Ezoterikus karácsony: Csizma az asztalra

Tudomány

Hihetetlen érdeklődés és jelentős tolongás mellett tartották meg az idei ezoterikus karácsonyi vásárt, kiállítást és titkos szabadegyetemet, az egészséges életmód, a homoktövis, az aura, a köpölyözés és a biobor jegyében.

Hihetetlen érdeklődés és jelentős tolongás mellett tartották meg az idei ezoterikus karácsonyi vásárt, kiállítást és titkos szabadegyetemet, az egészséges életmód, a homoktövis, az aura, a köpölyözés és a biobor jegyében.AVillányi úti, legendásan ronda konferencia-központ felé közelegve még csak gyanakszik az ember, ám közelebb érve minden előzetes várakozást felülmúl a látvány: gyéren látogatott sámántalálkozók és lelakott boszorkánykonferenciák után valóságos orrba vágásként hat, hogy a lakosság tömeges jelenlétével tüntet az ezoterikus Mikulás-konferencián, ami azért, kicsit felmérve a választékot, már nem is oly meglepő.

Az épületben, nem túlzás, egy időben négy szinten zajlanak az események: az árusok, terapeuták, auraanalizátorok, chi-masiniszták, fellépő zenészek és előadók egyszerre szolgálják testünk, lelkünk és azzal bizonytalan, ám mindenképpen dialektikus viszonyban álló szellemünk épülését. Elsőként lelünk rá a látványköpölyözőkre: ők azok, akik legnagyobb sajnálatunkra immár piócák mellőzésével, pusztán előmelegített üvegcsék felhasználásával képesek felfrissíteni a testet, s nem utolsósorban szexi piros foltokkal feldobni az amúgy unalmas és idővel mind egysíkúbb hátsó testfelületet. A felsőbb emeleteken hagyományos masszázst is kaphat a bátor jelentkező, míg mások külön kis cuccra fektetik a gyógyulni vágyókat, majd távirányítóval rázzák ki belőlük a lelket vagy ami a nagy karácsonyi tülekedés nyomán csökevényesen még megmaradt belőle. Amúgy a rögtönzött seregszemle mindenkit a helyén talál - homoktövis- és kombuchadílerek: jelen, kristályárusok: teljes létszámban, ezoterikus irodalom: dögivel, rettenetes New Age CD-k: tonnaszám, mandalák, horoszkópok: kazalban. Ráadásul ezoterikus festmények, melyeken a hagyományos csendélet-tematika újszerű, hermetikus értelmezést nyer - a macska ebből a nézőpontból Sophia, a bölcsesség istene, a gombolyag pedig folyton szanaszét guruló, kissé már megbomlott elménk metaforája. Ha kúrálni szeretnénk felborult belső egyensúlyunkat, jelentkezőkben nincs hiány: akad, aki védettséget ígér az ártó sugarakkal szemben - legalább négyméteres körzeten belül. Mások a térerő korlátozása helyett inkább bensőnk megtisztítására helyeznék a hangsúlyt: a homoktövis- és kombuchakészítmények mellett más vetélytársak is feltűnnek, mint a sült zsír jellegű megdermedt növényi szaft, a tökmagpástétom, a bionarancslé és a buláta (= búzakorpa-maláta) bázisú fehércsokoládé.

A helyszínen kínált, illetve reklámozott szolgáltatások közül mindenképpen említést érdemel az aurafényképezés, a még ennél is meglepőbb csakrafotózás és a számítógépes auraanalízis. Mindehhez szükség van természetesen egy speciális fényképezőgépre meg egy még speciálisabb szoftverre, melyeket a feltaláló vagy harmincévnyi szorgalmas és kitartó kutatás után, állítólag egy tucat tudós segítségével fejlesztett ki. A gép működési elvének megértéséhez tudnunk kell, hogy az aura, melyet korábban csak a kiválasztott kevesek láthattak, a legújabb ezoterikus kutatási eredmények szerint valójában egyfajta, minden élő szervezetet körülölelő elektromágneses burok: egészen pontosan mi magunk lennénk az említett energiamező, míg testünk ennek pusztán múló fizikai kiterjedése. Mint a szórólapon is látható, Jáksó László aurája például kissé turbánszerű, mely kétoldalt (elnézést a naiv és minden szakértelmet nélkülöző körülírásért) mintha lefolyna, míg másoké, legalábbis alakját tekintve, a mikrofonfrizurától halad a csekély mértékű auraszintet feltételező szilveszteri platinaszőke parókaforma felé. A szakemberek ígérete szerint immár komputerrel is modellezhető, mint változik auránk - pusztán gondolataink és érzéseink hatására; az pedig egészen feltűnő, hogy egy kiadós természetgyógyászati kezelés után auránk kisarjad, sőt burjánzani kezd, mint májusi eső után a tavaszi vetés. Az már csak hab a tortán, hogy grafikus formában is ábrázolható, hogy egy-egy csakránk éppen mennyire van feltöltve energiával, mi több, a szakértőtől tanácsokat kaphatunk problémáink végső megoldására is, habár a csakrák mechanikus feltöltésére (lásd: tankolás, olajcsere) nincs reális esély. Hogy a test, a lélek és a szellem arányai kördiagram formájában is ábrázolhatók, az már szinte magától értetődő, mint ahogy az is, hogy élő aurafotó segítségével figyelhetjük meg, miként olvad össze auránk a párunkéval (esetleg indignálódva fedezhetjük fel: partnerünk egyéb javainkhoz hasonlóan már az auránk zömét is felemésztette), továbbá ráébredhetünk arra is, melyikünk személyisége dominánsabb - az auristák tapasztalata szerint az egyik fél (na, melyik?) rendre meglepődik az eredményen. Ezen felbuzdulva állítólag társközvetítő irodák is használják a berendezést, ami a végső kétségbeesés eme abszolút zéró fokán már nem is csodálható.

Az ezoterikus fesztivált mindazonáltal alapvetően élveteg nép látogatja: a jelen lévők egyrészt szívesen engedelmeskednek a bennük lakozó piciny démonnak, aki, karácsony lesz, vagy mifasz, folyvást vásárlásra ösztönözné őket, másrészt magukévá tennék a helyben kínált elmélyült bölcsességet is - erre a helyszínen, a tömeges érdeklődésből következtethetően leginkább Müller Péter nyújt garanciát. Az ősz mester gondosan megvárja, míg elcsitul az afrikai dobzene, majd a női princípium több évezrede tartó tragikus háttérbe szorulásáról értekezik a termen kívül ragadt (zömmel hímnemű) okkult lekvárkereskedők lelkes bólogatása közepette - látszik, hogy megannyi érző lelket, arany szívet és darabonként hét, erőtől duzzadó csakrát fog közbe a sok, egymásba ölelkező aura.

Megannyi gerjesztett chi-lökés, wellness aromaterápia és gyógyító kristály után már jólesik valami erősebb is: az ünnepekre való tekintettel kapható menta gyógylikőr és gyógybor - ez utóbbi biobor, méz és fűszerek felhasználásával készül, felhasználási módja pedig valószínűleg hasonlatos a többi szeszes ajándékitaléhoz: egy bizonyos (általában korlátozott) ideig őrizgetik, majd egyéb tudatmódosítók fogytával kibontják, és a ráírt adagolástól függetlenül az utolsó csöppig bedöntik - csakráik és aurájuk nagyobb épülésére.

Barotányi Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.