû.

A Diamond Multimedia által piacra dobott Rio PMP-300,

a hordozható MP3-lejátszó

újabb áttörést hozott: eddig az MP3 formátumú zene hallgatása számítógép nélkül nem volt lehetséges. A Rio viszont lehetõvé teszi, hogy a számítógéprõl a kütyü memóriájába pumpáljunk mintegy egyórányi, CD-minõségû zenét. A repertoár tetszés szerint változtatható, a mindössze hetven grammos szerkezet ára 200 dollár (körülbelül ötvenezer forint), és mivel nincs benne mechanikus alkatrész, nem zavarja a rázkódás, és egy ceruzaelemmel 24 órán keresztül hallgatható.

Amikor a Diamond elõször piacra dobta a Riót, a nagy lemezkiadókat képviselõ RIAA (Recording Industry Association of America) azonnal beperelte a céget, mert az szerintük az interneten illegálisan terjedõ felvételek terjesztésére alkalmas. Bár a bíróság elsõ körben tíz napra felfüggesztette a készülék forgalmazását, a Diamond megnyerte a pert: a Rio ugyanis számítógép-perifériának minõsül, és mint ilyen, kivételt képez a jogvédett hangfelvételek másolását korlátozó, 1992-es

Audio Home Recording Act

törvény hatálya alól. Az ítélet precedenst teremtett: ma már több más cég is kínál MP3-lejátszókat, és az MP3-fogyasztó dekriminalizálva van: egyedül a díler, vagyis a kalózkópiákat szolgáltató webszerver tulajdonosa és a CD-másoló kisiparos büntethetõ. A hatás nem váratott sokáig magára: az internetes keresõszervereken manapság a "sex" után az "MP3" a második leggyakrabban keresett fogalom.

Korábban a lemezipar könnyedén kontrollálhatta, milyen zenét és mennyiért hallgatnak az emberek. Gondosan ügyeltek arra, hogy a kiskereskedelmi forgalomba kerülõ eszközökkel ne lehessen az eredetivel azonos minõségû másolatot készíteni - ezért használunk otthonainkban réges-rég elavult analóg technológiákat ma is: magnókazettát, VHS videót, és ezért van az, hogy csak a tavalyi évben, méregdrágán, került forgalomba otthoni audio CD-másoló. Most azonban a számítógépiparral pofára esett a dollármilliárdokat mozgató, a sztároktól a lemezboltokon át a hifitoronygyárakig minden szálat kézben tartó bagázs: a hardvergyártók, ellentétben a szórakoztatóelektronikai eszközök gyártóival, tulajdonosi szinten nincsenek összefonódva a lemezeladásokban, jogdíjbeszedésben is érdekelt lemezipari vízfejekkel. Így lehetséges az, hogy ma már minden eladott PC tartalmaz CD-meghajtót, az internet közössége pedig ingyenes szoftvereket publikál, amelyek alkalmassá teszik gépünket az MP3-konverzióra. A tavaly novemberi WebNoize ´98 online zenei konferencián a lemezipar képviselõi még a Microsoftot is a kalózkodás támogatásával vádolták, mondván, hogy operációs rendszere lehetõvé teszi az audio CD-k digitalizálását.

Pedig

az online disztribúció nemcsak fenyegetés,

hanem lehetõség is a szórakoztatóiparnak. Ha folytatják a struccpolitikát, a lehetõséget a "kalózok" fogják kihasználni, és a probléma tovább eszkalálódik. Akik viszont kihasználják az új média lehetõségeit, tisztes haszonra tehetnek szert - a zenerajongók ugyanis hajlandók fizetni a hálózaton is: több internetáruház is kínál jogdíjas zenéket (fõleg kisebb, alternatív lemezkiadók, mint például a Sub Pop elõadóitól) MP3-formátumban, legálisan, számonként 99 centért. A Jupiter Communications piackutató cég felmérése szerint az internetes zeneeladások forgalma 2002-ben 30 millió dollárt hoz majd. Bár ez az összeg eltörpül a zeneipar prognosztizált 40 milliárd dolláros összbevétele mellett, az internetes terjesztésnek sok elõnye van a hagyományos úttal szemben: új promóciós lehetõségeket biztosít, könnyedén elérhetõk a rétegzenék célcsoportjai, és radikálisan csökken a disztribúciós költség - ez a fogyasztóknak alacsonyabb árakat, a mûvészeknek pedig több bevételt jelent.

A RIAA által képviselt nagyok (Bertelsmann, EMI-Capitol, Universal, PolyGram, Sony Music, Warner Music) csak az MP3-robbanás után ébredtek: most egy olyan digitális formátumban gondolkodnak, amely másolásvédelemmel van ellátva, tehát az online boltokban megvásárolható, letölthetõ, de tovább nem terjeszthetõ. Több cég is kifejlesztett olyan, a szabadon másolható MP3 alternatívájaként felmerült szabványt, amely ezeknek az elvárásoknak megfelel: ilyen például a Liquid Audio, az a2b Music és az IBM Madison projektje. A dollármilliókból kifejlesztett MP3-riválisok azonban nem lesznek sikeresek. Egyrészt azért, mert a neten máris hozzáférhetõk olyan programok, amelyek az elvileg másolásvédett Liquid Audio vagy éppen az a2b formátumú zenét kibontják, és MP3-formátumra alakítják. A másolásvédett formátumok fõ ellenfelei azonban nem a kódtörõk, hanem maga az audio CD.

A "hagyományos" CD-formátum

ugyanis még jó ideig nem fog kimenni a divatból, amikor pedig az audio CD-ken használatos Redbook-formátumot 25 éve kifejlesztették, még sem a tömörítés, sem a másolásvédelem fel sem merült. Jelenleg világszerte körülbelül 550 millió CD-lejátszó használja ezt a formátumot, a lemezipar pedig csõdbe menne, ha megpróbálná kivonni a forgalomból a CD-t, és felváltani valami "biztonságosabbal". Amíg viszont a CD a fõ csapásirány, minden lemezboltban hozzáférhetõk maradnak azok a "master"-lemezek, amelyekrõl játszi könnyedséggel készíthetõ MP3 másolat.

Ami a legvalószínûbb: marad a CD, és tovább terjednek az MP3-másolatok. A lemezipar pedig az elektronikus terjesztés céljára kénytelen lesz elfogadni a közelgõ MP4-formátumot, amely az MP3 tömörített állományokat digitális vízjellel látja el. Ez egy olyan kompromisszum lehet, amely bár nem teszi fizikailag lehetetlenné a másolást, mégis módot ad arra, hogy az online disztribútorok által kínált adatállományokról eldönthetõ legyen, ki fizet jogdíjat utánuk. A ma mûködõ tucatnyi "MP3-portál", vagyis MP3-keresõoldal egyelõre megkerüli a kérdést: õk ugyanis mutatókkal teszik egy egérkattintással elérhetõvé a szürke zónában tevékenykedõ, általában anonim, 90 százalékban kalózkópiákat forgalmazó MP3-oldalakat. A mutatók és az indexelés megkönnyíti a keresést, ugyanakkor a mutatóoldalt üzemeltetõk nem vonhatók felelõsségre a bemutatott szervereken zajló törvénysértésekért. A legális MP3-kereskedelem viszont felszámolhatja a szórakoztatóipari multik ízlésterrorját: ez a technológia lehetõséget biztosít arra, hogy bármelyik független és pénztelen garázszenekar bemutatkozhasson a világnak, piacra vigye felvételeit, és még keressen is velük.

Bodoky Tamás

MP3-oldalak

http://mp3.com

http://mp3.lycos.com

http://www.rioport.com

http://www.shoutcast.com

http://www.goodnoise.com

http://mp3spy.com

szerző
Bodoky Tamás
publikálva
1999/8. (02. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...