„A rókamenhelyen reggel bementem tápot hozni a birkáknak – és hopp, egy pocok szaladt a zsákoknál át. Hozzá is értem, de jól van az úgy, hadd teleljen. Persze, nagy kárt nem fog okozni, és amíg a rókáim csak vakaródznak (…) még ellesz jó darabig” – ez egy bejegyzés november 20-áról a Rókales nevű Facebook-oldalon. A hozzászólásokból kiderül, kiben milyen kép él a természetről. „Hagyják felfejlődni a pocokállományt, taktikáznak”; „tartalékolnak a rókák, fagyasztójuk nincs, élő pocok nem romlik meg”. A másik oldal: „fáznak ők is, keresik a meleget”; „már nagyon vártam egy minimális empátiát a pockokkal is”; „imádom az összes fotód, videót, kommentet, képeket... nagy követőd Angliából, ahol a rókák az emberek barátai”; „élni és élni hagyni”; „rókáid is tudják, hogy senkit nem bántunk”.
A Rókales 150 ezer követővel rendelkezik, és vannak ennél nagyobb látogatottságú, állatvédelemmel foglalkozó oldalak is. Tavaly ősszel, amikor a hidegfront miatt eléheztek, kihűltek a vándorútra készülő fecskék, rengeteg önzetlen és találékony ember fogott össze a mentésük érdekében.
Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány harminc hónapon át figyelte a közösségi médiát. Négymillió interakciót vizsgálva arra jutott a kutatás, hogy
az állatvédelem ügye az oktatás és az egészségügy után a legnagyobb figyelmet, legtöbb érzelmet kiváltó ügy.
Erről Vetter Szilvia, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az állatvédelmi központ tudományos munkatársa beszélt az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) november 21-i ismeretterjesztő konferenciáján. Vetter Szilvia arról is szólt, Európán belül Magyarországon eleve minden harmadik háztartásban volt társállat, a koronavírus-járvány után 50 százalék, 2023-ban már 56 százalék volt ez az arány. Soha ennyi kutyát, macskát nem ivartalanítottak nálunk, mint az utóbbi időben, sok szaporítótelepet sikerült fölszámolni. A hatóságok civilekkel közösen intézkednek, társadalmi igény lett, hogy az élőlények szenvedését csökkenteni kell minden területen.
Az OMVK rendezvényén nem hangzott el a Rókales neve, viszont az előadások a vörös róka (Vulpes vulpes) és az ember együttélésének problémáit tárták fel.
Svájci bicska
A legnagyobb probléma, hogy ebből az együttélésből eltűnt a félelem, és nem csak a ragadozó, hanem az ember részéről is – ezt Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője mondta. Félreismert jóskapistaként jellemezte a rókát, amely kutyaféle, miközben életmódjában inkább a macskafélékhez hasonlít.
Az ember, amely saját tulajdonságaival ruházza fel az állatokat, a rókát is kétféleképpen ítéli meg, ez a nyugati és a keleti kultúrákban, mitológiákban is jellemző. Mivel ökológiai szerepét sem kutatják olyan figyelemmel, mint más, kevésbé jelentős állatokét, a tudományban is sok hiedelem élt róla. Csányi Sándor szerint ha a szürke farkas kalapács, a róka svájci bicska. Régóta él az ember közelében, az utóbbi 40-50 évben lakta be igazán a városbiomnak nevezett rendszert. Eredetileg kisrágcsálókat, pockokat, nyulakat, olykor patkányt eszik. Dögevő is, ugyanakkor egy kutatás szerint képes átváltani a néhány napos őzgidákra, ha kevés a pocok. Szelídíthető egy-egy példány, de ez egyetlen egyed viselkedésének változása, nem öröklődik.
A vörös rókával való együttélés nehéz, mert például a vadgazdálkodás és az egyedcentrikus védelem között vannak konfliktusok.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
