Talán kevesen tudják, de ettől még tény marad: a Földünkön élő állatfajok mintegy háromnegyede a rovarok osztályába tartozik.
Aki eddig nehezen igazodott el a sok csúszómászó féreg között, akit folyton zavarba lehetett hozni a kérdéssel: melyik a nagyobb elemű halmaz, a bogaraké vagy a rovaroké, aki szerint a hernyó külön állatfaj, s végül - a notórius fajgyűlölő - aki a maga és a rovar közötti társasági viszonyt eddig kizárólag szóróflakon, légycsapó vagy bakancstalp segítségével bírta konstituálni - nos, annak kifejezetten javallott a Magyar Természettudományi Múzeum rovartani tárgyú páros kiállítása, a Variációk hat lábra - találkozás a rovarokkal és a jórészt szintén rovartárgyú Mikrovilág.
A laikus látogatót mindenekelőtt a Ludovika-tömb mellett kialakított új múzeumi épületrendszer nyűgözi le; már a kiválasztott rovarbemutató felé haladva át kell gázoljunk egy a talpunk alatt elhelyezett tárlón: az üvegpadló alatt ugyanis kitömött, avagy konzervált csúszómászók - közöttük egy korallkígyó - riogatják a fóbiás vendégeket, akik lehetőség szerint megpróbálnak az üvegezést tartó fémkereten egyensúlyozni. A tárlókhoz érve feltárul előttünk a meggyőző dizájn. Stilizált óriás gombostűk szegélyezik utunkat, mely a továbbiakban jórészt tűvégre kapott rovarok, nagyítóüvegek és óriás rovarmakettek között vezet. Vélhetően sokaknak vannak még eleven élményei az iskolai rovargyűjtemény összeállítását kísérő megható, avagy éppen szadisztikus jelenetekről: például az elfogott rovarok - alkoholbázisú kultúránkban humánusnak tekintett - denaturált szesz általi kivégzéséről vagy azokról a bátor ganajtúrókról, amelyek hősiesen kirágták magukat a siralomházukul rendelt gyufaskatulyából.
Ha már mindez feledésbe merült volna, most regresszív úton minden a felszínre kerül - elképesztő mennyiségű és megjegyezhetetlen fajtájú rovart mutatnak be a látogatók számára, a rovarvilág szigorúan kijelölt rendjeinek megfelelően. Apropó, ha már itt tartunk, nem árt felelevení-teni néhány fontos tényt a rovarokkal kapcsolatban. Néhány hangsúlyos kivételtől (például csibor, szúnyoglárva) eltekintve, alapvetően szárazföldi lények, általában egy pár csápjuk (mely állítólag korcsosult végtag) és három pár (summa hat) járóvégtagjuk van, mely rendre a torból nő ki, ezenkívül van összetett szemük, három pontszemük és tracheáik, melyekkel lélegezni szoktak. Testfelépítésük némileg az emberére emlékeztető módon háromosztatú: fej, tor, potroh, s a tor mindhárom szelvényéhez egy-egy lábpár kapcsolódik. A rovarok két fő alosztályba sorolhatók: az ősrovarok (például az ezüstös ősrovar) jórészt a fürdőkád alján próbálnak iszkolni előlünk, a másik, jóval nagyobb létszámú alosztályba pedig a szárnyas rovarokat sorolja a tudomány. Ezek a torukon eredetileg két pár szárnyat viselnek, ám azok másodlagosan - részlegesen vagy teljesen - vissza is fejlődhetnek (mondhatnánk: az hiányzik, hogy a lapostetű még röpülni is tudjon). Egy rovar kifejlett, felnőtt állapotát vagy vedlésekkel kísért tökéletlen, vagy teljes átalakulással éri el: utóbbi esetben az egyed végigjárja a pete-, a lárva- és a bábállapotot, s így lesz előbb-utóbb a hernyóból pillangó, a pajorból cserebogár.
Szépen végigmehetünk a kérészek, a szitakötők, a csótányok, a termeszek, az egyenesszárnyúak (sáskák, szöcskék, Gazsi bácsi lótetű), a vérszívó tetvek, a kabócák, a poloskák, a bogarak, a hártyásszárnyúak (méhek, darazsak, hangyák), a bolhák, a kétszárnyúak (legyek, szúnyogok) és a lepkék rendjein.
Távol álljon tőlünk lebecsülni a honunkban fellelhető rovarokat, de azért megjegyezhető, hogy a trópusoknak e tekintetben sincs párja - egyrészt hihetetlen színű trópusi pillangók garmadája, másrészt trópusi óriáscsótányok és madár nagyságú repülő bogarak láthatók dögivel, utóbbiaktól close contact esetén alighanem beparázna a pusztán a konyhai svábbogár látványához szokott amatőr rovarkutató. A sok halott állat mellett találhatunk élőket is: az egyik tárlóban például óriás amerikai botsáskák lapulnak szederindák között: a mimikri egyik legtökéletesebb példájaként "megszólalásig" hasonlítanak egy száraz, levéltelen növényi szárdarabra, ami mind az evo-lúció, mind az értelmes tervezettség teóriájának szempontjából egyaránt lelkesítő. A kiállított hús-vér (élő vagy holt) állatok mellett fontos kiegészítőt jelent a német Nicole Ottawa, Oliver Meckes páros által létrehozott színezett elektronmikroszkópos fényképkiállítás, amelynek modelljei túlnyomórészt szintén rovarok. Ezúttal leginkább fajunk híres parazitái s halálos betegségeink hordozói kerültek lencsevégre. Nyilván nagy sikert aratnak majd a fanszőrön hintázó lapostetvek, a hajvégre rögzített serkék, a bolhák, poloskák, cecelegyek, maláriaszúnyogok óriásira nagyított portréi - de a legmeggyőzőbb és a leginkább katartikus mind közül mégis a Bőrfoszlányok között fészkelődő rühatka című sajátos csendélet. Legalább egy szűk órára érdemes mindenkinek betérni a Magyar Természettudományi Múzeumba - ámbár nem vagyunk biztosak abban, hogy az Alienre és Predatorra emlékeztető óriás rovarportrék láttán nem kulcsolódik-e kezünk még görcsösebben a rovarirtó szóróflakonjára.
A kiállítás november 30-ig látható
