A december végén Kínában azonosított (de már hónapokkal korábban megjelent) koronavírus-változat, a SARS-CoV-2 pusztán helyi megbetegedéseket kiváltó kórokozóból pár hét alatt vált világjárvány kiváltójává, s lapzártánkig közel 90 ezer azonosított eset és csaknem 3100 halálos áldozat írható a számlájára.
A vírus a kínai nagyvárosból, Vuhanból, Hupej tartomány fővárosából indult pusztító világ körüli útjára – máig ebben a régióban számlálják a legtöbb (de lehet, már nem a legtöbb új) megbetegedést és halálesetet. A virológus szakemberek abban is egyetértenek, hogy valamiféle zoonózis révén, azaz állatról emberre átugorva kezdődött a vírus „humán pályafutása”, s ezt követte az emberről emberre terjedést lehetővé tevő mutáció, genetikai változás megjelenése a vírusban, aminek hatására egy ideig két úton is elkaphatta valaki a betegséget. Miután az utóbbi hónapokban kizárólag emberről emberre terjedt a járvány, már csak az a kérdés, hogy pontosan milyen módon adjuk egymásnak a fertőzést. Márpedig a betegség terjedésének módja alapvetően befolyásolhatja az ellene való védekezés sikerességét.
Apró cseppek
Az biztosnak tűnik, hogy a fertőzöttek apró cseppecskék formájában adják tovább a kórokozót. Ezek köhögéssel, tüsszögéssel kerülnek a levegőbe, illetve tárgyakra. Arról sincs konszenzus, hogy a fertőzés elsődleges formái ezek a fertőzött váladékkal szennyezett és mások által megérintett tárgyak-e, vagy lényegesebb (az influenzához hasonlóan) a levegőn keresztüli terjedés. Utóbbi esetben azt is tudni kéne, hogy kisebb, a levegőben eloszló aeroszol formájában terjed-e (mint a felső légúti megbetegedések zöme) vagy nagyobb cseppekben.
Az arcmaszk védelmet jelenthet a nagyobb cseppek ellen, ám ha a fertőzés fő forrása a tárgyakkal való közvetlen fizikai kontaktus, úgy a maszkviselet akár még hamis illúziót is nyújthat. Ez esetben ugyanis a fertőző váladékmaradványok előbb a kezünkre tapadnak, majd azokat gondatlan módon szemünkbe, szánkba, orrunkba nyúlva magunk juttatjuk el a nyálkahártyákra, amelyek már közvetlen támadási felületet képeznek. Párhuzamként említhető, hogy bár az általunk jól ismert influenzavírusok remekül terjednek a levegőben aeroszol formában is, a friss fertőzések többségét esetükben is a fertőzött tárgyak (kilincsek, fogantyúk, kapaszkodók, telefonok, számítógépek billentyűzete, sőt bútorok) megérintése okozza.
Egy zömmel kontakt módon terjedő fertőzés esetén persze az is kulcsfontosságú, mennyire életképes a vírus különböző felületeken, illetve adott hőmérsékleti viszonyok között. No meg az is, hogyan reagál például az egyszerű tisztítószerekre? Nos, az orvosok leginkább a körmökre is kiterjedő, alapos kézmosást javasolják.
Az utóbbi napok egyik felkapott híre szerint a vírus sima fémfelületekre kerülve is életképes marad két órán keresztül, bár arról mit sem hallani, hogy mennyi időt tud eltölteni szerves eredetű (fa, papír) eszközökön, pláne élelmiszereken. Az efféle negyedinformációk arra utalnak, hogy éppen csak elkezdődött a vírus viselkedésének ilyen szempontú vizsgálata. Az a tény mindenesetre a híreszteléseket is zárójelbe teszi, hogy a korábbi, 2001–2003-as, szintén Kínából kiindult, koronavírus okozta súlyos, akut légzési rendellenesség (SARS) járvány kórokozója vidáman elélt 9 napig is fém-, üveg- és műanyag felületeken. Némileg biztató, hogy a patikában is kapható 70 százalékos etilalkohol-oldattal már egy perc alatt maradéktalanul eltávolítható a tárgyakról a vírus írmagja is (csak hát ritkán állunk neki például alkoholos vattával metrófogantyúkat tisztogatni).
A koronavírus-fertőzés (COVID-19) első jeleit nehezen lehet más felső légúti fertőzések jeleitől megkülönböztetni: gyakorta száraz köhögés, magas láz, izomfájdalom, levertség, sokszor torokfájás, fejfájás, hidegrázás, ritkábban hányás, émelygés, akár már ekkor is jelentkező légszomj (az esetek alig 20 százalékában). A későbbi szimptómák, mint például a súlyos légzési nehézség, illetve a tüdőgyulladás már tipikusabbak, de azért ezek is lehetnek egy influenzafertőzés – akár baktérium okozta – szövődményei. Koronavírus-fertőzésnél szepszis (vérmérgezés), illetve szeptikus sokk is felléphet, ez már többnyire életveszélyes, gyakorta halált okozó állapot. Nem is meglepő, hogy a betegséget csupán virológiai tesztek, a kórokozó jelenléte alapján lehet diagnosztizálni.
A vírus lappangási ideje némileg rövidebb, mint korábban vélték, átlagosan öt nap, de akadt olyan beteg, akinél az inkubációs periódus elérte a négy hetet. A gyógyultak vélhetően – legalábbis bizonyos időre – védettséget szereztek a betegséggel szemben, ennek azonban ellentmond, hogy egy japán nő állítólag kétszer fertőződött meg a vírustól (ám ez a történet további klinikai megerősítésre vár).
Kínai adatok alapján a járvány halottainak 80 százaléka hatvan évnél idősebb, és 75 százalékuk küzdött valamilyen krónikus betegséggel (súlyos szív- és keringési tünetegyüttes, illetve diabétesz). Mindezek alapján nem jelenthetjük ki kategorikusan, hogy csupán idős és/vagy beteg emberek estek (vagy pláne eshetnek) áldozatul. Az sem túl biztató, hogy egyelőre még nem áll rendelkezésre (és jó ideig nem is fog) biztonságos, jó hatékonysággal működő vakcina, és kifejezetten a SARS-CoV-2 elleni hatásos terápia sem.
Kit fertőz?
A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy régiótól függően egy fertőzött átlagosan 2,13–4,82 embert tud megbetegíteni. Ez jóval alacsonyabb, mint mondjuk a villámgyorsan terjedő kanyaróé (ott ez a szám 12–18), és kicsit elmarad a ma még létező betegségek közül a diftéria, a mumpsz vagy a rubeola fertőzékenységétől; nagyjából megegyezik az eboláéval vagy a közönséges influenzáéval.
A mostani járvány által okozott mortalitás látszólag könnyen kiszámolható a hivatalosan megadott adatokból: így 3,44 százalék adódik, ami nem csekély ugyan, de jelentősen elmarad más veszélyes fertőző betegségekétől. Itt azonban máris felmerül a pontatlanság gyanúja, elvégre mind a fertőzöttek, mind a halottak túlnyomó része még mindig Kínából származik, márpedig kevesen bíznak a kínai adatszolgáltatás pontosságában. Ki tudja, hányan voltak azok, akik megbetegedtek (és azután felépültek, esetleg elhaláloztak), de nem kerültek orvoshoz? Azzal kapcsolatban is sok a bizonytalanság, hogy a fertőzöttek mekkora arányban esnek túl a betegségen viszonylag enyhe tünetekkel, esetleg tünetmentesen. Ha ugyanis ez a szám jelentős (márpedig számos becslés erre apellál), akkor a járvány okozta halálozási arányszám jóval kisebb, mint azt az adatokból naivan számolhatnánk. Ha viszont a betegség sokkal szélesebb körben, ámde sokszor észrevétlenül fertőzött már eddig is, mint ahogy a statisztikák alapján gondoltuk, akkor a hordozók száma is jóval több lehet – ami viszont gyorsabb terjedést vetít előre.
Ez viszont a kórokozó további, eddig meg nem értett tulajdonságainak megértését is szükségessé teszi. Tudnunk kell, hogy csak azok fertőznek-e, akiken már mutatkoztak a tünetek, esetleg azok is, akik látszólag tünetmentesen vészelik át a megbetegedést. És még mindig nem tudjuk biztosan, hogy fertőzhetnek-e azok, akik még csak a – koronavírus esetén igen hosszú – lappangási fázisban tartanak, s még nem is alakult ki náluk a megbetegedés. E kérdések megválaszolásához rengeteg adat kéne; a jelenleginél is sokkal több embert kellene tesztelni és közben rekonstruálni a lokális felbukkanások terjedési mechanizmusát, dinamikáját. Ha igazak a hírek, akkor ez történik majd az Egyesült Államokban, Washington államban, ahol már egy ideje terjed a járvány, immár a közvetlenül fertőzött területekről érkező kontaktszemélyek nélkül, pusztán helyi fertőzöttek közvetítésével.
A koronavírus-járvány további folyásával kapcsolatban is sok a kérdőjel. Ha ez is egy lesz a szezonálisan (mindig az adott félteke téli periódusában) felbukkanó ragályos megbetegedések közül, akkor a meleg időszak eljövetelével látszólag el is tűnhet, de akár ősszel már újra fel is bukkanhat. Ezt támasztaná alá az az állítólagos megfigyelés, hogy a vírus inkább a hideg, száraz körülményeket kedveli és működése lelassul meleg, nedves környezetben – kár, hogy ezt a szélsebesen terjedő információt sem ellenőrizte senki klinikai tesztekkel.
Az egyik forgatókönyv azzal számol, hogy ez a most még közepesen gyorsan terjedő, látszólag riasztóan magas (más járványokkal összevetve azonban nem annyira kritikus mértékű) halálozást okozó betegség egyike lesz a számos, hasonló, újra és újra felbukkanó felső légúti szindrómának. E tekintetben azonban kulcsfontosságúak a következő hetek, hónapok fejleményei, amelyek megmutatják, hogy a kórokozó világméretekben a népesség mekkora részét tudja megbetegíteni. A kórokozók viselkedésével, evolúciójával foglalkozó szakemberek szerint aggodalomra leginkább az adhat okot, hogy a vírus mind több regionális emberi populációban bukkan fel, és közben (e mikrobiológiai rezervoárokban) esetleg olyan változásokon, újabb mutációkon esik át, amelyek még veszélyesebbé változtatják. Mindez azonban csak a legrosszabb forgatókönyv, nekünk leginkább arra kell felkészülnünk, hogy a vírus az eddig megismert, már magában is veszélyes formájában jut el hozzánk.
| Felkészült-e a magyar egészségügy?
Még tömeges fertőzés esetén is elegendő lenne a magyar egészségügy kapacitása – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere március 1-jén a Kossuth rádióban. Elmondása szerint az országban 29 infektológiai osztály működik több mint 800 ággyal. Falus Ferenc, korábbi országos tiszti főorvos nem osztja Kásler optimizmusát, szerinte a magyar egészségügynek nincsenek tartalékai, így ha sok súlyos eset miatt át kellene csoportosítani az egészségügyi személyzetet, eszközöket vagy forrásokat, akkor azt csak egy másik betegségcsoport ellátásának kárára lehetne megtenni. „Abban lehet reménykedni, hogy egy időben kevés súlyos beteg lesz” – mondta Falus, hozzátéve, ha a vírus viselkedése nem változik, akkor csupán a megbetegedettek 5–7 százaléka kerül intenzív osztályra. A koronavírus súlyos esetei ugyanis intenzív ellátásra szorulnak, tartósan lélegeztetni kell őket és elkülöníteni. Az elkülönítésre azonban sok magyar kórház intenzív osztályán nincs elégséges lehetőség, azt nem tudjuk, hogy a Kásler emlegette 800 ágyból mennyi alkalmas erre. „80 százaléka a betegeknek mindenféle kórházi ellátás nélkül meggyógyul, sokan csak a háziorvost keresik fel közülük. Az viszont probléma, hogy a háziorvosok közül sokan nem kapták meg az előírt védőfelszerelést, nekik pedig nincs forrásuk arra, hogy megvegyék” – jegyezte meg a volt tiszti főorvos. Mint mondta, az egészségügyi személyzet sokszorosan kitett a fertőzés lehetőségének, így őket még inkább védeni kellene. „Járványok idején fontos és hasznos stratégia lehet, ha megpróbáljuk elhúzni a járvány időtartamát, hogy ne egyszerre legyen sok beteg. Ezt például elkülönítéssel lehet megtenni, vagy a tömegrendezvények elkerülésével” – magyarázta Falus, akinek tiszti főorvosi pályafutása alatt söpört végig az országon a H1N1-vírus 2009–2010-ben. „Akkor matematikusok voltak a segítségünkre, akik kiszámolták, mikorra várható a járvány tetőzése és mikor számíthatunk egy időben a legtöbb betegre. Tíz évvel ezelőtt az is segítette a helyzetet, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) még működött, mára azonban akkori állapotához képest jelentősen átalakították (erről lásd bővebben Szögek a koporsóba, Magyar Narancs, 2017. május 18.). „Rengeteg szakember elhagyta a szakmát – emlékeztetett Falus –, politikai irányítás alá kerültek a megyei szervezetek, a kormányhivatalok népegészségügyi osztályainak költségkerete nincs egy kézben. Én anno egy személyben 24 milliárd forint felett őrködtem, ez meggyorsította a döntéseket. Jelenleg minden egységnek külön büdzséje van, mindenkinek mindenkivel egyeztetnie kell, ez pedig lassítja a folyamatot. A decentralizálás mindig kockázat. Most következhet annak a próbája, vajon működik-e ez a széttagolt rendszer.” Fülöp Zsófia |
| Gyanús esetek Magyarországon
„Az osztályunkon néhány ágyat elkülönítettünk a koronavírus-fertőzés gyanújával érkező betegeknek, jelenleg naponta 1–8 ilyen eset van” – mondta el lapunknak Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiájának osztályvezető főorvosa. Naponta ennyi beteget kell izolálni az osztályon, őket ki kell vizsgálni, mert felső légúti tüneteik vannak, lázasak és a vírus érintette területekről tértek vissza. Közülük eddig egyetlenegynél sem diagnosztizálták a koronavírust. Viszont addig az osztályon kell tartani őket, amíg a vizsgálatok le nem zajlanak és a tesztek eredményei meg nem érkeznek. „Egy nap körülbelül 20–30 olyan beteg érkezik hozzánk, aki rosszul van, s felmerül benne a gyanú, vagy nem engedik dolgozni a munkahelyén, de közülük nem kell mindenkit befektetni” – számolt be Szlávik, aki szerint egyre nagyobb a félelem az emberekben. És egyre többen is érkeznek haza olyan országokból, ahol a vírus felütötte a fejét. Először csak Kínáról volt szó, majd sorra került Dél-Korea, Irán és Olaszország is. „Minél több országban jelenik meg, annál többen érkeznek kivizsgálásra” – tapasztalta a főorvos. F. Zs. |
