Hajrá, egyedül!

Egy állam, amely harcban született, és máig nem él békében

Hosszú volt az út, amíg David Ben-Gurion, utóbb az ország első miniszterelnöke, 1948. május 14-én Tel-Aviv akkori szépművészeti múzeumának épületében deklarálta a független Izrael Állam létrejöttét. Tette mindezt néhány órával azelőtt, hogy a Brit Királyi Haditengerészet utolsó hajói is kifutottak Haifa kikötőjéből.

A cionista mozgalom, amely meghirdette a zsidók visszatérését Palesztina földjére, sokáig nem is álmodhatott erről. A Jisuvnak nevezett palesztinai zsidó közösség egymást váltó nagyhatalmak fennhatósága alatt élt és gyarapodott. Az I. világháború nyomán széteső Oszmán Birodalom helyébe lépő antanthatalmakat, mindenekelőtt a Palesztinát megöröklő és népszövetségi mandátumterületként birtokló briteket kötötte saját ígéretük is. Az 1917 végén kelt Balfour-nyilatkozatban (azaz a külügyminiszter által Walter Rotschild bárónak írt levélben) a már ott élő népek önrendelkezési jogainak garantálása mellett azt is vállalták, hogy otthont biztosítanak a zsidóknak, akiket a 19. század vége óta – főleg Európa keleti felén, kivált Oroszországban – erősödő üldöztetés, pogromok, tömeggyilkosságok sújtottak. Az oroszországi forradalmak, illetve polgárháború antiszemita vérengzését óriási menekülthullám követte. A zsidó tömegek Palesztinába áramlása pedig az 1920-as, 1930-as években átírta a lakossági arányokat. Az Oroszországból menekülőket később a nácik által fenyegetett zsidók követték.

A briteknek ugyanakkor számolni kellett az erősödő (és az I. világháború utolsó szakaszában általuk is kihasznált) arab nacionalizmussal, a zsidó bevándorlás miatt erősödő lokális antiszemitizmussal is. A zsidó telepek megtámadását, az időről időre ismétlődő arab lázongásokat, pogromokat nem hagyta válasz nélkül a zsidó közösség sem: 1921-ben létrejött saját önvédelmi alakulatuk, a Hagana (Védelem), amely később az izraeli hadsereg alapja lett.

 

Zsidó katonák a brit hadseregben menetelnek Tel Avivban

Fotó: Government Press Office

Megoldatlan konfliktusok

A mind nagyobb számban érkező zsidókkal és a gyarmatosító britekkel szembeni elégedetlenség vezetett a palesztinai arabok 1936–1939-es elhúzódó, rengeteg áldozattal járó felkeléséhez. A britek ezt részben a Hagana segítségével verték le, s a felkelés túlélő vezetői, aligha véletlenül, a náciknál kaptak menedéket, s néha kiképzést. Az emigrációt választotta Hadzs Amin al-Huszeini jeruzsálemi főmufti is, aki később – a berlini rádióban mondott uszító szónoklatai mellett – a balkáni muszlimok körében verbuvált SS-alakulatok toborzásában is jeleskedett.