Mindig megbocsátó szeretettel figyelem magam, amikor feltolul bennem az egészséges élet iránti olthatatlan vonzalom, és ezt a számomra legkevésbé kényelmetlen részterületeken próbálom megvalósítani, például gondosan ügyelek arra, nehogy sertéshúst tartalmazzon a baromfipárizsi, de közben dohányzom, akár állat, vagy kizárólag szénsavmentes ásványvizet és cukormentes gyümölcslevet iszom az ipari vodkához. Most úgy döntöttem, elég az ellenőrizhetetlen sütőipari termékekből, ezentúl magam sütöm a kenyerünket.

A kenyérsütő gép mint státusszimbólum már egészen korán bekerült gyermeki vágyaim közé, ábrándozva hallgattam Bodrogi Gyulát egy tévéműsorban, ahogy a kenyérsütő gépről beszélt. Abbahagytam az orrpiszkálást, és arra gondoltam, hogy Bodrogi Gyula szeretnék lenni, de legalább egyszer legyen kenyérsütő gépem nekem is.

Különös, de azóta a kenyérsütő gépek ára stagnál, míg a kenyéré nem, úgyhogy a kezdeti huszonöt éves megtérülési idő mostanra másfél évre redukálódott. A kenyérsütés azonban korántsem a pénzről szól, hanem leginkább arról a pillanatról, amikor kétórai dagasztás, kelesztés, formázás után a szerkezet végre sütni kezd, és a konyhából

a friss kenyér illata. Egészen elképesztő ösztönöket mozgat meg ez a szag, én például csóválni szoktam a tudatalattim, de egészen biztos vagyok, hogy mindenkinek van valamilyen hajnal volt, bazmeg, oszt´ ott volt egy pékség jellegű sztorija, én például, amikor még tizenhét kilóval fiatalabb voltam, és a Tilos az Á-ba jártam szórakozni, a hazafelé vezető úton tántorogtam volt bé a helyi pékségbe, hogy azon melegében, még a villamosmegállóig. Attól lehetett csak igazán rosszul lenni, ha az aperitifként fogyasztott vodkamennyiség esetleg nem hatott volna eléggé.

Nos, a mindenkiben ott rejtező hajnali meleg kenyér nosztalgiát lovagolja meg ez a háztartási gép, méghozzá kényelmesen hozzáigazítva a megváltozott életritmushoz, azaz már nem kell négyig fennmaradni, elég csak betenni a hozzávalókat és várni az elektronikus jelzőcsengő, leginkább Gergely Róbert Eleget vasaltál már című számára emlékeztető dallamát.

Persze addig még rengeteg a tennivaló, érdemes például olvasgatni a Használati útmutatót, amit valószínűleg németből ültettek át magyarra, nagyon szórakoztató felfogásban. Figyeljen a lelógó, fekvő kábelre. Botlásveszély! De az igazi remekmű: Ezen garanciaidőn belül - a mi megítélésünk szerint - a termék javításával vagy kicserélésével minden olyan hibát megszüntetünk, amely az anyag vagy az előállítás hibájának következtében állt elő. A szöveg többi részének sincs értelme, úgyhogy az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy megpróbálunk keresni valakit, akinek már van ilyen szerkezete. Amennyiben mi vettük meg az első ilyen gépet a városban, akkor hagyatkozzunk a megérzéseinkre, de kalandvágyból kipróbálhatjuk az

egyik receptjét is. Én például a fehér kenyér címszó alatt szereplő receptálmot próbáltam megvalósítani, de vagy a németek értenek valami egészen különleges dolgot a fehér kenyér alatt, vagy én voltam egészen eddig félrevezetve.

Ezt követően már inkább közismert kreativitásomra hagyatkoztam, és rövid időn belül sikerült előállítanom néhány igen figyelemre méltó péksüteményt, melyeket csak nagyon komoly kockázatok terhe mellett lehetne becsempészni egy Diósgyőr-meccsre, de a képviselőházba már sehogy.

Levontam a nyilvánvaló következtetést: az alapanyagokban van a hiba, tehát elmentem a legközelebbi bioboltba, ahol egy minden tekintetben mogyorós peleszerű asszony fogadott, szemében az a pajkos rettegés, amivel a VIII. kerületi magányos előadók szokták fogadni a bőrdzsekis, kopasz vásárlókat. Csak akkor nyugodott meg, amikor szakszerűen teljes kiőrlésű tönkölybúzát, ugyancsak teljes őrlésű rozslisztet, darákat, pelyheket kértem tőle, majd egy csomag orvosi pemetefű cukorkát, amit egyáltalán nem akartam kenyérsütéshez felhasználni, de nagyon megtetszett a doboza, és egyébként sem hiányozhat egy bioháztartásból.

Arra viszonylag hamar rájöttem, hogy miért nem jó, ha rögtön az elején összekeveredik az élesztő a langyos vízzel, de azt sokáig nem értettem, hogy miért akarnak velem cukrot rakatni a kenyérbe, amikor én kifejezetten sós kenyeret akarok. Nos, a kenyérbe azért kell cukrot vagy mézet rakni, mert különben a végtermék szívós és lapos lesz, mint egy ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár.

Az egész sütésben az a legjobb, hogy a készülék tetején lévő kis ablak rögtön a sütés elején bepárásodik, így csak a legutolsó fázisban szembesülünk a ténnyel, hogy elfelejtettük betenni a keverőlapátot, és amit készítettünk, az egy halom pirított liszt, tetején élesztőbuborékkal.

A keverőlapát egyébként is kritikus pontja a szerkezetnek, mert általában benne marad a kenyérben, és olyan hangot ad a kés alatt, mint amikor a Boci csoki sztaniolja megcsikordul egy tömött zápfogon (csak ínyenceknek: olyan, mint amikor hungarocell darabkával dörzsöljük a nedves befőttesüveget).

Amióta a gép beköltözött a lakásba, tudom, megint közeledtem egy lépéssel az önellátás felé, terveim szerint hamarosan belevágok az állattenyésztésbe, esetleg zöldségek termelése az ablakban, fűszerek ugyanott, hogy most a kézenfekvő pálinkafőzésről ne is beszéljek. Idill az ötödiken: halk kotkodácsolás ébreszt, majd bekapcsolódnak az ágyneműtartóban motoszkáló nyulak, végül pedig az időzített kenyérsütő jelzi, hogy elkészült a hárommagos, joghurtos rozskenyér. Az urbanofarm békés zajai, meg videóról a Gazdatévé összes.

Para-Kovács Imre