A magyarországi bányászat hőskorában még művelték a legendás széntelepeket, működtek a mélyművelésű bányák, s ehhez jöttek még a Dunántúli-középhegység bauxit- és mangánbányái, pár színesérclelőhely (Recsk, Gyöngyösoroszi) és Rudabánya, mely utóbbi éppenséggel arról volt nevezetes, hogy egyedül itt termeltek ki (kissé alacsony fémtartalmú) vasércet a jelenlegi országterületen. Mára ez mind a múlté, néhány, a Mátraalján és a Bükkalján megmaradt külszíni lignitfejtést leszámítva (amelyek a Mátrai Erőművet táplálják) szinte minden klasszikus bánya bezárt (a nálunk még mindig gőzerővel zajló szénhidrogén-kitermelést tegyük most zárójelbe). Maradt viszont az ásványbányák dominanciája, amelyek követ, homokot, sódert és ezeknél egzotikusabb kőzeteket szolgáltatnak főleg az építőipar és a gazdaság más ágazatai számára.
Nem kevés lelőhelyről beszélünk, elvégre még néhány évvel ezelőtt is közel 2 ezer bányát tartottak nyilván az országban. A minden építkezéshez és infrastrukturális fejlesztéshez nélkülözhetetlen homokot és kavicsot kitermelő bányák száma fél-fél ezer, de például 2015-ben 244 kőtermelő hely működött az országban. Ezek többségében úgynevezett másodlagos alapanyagot fejtenek ki, amelyet azután betonban, aszfaltban vagy vakolóanyagban használnak fel, sok követ bányásznak töltőanyagként, ágyazati vagy útépítési céllal, de vannak kifejezetten építési köveket termelő bányák is. Az itt termelt anyagok stratégiai nyersanyagok, nem is kell csodálkozni azon, hogy a koronavírus-járvány miatti válsághelyzetet meglovagolva az állam gyakorlatilag fű alatt egy (a Magyar Közlönyben május 25-én megjelent) kormányrendelettel elővásárlási jogot jegyeztetett be minden olyan bányaterületre és bányászati ingatlanra, amelyet eladna a tulajdonosa (vagy ahol felhagyna a kitermeléssel).
Az állam a kibányászható nyersanyagok utáni kutatás terén is előnyt élvez: a magánbirtokos nem is kutathat, ha erre inkább az állam tart igényt. A rendeletben (amelynek indoklásában a kormány a külföldiek bányatulajdon-szerzésének meggátolására hivatkozott) tételesen fel is sorolják azokat az ásványi nyersanyagokat, amelyekre az új tulajdoni szabályozás vonatkozik: itt azután megtalálunk mindenféle vulkáni, mélységi magmás és üledékes kőzetet, és persze itt a kavics, a sóder és a homok is. Mivel a magyarországi bányák jellemzően nem állami kézben vannak, ezzel szemben jelentős bányatulajdonosként szerepel több olyan, akár a miniszterelnök személyével is kapcsolatba hozható nagyvállalkozó (mondjuk Orbán Győző vagy Mészáros Lőrinc), némi joggal gyanítható, hogy az új szabályozás leginkább a bányavagyon koncentrálódását segítheti elő, erős állami segítséggel. Az építőipar elsőbbségére bazírozó magyarországi gazdaságfejlesztés számára persze nem éppen központi fontosságú, de az ásványvagyon kitermelése az esetek nagy részében jelentős környezetpusztítással jár, ennek megfékezésében államunk azonban már nem olyan buzgó.
Orbán Győző tízszeresére növelné bányája kapacitását
Évi egymillió tonnára növelné bányájának termelését a miniszterelnök apukája. A Gánttól pár száz méterre lévő bánya jelentős környezetvédelmi kockázatot jelent, ennek ellenére zöld utat kapott az önkormányzattól. A dolomit iránti „megnövekedett kereslet miatt" megtízszerezné a kitermelést gánti bányájában az Orbán Győző tulajdonában lévő Dolomit Kft.
Majdnem világhatalom
Közhely, hogy a trianoni békeszerződést követően hazánk elveszítette bányái jó részét – ehhez képest a jelenlegi országterületen sem kell szégyenkeznünk építőipari (meg egyéb ipari) bányászati nyersanyagok tekintetében. Ennek kulcsa pedig a Kárpát-medence kivételes geológiai históriája, amelyben rendre fontos szerepet játszott az ország földtani aljzatát alkotó kőzetlemez-töredékek (ALCAPA, Tisza–Dácia) regényes sorsa. Sokáig egymástól (és jelenlegi helyüktől) igencsak távol, az Egyenlítőhöz közelebb, trópusi-szubtrópusi környezetben helyezkedtek el, és a sorozatos tengerelöntések kellő mennyiségű üledékes kőzetet (dolomitot, mészkövet) szolgáltattak a jövő bányászai számára. Ehhez jött még, hogy a harmadidőszak végén (miocén és pliocén kor, részben még a pleisztocénba is nyúlóan) a Kárpát-medence jó pár millió évre bolygónk egyik legaktívabb vulkáni övezetévé változott – köszönhetően a környékbeli kőzetlemezek ütközésének, illetve alábukásának. Innen származnak vulkanikus eredetű hegyvidékeink bazalt-, andezit-, dácit- riolit- és piroklaszt- (tufa-)lelőhelyei.
Magyarország egy olyan széleskörűen használható, viszonylag ritka ásványi nyersanyagból is szinte világhatalomnak számít, mint a különleges vulkáni üvegnek tekinthető perlit, amely megőrölve és hőkezelve eredeti térfogatának sokszorosára duzzad, és ezt követően tűzbiztos építkezési szigetelőanyagként ugyanúgy használható, mint füstgázok vagy ipari szennyezések tisztítására, vagy akár a kertészeti növénytermesztés hatékonyságának javítására. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálházán zajló kitermelés világviszonylatban is jelentős, ráadásul a hazai perlit-feldolgozóipar sem lebecsülendő méretű.
| ||
Az ország nagy része viszont a folyók üledéke által feltöltött alföld, ahonnan temérdek kavics, homok, agyag termelhető ki, a hordalékot még a szabályozás dacára is bőven szállító folyóvizekből (de főleg a Dunából és a Tiszából) pedig temérdek sóder kotorható ki. Ennek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, mert például az építkezéshez közvetlenül vagy közvetve (mondjuk üveggyártási nyersanyagként) használható nagyobb szemcseméretű (kvarc)homok a 21. század egyik stratégiai anyaga, amelynek birtoklásáért és sokszor környezetpusztító kitermeléséért már napjainkban is fegyveres konfliktusok zajlanak a világban.
Eltűnt hegyek
A bányászati tevékenység nélkülözhetetlen nyersanyagot szolgáltat az ipar, mindenekelőtt az építőipar számára, ám ennek ára is van. Egész hegyek tűntek már el a bányászat következményeként, ezzel együtt pótolhatatlan geológiai kincsek és velük kivételes élőhelyek, ökológiai zónák mentek veszendőbe. Intő példaként ott áll Tapolca mellett a Haláp bazaltvulkáni tanúhegyének csonkja, ma már geológiai tanösvénynek ad helyet. Persze az is igaz, hogy sokfelé éppen a bányászat tárta fel a kőzetrétegek egyszerre látványos és tudományos szempontból tanulságos belső szerkezetét.
A hegyek bányászati típusú „kirablásának” leglátványosabb, sok szempontból szomorú példáját nyújtja a Váctól északra található Naszály, amelynek késő triászkorban keletkezett, dachsteini mészkőből álló, idővel erősen karsztosodott, barlangokkal teli főtömege (és a mellé társuló agyag) a Váci Cementgyár nyersanyaga. Az 1963-ban elkezdett kitermelés nemcsak a hegyet pusztította, de a megfelelő környezetvédelmi technológia híján kőzetporral borította be a közelben fekvő Vácot. A rendszerváltás után az új német tulajdonosok gyakorlatilag megszüntették a bányaüzem légszennyezését, így sikerült a ritka növénytársulásokkal teli és védett állatoknak (például három pelefajt) otthont adó hegyi régiókat, miként az értékesebb barlangok zömét megőrizni, sőt, még némi rekultiváció is lezajlott a hegy északi és nyugati oldalán. A gigantikus tájseb azonban messziről, tiszta időben még Budapestről is jól látszik, és esély sincs rá, hogy belátható időn belül beszüntessék az elmúlt években is újabb bányaterületekre kiterjedő termelést. Az pedig csak illúzió, hogy egy évtizedeken, sokszor évszázadon át tartó kitermelés nyomán, a tájsebek betemetésével egyszerűen visszaállítható volna az eredeti természetes élőhely. Az ilyenkor kitűzött célok általában sokkal szerényebbek, a végzetesen megsebzett természetes növényzet maradványai mellé rendre megtelepülnek a „népszerű” özönfajok (az akác és társai).
A bányászattal járó szennyezés és a környezeti problémákkal szembeni érzéketlenség számos hazai példája ismert. Jelentős visszhangot vert tavaly (lásd: Orbán Győző tízszeresére növelné bányája kapacitását, magyarnarancs.hu, 2019. április 8.), amikor kiderült, hogy a miniszterelnök apja, az ország egyik legnagyobb bányavállalkozója megsokszorozná a Gánt mellett található dolomitbányájában folyó kitermelést, ami több robbantással, nagyobb por- és zajszennyezéssel járhat.
A merész célokhoz persze nem árt terjeszkedni sem: az Orbán-cég még 23, eddig háborítatlan hektáron kapott engedélyt arra, hogy további kitermelhető dolomit után kutathasson (a sikert a környék, a Vértes-hegység geológiai jellemzői szinte garantálják).
Kőbányán születtem
Még nem tudhatjuk, hogy a járvány nyomában járó recesszió mennyire vetheti vissza a stratégiai fontosságúnak tekintett építőanyag-bányászatot – bár a kormány érzékelhetően éppen a sok építőipari nyersanyagot igénylő infrastrukturális (közöttük megannyi sportcélú) beruházásokkal próbálná felpörgetni a gazdaságot. Mindenesetre a tendencia egyértelmű: ha a környezeti-természetvédelmi szempontok kerülnek szembe a NER-világban rendre nemzetgazdasági prioritásként beállított magánérdekekkel, annak a környezet látja kárát. Elég csak megnézni, mi történik a Felső-Tiszánál. Itt Mészáros Lőrinc cégei két homokbányát is létesítenének, ahonnan a közelbe, a folyó tiszakóródi szakaszán (csaknem 30 milliárd forintért) épülő árapasztó tározóhoz szállítanák a homokot. Nyilvánvaló, hogy a kitermelés hatalmas zajjal, és már csak az óriási teherautó-forgalom miatt is jelentős légszennyezéssel járna, ráadásul a bányanyitás és annak működtetése veszélyezteti a környék növénytársulásait, vadvilágát és a különösen sérülékeny felszín alatti vizeket. Az illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal azonban, a környezeti hatástanulmány kedvezőtlen megállapításainak dacára, ez év elején kiadta a bányászati engedélyt, elvégre a tervezett bányászati terület nem Natura 2000-es fokozottan védett magterületen létesülne, „csupán” ökológiai hálózat-pufferterület besorolású zónában, amely hiába védett, a törvény nem szabályozza a bányanyitást ilyen területen. Talán nem is véletlenül.
| Kőgazdagok Az utóbbi időkben rendre erős évet zárnak a miniszterelnök családjának bányászati cégei. Habár akadt olyan társaság is a cégcsoportban, amely veszteséges lett, a vállalatok együttesen milliárdos nagyságrendű profitot termeltek – csupán tavaly ebből közel 1,4 milliárdot ki is vettek Orbánék. A család legmeghatározóbb érdekeltsége továbbra is a Dolomit Kőbányászati Kft., amely 2018-ban minden korábbinál magasabb árbevételt hozott össze. A 4,6 milliárd forintos forgalom több mint másfélszerese a megelőző évinek, de az addigi legjobb évben elért árbevételnél is bő egymilliárddal magasabb volt. Nem meglepő, hogy a cég nyeresége is látványosan emelkedett és megközelítette a 2 milliárd forintot. A profitot a g7.hu cikke szerint a társaság egy az egyben kifizette osztalékként, ám ebből – mivel a Dolomit Kft.-nek nem id. Orbán Győző az egyetlen tulajdonosa – „csak” 972 millió forint jutott a miniszterelnök apjára. Nem minden bányászati vállalkozásuk ennyire sikeres: a Hahót Tőzeg Kft. (a növényi eredetű, félig talajnak, félig kőzetnek tekinthető, talajjavításra és tüzelésre is használt tőzeg bányászását csupán néhány helyen engedélyezi a lápterületek védelméről rendelkező 2013-as törvény) például makacsul veszteséges. |
A cikk eredetileg a Magyar Narancs 2020. június 23-i lapszámában jelent meg, Kőleves nagykanállal címmel.
_top_story_lead_focuspoint_70x70.jpg?key=496738430a616ce3dd717cad1681c7c4)
