A fenntartó kezelés ellenzői
szerint ez a módszer nem más, mint egyik drogról a másikra való átszoktatás, nem a szenvedélybeteg igazi gyógyítása. Ha azonban az erkölcsi aggályokat félretesszük, ez utóbbi érvelés nemigen állja meg a helyét. Ebben az esetben ugyanis az egyik és a másik drog között mind az egyén, mind a társadalom szempontjából igen jelentős az eltérés. Egy utcai heroinfüggő havi adagja és annak az ára hónapok, de legfeljebb egy-két év alatt jó magasra szökik fel. Több százezer forintot havonta előteremteni - ha az illető nem nagyon gazdag - nem egyszerű feladat. Éppen ezért a drogfogyasztásnak ez a módja csakugyan a beszerzési bűnözést vonja maga után. A függő bizony bűnöz, mert kell neki az anyag: autót tör fel, zsebeket nyúl, eladja a család cuccait. Az anyag minősége egyfolytában változik, s ez sokszor vezet túladagoláshoz (az újabb forrástól beszerzett heroin erősebb, mint az addig használt). A szer, amivel csak lehet, keverve van, sose tudhatja, éppen mit fecskendez a vérébe, nem beszélve a közös tűvel terjedő betegségekről. Dolgozni és általában "a társadalom hasznos tagjává" (ha létezik ilyen kategória) válni kevés esélye van, az anyag beszerzése gyakorlatilag az egész napját elveszi. Az utcai heroinista a herointól beteg, de betegségét sokak által talán elképzelhetetlen mértékben súlyosbítja az a tény, hogy utcai.
Fentiekkel szemben
egy beállított dózisú
metadont kapó függő - mert függőséget természetesen a metadon is okoz - napi egyszer megkapja az adagját, melynek hatása 24 órán keresztül tart. Mindenre képes, amire az úgynevezett normális emberek képesek: dolgozhat, gondoskodhat családjáról, autót vezethet, és nem kell, hogy a szer legyen élete központi kérdése. Lehet ezt az állapotot nem szeretni ("az állam droggal látja el polgárait, micsoda fertő"), de a moralizálás helyett talán nézzük meg a költségek különbségét. Az egyik oldalon a rendőri eljárások, a biztosítók által fizetett összegek, az egészségügyi kiadások; a másik oldalon életük újrakezdésére esélyt kapó betegek. Az Egyesült Államokban végzett kutatások azt mutatják, hogy minden egyes dollár, amit fenntartó kezelésre fordítanak, 4-5 dollár megtakarítást eredményez az egészségügyi és egyéb kiadásokban.
A fentieket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Európai Unió összes tagállamában működik fenntartó kezelés. Az EU 2000-ben elfogadott négyéves drogellenes terve hangsúlyozza a fenntartó kezelések fontosságát. Az ENSZ Egészségügyi Szervezete, a WHO a HIV/AIDS elleni küzdelem egyik legfontosabb módszereként, alapelvként deklarálja az intravénás droghasználók fenntartó kezelésekbe vonását. A nyugati államokban az opiátfüggőknek kb. 20-40 százaléka részesül ilyen kezelésben. E programoknak a társadalomra és a betegre való hasznosságát tehát senki sem vitathatja. Amíg lesznek olyan függők, akik nem tudnak - vagy nem akarnak - megszabadulni a herointól, de szeretnének normális életet élni, addig szükség van és szükség is lesz a fenntartó kezelésekre.
Magyarországon a kilencvenes évek eleje óta folynak ilyen kezelések.
A két legfontosabb program
a budapesti Jász utcai drogambulancián és a Pécsi Drogambulancián folyik, mindkét helyen több éve kezelnek így betegeket. Hogy milyen számban, azt jól mutatja az a tény, hogy a tisztifőorvos asszony depridol-stopról szóló döntése idején országosan kevesebb mint száz beteg részesült fenntartó kezelésben. Minden, a témával foglalkozó szakember szerint ennek a többszörösére lenne szükség. Hogy miért kapnak mégis ilyen kevesen metadont Magyarországon, annak egy furcsa - bár a magyar viszonyoktól talán egyáltalán nem idegen - helyzet az oka. Ahhoz, hogy hazánkban egy gyógyszert valamilyen betegségre fel lehessen írni, a gyógyszert be kell jegyezni, az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek (OGYI) engedélyeznie kell a készítményt, valamint annak indikációját. Utóbbiban szerepel, hogy milyen betegségre lehet felírni a gyógyszert. A depridol hazánkban fájdalomcsillapítóként van bejegyezve, indikációjában az opiátfüggőség nem szerepel. Tehát elvileg nem lehet a fent kifejtett célokra használni a metadont. A kezeléseket azonban nem törvénytelenül, nem titokban végezték a módszert vállaló orvosok: egy korábbi egészségügyi miniszteri rendelet értelmében
minden egyes beteg
esetében egyedi engedélyt kértek a kliens lakóhelye szerint illetékes ÁNTSZ-től. A kérelemhez mindig csatolták az addiktológiai szakvéleményt, mely indoka volt a kezelési kérelemnek. Az ÁNTSZ helyi szervezetei pedig igent mondtak a kérelmekre. A Jász utcai drogambulancia programjában részt vevő betegek az intézmény új (2000. január) vezetője, dr. Csora József működése óta igazolványt is kaptak. Ebben szerepelt az ÁNTSZ engedélyének száma, valamint az időtartam. A gyógyszer árából egyébként a vázolt módszernek köszönhetően természetesen egy fillért sem finanszíroz a társadalombiztosítás.
Az országos tisztifőorvos figyelmét e gyakorlatra idén ősszel hívta fel egy megyei tisztifőorvos. A válasz gyors volt és határozott: Molnár Ilona körlevelében megtiltotta a drogambulanciáknak a fenntartó kezeléseket, mondván, a depridol indikációjában nem szerepel az opiátfüggőség kezelése. Molnár kijelentette: ő nem betiltotta a kezelést, csak felhívta a figyelmet a törvénytelen magatartásra. Közölte: az ÁNTSZ-nek amúgy sem kell engedélyeznie a depridol-kiadást, csupán regisztrálnia. Ugyanakkor amennyiben az ÁNTSZ nem regisztrálja a depridol-kérelmet, a gyógyszert nem lehet kiadni. Azt a gyógyszertárat, amely a pécsi program betegeinek receptjeit váltotta be, határozatában gyakorlatilag bezárással fenyegette meg. Molnár azt állítja: azért hozta most ezt a döntést, mert korábban
nem tudott róla,
hogy fenntartó programok működnek Magyarországon. Csak arról volt tudomása, hogy detoxikációnál használják a metadont. Eltekintve attól, hogy kizárt annak a lehetősége, hogy az engedélyekről sosem szerzett tudomást, egy, az Ifjúsági és Sportminisztérium által 1999 végén kiadott könyvben (Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről) az ártalomcsökkenéssel foglalkozó fejezetben ugyanis szó szerint le van írva, hogy "a Baranya megyei Drogambulancia helyi ÁNTSZ-engedélyek alapján 1995 óta végez metadon-kezeléseket", egy bekezdéssel feljebb pedig a Jász utcai programról írnak. A könyv minden, kábítószer-problémával foglalkozó szervezethez és intézményhez eljutott.
A döntés ellen természetesen panasszal élt a két említett program vezetője (Csorba József mellesleg a Magyar Narkológiai Társaság elnöke is), a Drogambulanciák Szakmai Szövetsége tanácsának elnöke, valamint a szintén ilyen kezeléseket folytató veszprémi drogambulancia vezetője is. Az országos tisztifőorvos részükre küldött válaszaiban felhívta a figyelmüket a Büntető törvénykönyv kábítószerrel való kereskedést taglaló szabályaira, valamint nyilvánvalóvá tette: nem ért egyet a fenntartó kezeléssel
mint a további
önpusztítást segítő
és célzó gyakorlattal. A Btk.-val való fenyegetés nem is olyan vicces, ha a bevezetőben említett Funk doktor esetét felelevenítjük: a főorvost pontosan a depridol-felírás körüli visszaélések vádja miatt verték bilincsbe otthonában, s vitték végig demonstratíve munkahelyén. Utóbb az ügyészség semmilyen bűncselekmény elkövetését sem látta bizonyítottnak, Funk doktor jelenleg kártérítésért perel.
Érdekesebb a válaszleveleknek az a része, amelyben Molnár Ilona illetékesnek érzi magát arra, hogy nem is csak a gyógyszerfelírás fenti, csakugyan vitatható (bár törvénytelennek semmiképpen sem nevezhető) gyakorlatát vitassa, hanem magát a fenntartó kezelést mint olyat minősítse. Hatóságként értékítéletet és véleményt mond addiktológusoknak és drogosokkal foglalkozó szakembereknek. Nemcsak nagyon ért a dologhoz, hanem jobban is ért hozzá, mint azok, akik évek, évtizedek óta pszichiáterként drogosokkal foglalkoznak. Az, hogy Magyarországon legyen vagy ne legyen metadon-program, szerinte rajta múlik.
Csakugyan így van-e? Szerencsére nem. Úgy tűnik,
lesz fenntartó kezelés,
mégpedig a közeljövőben. A Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására című anyagban, mely a kormány rövid, közép- és hosszú távú kábítószer-politikáját tartalmazza, szerepel a metadon-kezelés. Mégpedig hasznait és fontosságát kiemelve, megvalósítandó célként. A stratégia szerint "a szomatikus szövődmények és vérrel terjedő fertőző betegségek terjedése, valamint a drogozás egyéb egyéni és társadalmi ártalmai (például bűnözés) csökkentése miatt Magyarországon is célszerű bevezetni a metadon fenntartó kezelést." A dokumentum - melynek országgyűlési határozatként való elfogadásában, úgy tűnik, teljes a parlamenti összhang - rövid távon régiónként, középtávon megyénként legalább egy fenntartó kezelési centrum létrehozását és működtetését célozza meg. A kormány tehát akar metadon-programot.
Akar fenntartó kezelést a szakma is: a Pszichiátriai Szakmai Kollégium 1998-ban konszenzus-konferencián állította fel a metadon-kezelés szakmai irányelveit. Ezek a szakmai elvek - tekintettel egy 1999-es hosszabbításra - ma is hatályban vannak és érvényesek. A szakmai kollégium e dokumentumban javasolja az OGYI-nak, hogy a Magyarországon forgalomban lévő metadon-készítmények (depridol) indikációját bővítse a heroinfüggőség betegségére. Az igazsághoz tartozik, hogy a szükséges kérelmet a depridolt gyártó cégnek két év alatt nem sikerült benyújtania az OGYI-hoz. Most a pánikhelyzetben, a kezelések megszűnésétől való félelem miatt ez valahogy mégis megtörtént: könnyen lehet, hogy e cikk megjelenésekor az OGYI már pozitívan el is bírálta a gyógyszergyár ilyen irányú kérvényét. Ebben az esetben lesz hazánkban fenntartó program, mely egyelőre csak intézeti keretek (értsd: kórházi osztály vagy drogambulancia) között folytatható. Hogy miért nem lehetett e nélkül a nem várt vészhelyzet nélkül beadni a kérelmet, rejtély.
Félő, hogy a reális és pragmatikus célokat kitűző nemzeti drogstratégia elbukhat egy-egy hivatalnok ellenállásán, különösen, ha a kormány egyes tagjai még adják is a lovat ezen hivatalnokok alá (az ifjúsági és sportminiszter a stratégia vitája során a parlamentben ismét kijelentette: aki a drogokkal kacérkodik, az az ördöggel cimborál stb.).
Ha az ÁNTSZ vezetője megteheti, hogy fittyet hányva a szakma véleményére és a többéves gyakorlatra, egy intéssel leveszi a metadonról azokat a betegeket, akik adott esetben évek óta a depridol segítségével tudják magukat szinten tartani, és a heroint elkerülni - akkor bizony ez is része a kormányzati drogstratégiának.
Dénes Balázs
(Társaság a Szabadságjogokért)
Tóth Sára
(Origo)
