Dr. Falus Ferenc a hippokratészi eskü szellemében élt és dolgozott. („Tisztán és szentül megőrzöm életemet és tudományomat.”) Szilárd morális iránytűvel rendelkezett. Sikerben, bajban mindig egyforma volt, erényeivel és emberi gyengéivel – mert kinek nincs – együtt. Úgy is fogalmazhatnék: hű volt önmagához. Ez mindannyiunk számára fontos volt, mindig tudhattuk, hogy rá számíthatunk, illetve hogy mi az, ami erkölcsi alapállásával nem egyeztethető össze, és ezért hiába is kapacitálnánk.
Iskolatársként ismertem meg, barátom volt. Több mint 50 évig hol közelről, hol távolabbról figyelhettem a munkásságát. A tüdőgyógyász, a mentőorvos, a vállalkozó, a kórházigazgató, a tiszti főorvos, az idősügyi szakértő, a Covid-19 világjárvány profi kommunikátora – a pályaívének ezek csak látszólag különböző állomásai, valójában egységbe foglalta valamennyit a pártatlan és szerény szakszerűség. Művelt, tájékozott közéleti ember volt, remek kapcsolatépítő – de nem volt politikus alkat. Konokul hitt abban, hogy a döntéshozók tudományos bizonyítékokkal, népegészségügyi érvekkel meggyőzhetők, s jóhiszeműségében számtalan csalódása sem tudta megingatni.
Nehéz szikár mondatokba önteni sokoldalú szakmai teljesítményét, amelyet egy hatalmi gőgtől mentes, a társadalmi jóllétet nem csak retorikában szolgáló közpolitika valódi innovációként használhatott volna. Csak néhányat idézek fel azokból az értékekből, szakmai kezdeményezésekből, amelyek a nevéhez fűződnek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
