A meghökkentő alternatív orvoslási praxisok között akad néhány egészen hajmeresztő is: az egyik ilyen az emberi vizelet felhasználása gyógyászati célokra. A vese által már kiválasztott, az emberi szervezet számára felesleges, sőt káros anyagokat tartalmazó vizelet régóta tagja a kétes hatékonyságú csodaszerek képzeletbeli válogatott keretének.
Mesébe illő hatásait leginkább egy, az utóbbi száz év során megizmosodó, elszánt hívőkből álló urinoterápiás mozgalom propagálja. Napjainkban is létezik egy masszív szubkultúra, amely mélyen hisz a sárgás folyadék gyógyhatásában, sőt, gyakorolja is a vizeletivást, az orron át való felszippantását vagy a külsődleges használatát.
A magad kútjából
A vizelet vizsgálata régóta része volt a tradicionális orvosi módszereknek, sőt egyes klasszikusok (állítólag Galénosz is) kifejezetten terápiás célra ajánlották a fogyasztását. Az ókori Rómában a fogak fehérítésére is alkalmazták a vizelettel való öblögetést, Abu Júszuf, a neves 8. századi arab szerző pedig egyenesen a tevék vizeletének gyógyhatásáról írt traktátust. A vizelet esetleges gyógyhatását vizsgáló tanulmányokban beszámolnak a vizelet használatáról mexikói és nigériai tradicionális gyógymódokban is.
| ||
A vizeletivás gyakorlatának azonban akad egy modern kori prófétája is, akinek alapművét szinte bibliaként idézik hívei. John W. Armstrong brit természetgyógyász még a 20. század elején kezdte népszerűsíteni a saját vizelet öngyógyító célú ivását propagáló nézeteit, téziseiben egy ószövetségi passzus sajátos, materiális értelmezéséből indult ki. A Példabeszédek könyve Armstrong által gyakorta idézett ötödik fejezetében ez áll: „A magad kútjából igyál vizet, és csörgedező vizet a magad forrásából!”
Armstrong szerint ez a szentírási passzus nyílt felszólítás arra, hogy szorgalmasan igyuk saját vizeletünket. Az armstrongizmus eme kitétele máris elválasztja az alapító atya programján alapuló vizeletivási mozgalmat azok naiv gyakorlatától, akik mások vizeletének megivását, illetve az abban való belefürdést is kívánatosnak tartják (és itt most gyógyászati célú használatról beszélünk, e szempontból mellőzve a szexuális célú, többnyire a parafíliák köré sorolt urolagniát).
Armstrong gyümölcsöző praxisa az első világháború végén indult; a hivatalos orvostudomány tehetetlennek bizonyult a tomboló influenza-világjárvánnyal szemben, nem csoda, hogy a ragálytól rettegők kapva kaptak minden csodagyógymódon. Armstrong receptje, melyet több ezer páciensének írt fel, egyszerű volt: igya saját vizeletét!
Ez pedig a traumatikus sérüléseken, csonttöréseken kívül szinte minden bajra gyógyírként szolgál majd. Tanításait 1944-ben könyv formájában is kiadta, Az élet vize – Értekezés a vizeletterápiáról című munka hatalmas sikert aratott (leginkább persze a hívők körében), és máig idézett alapmű (leginkább persze a hívők körében).
Rendkívül tanulságos az armstrongista urinoterápia indiai karrierje. Gandhi egyik követője, az amúgy progresszív társadalmi reformokat szorgalmazó Raojibhai Manibhai Patel is saját népszerűsítő könyvet szentelt az urinoterápiának. Patel gyakran hivatkozik tradicionális indiai gyógyászati szövegekre (mint a vizeletterápiát taglaló Shivambu Kalpa), de a tradicionális gyógyászat antropológus kutatói (mint a kutatásaiból szintén könyvet író Joseph Atler) rámutatnak arra is, hogy a modern indiai vizeletterapeuták által javasolt szövegek sokkal inkább vezethetők le Armstrong úttörő munkájából, mint holmi jógikus vagy ajurvédikus szövegekből.
Mindensetre Patelnek is akadtak a nyilvánosságot is vállaló követői, például a hetvenes években a miniszterelnökségig jutó Morarji Desai. A celebvilágban is találunk merész jelentkezőket, akik a vizelettel kapcsolatos tabukon nagy ívben átlépve számoltak be a vizeletes öngyógyításban szerzett tapasztalataikról. Néhány éve például Madonna árulta el David Letterman talk show-jában, hogy zuhanyzás közben rendszeresen lepisili a saját lábát, mert így véli gyógyítani a lábgombáját.
Külsőleg, belsőleg
Az urinoterápiát követők számos „hasznos” forrásból tehetnek szert a praktikus vizeletfelhasználásra vonatkozó tanácsokra, még ha ezek józan fejjel hajmeresztőnek tűnnek is.
A különböző alternatív gyógyászati portálokon nagyjából ugyanazokat a módszereket és érveket találjuk (néhány éve ezeket szedte szét a gyógyszerekkel és alternatív gyógymódokkal kapcsolatos tévhiteket leleplező Ködpiszkáló blog).
A leírások szerint a húgyhólyagból származó, a szervezet által átszűrt vizelet teljesen steril, legfeljebb akkor szennyeződhet be, ha elhagyja a testet, a kivezető csatornák, a nemi szervek környéke ugyanis már nem annyira sterilek (ez amúgy igaz, részben ezért mutatható ki annyi kórokozó a vizeletben).
| ||
Az urinoterápia hívei nem szűnnek hangoztatni, hogy a vizelet gyógyászati fontosságát bizonyítja az is, hogy a benne található anyagok megannyi gyógyszer alapanyagául szolgálnak – legyenek azok hormonkészítmények vagy karbamidtartalmú medicinák (például sebhintőporok). Kár, hogy a modern farmakológia a holisztikus elveket sutba vágva inkább természetes környezetéből, a sárga léből kiemelve diktálja belénk ezeket a valóban élettani fontosságú anyagokat.
A vizeletterápia „filozófiája” ugyanazokon a teljesen tudománytalan naiv szinkretikus elveken alapul, mint megannyi társa, a vizelet hatását például jelentős részben nem is a kiválasztott lé által tartalmazott konkrét anyagoknak, hanem a benne tárolt információnak tulajdonítja. Az érzékletes leírás szerint a húgycsövön át távozó lé, leginkább az annak fő anyagát adó víz előtte végighaladt a teljes szervezeten, és onnan minden létező információt begyűjtött.
Már csak az kell, hogy ezt a gondosan vízben kódolt információt visszaküldjük saját szervezetünkbe (lám, ezért nem jó a másét inni – mármint gyógyászati szempontból!). Ahogy az első kortyot lezúdítjuk a torkunkon, az ott található apró érzékelők máris dekódolják a szervezet segélykiáltását, és megkezdődhet az öngyógyítás.
Különösen morbidnak hatnak azok a tanácsok, amelyek a saját vizelet terapikus célú begyűjtését taglalják. Ezek szerint először is pozitívra kell hangolnunk az agyunkat, hiszen a megfelelő gondolkodás és a jó hangulat a titka a megfelelően „kristályosodott” víz ürítésének. A gondos tanácsok szerint az első néhány köbcentit (avagy millilitert) inkább ne használjuk fel, az csak a húgycsövet takarítja, és hasonló módon a végét se igyuk meg.
A vizeletet éhgyomorra kell inni – és vigyázni rá, hogy egy jó ideig étel-ital ne szennyezze be a csodatevő vizelettel megöntözött torkunkat, különben oda a remélt gyógyhatás! És nem elég csupán reggelente, ébredés után kortyolgatni saját levünkből – ez csak a szinten tartáshoz jó, ha már van valami bajunk, akkor ajánlatos sűrűbben ismételni! A módszerek között egyaránt szerepel a nyelv alá cseppentés, a gargarizálás, a külsődleges bedörzsölés, a lábáztatás és az ülőfürdő, sőt a szemfürdő, a vizelet szemcseppként való használata.
| ||
Bonyolultabb belgyógyászati problémáknál pedig a vizelethez nem árt más gyógyhatású vagy annak vélt növényi kivonatokat keverni: gyömbér, kurkuma, méz, zsurló, sőt kókuszlé is számításba jöhet, amitől nyilvánvalóan meg is szelídül a vizelet első kortyolásra talán szokatlan, „vad” íze.
Azért némi óvatosságra intheti a terápiába gyakorlatlanul belefogó pácienst, hogy még a hívők is elismerik az általuk gyógyulási krízisnek nevezett, számos embernél fellépő állapotot, amikor a vizeletterápia felső légúti tünetekhez, általános erőtlenséghez, lázhoz, hasmenéshez, bőrkiütésekhez, ne adj’ isten hányáshoz vezet.
De, mint vallják, ilyen esetben is inkább az urinoterápiás „szakemberrel” kell beszélgetni és inkább kerülni az orvost, aki legszívesebben nyilván a haját tépné, ha végigolvassa a fenti használati utasítást és értesül a tünetek számára nyilvánvalónak tűnő előzményeiről. Merthogy a nyugati biomedicina, a tudományos, bizonyítékokon alapuló orvoslás képviselői nem is mondhatnak mást, mint hogy a vizeletünk nem azt tartalmazza, amire szükségünk van, hanem azt, amire már nincs, éppen azért is távozik belőlünk.
Tele van megannyi méreganyaggal, többek között gyógyszerek, élelmiszer-adalékok, esetleg legális és illegális rekreációs drogok bomlástermékeivel együtt. No meg benne rejtőznek saját, nagy nehezen kiválasztott, a szervezetből eltávolított patogénjeink, baktériumaink is – három nigériai kutató például már egy 2010-es tanulmányban arra jutott, hogy a vizelet itatásának sokfelé elterjedt gyermekgyógyászati alkalmazása már csak azért sem ajánlatos, mivel a megvizsgált vizeletmintákban sűrűn fordulnak elő multirezisztens baktériumtörzsek.
A modern tudományos alapú gyógyászat nem igazán tud mit kezdeni a vizelet klinikai vizsgálatokkal igazolhatatlan gyógyhatásával, ezért nem is javallja senkinek – még akkor sem, ha tény, hogy a vizeletivás eddig legalábbis igazoltan sehol sem vezetett tömeges halálozáshoz. A magunk részéről sem tudunk mást tanácsolni: ezt azért ne próbálják ki otthon!
| Ez van benne Az emberi vizelet talán legalaposabb vizsgálatát a NASA számára készítették el a kutatók, talán nem függetlenül attól, hogy az űrben valóban minden csepp vízre szükség lehet, talán még arra is, amit a vizelet tartalmaz – elvégre 95 százalékban tényleg vízből áll. Emellett akad még benne a szervezet által kiválasztott (és valóban fontos gyógyászati felhasználású) karbamid, az izmokban található kreatin-foszfát lebontási terméke, a kreatinin, más szerves vegyületek és persze az oldott sók révén mindenféle kationok (főleg nátrium és kálium), no meg az anionok közül a kloridionok. Emellett a vizelet biológiailag aktív összetevőket, például potenciálisan patogén baktériumokat is tartalmaz. Már csak ezért sem ajánlatos meginni, ahogy a NASA sem ajánlja ezt a metódust a szükséghelyzetbe került asztronautáknak. |
