Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. május 12-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
A kőolaj a természet csodája, amely évmilliók alatt jött létre, mi pedig igyekszünk most pár évtized alatt eltüzelni. Az ásványolaj jellegzetessége, hogy a világ számtalan részén előfordul, s bár kémiai összetevőit tekintve kétségtelenül van egy vegyülethalmaz, amely mindegyikben előfordul, mégis számottevők a régióról régióra észlelhető különbségek. Pláne, ha a nem konvencionális – palában, homokban megbúvó – olajkészleteket is ideszámítjuk. De a világ valamennyi kitermelt olajtípusából vígan elő tudjuk állítani a nagyjából ugyanazon szabványoknak megfelelő üzemanyagokat – kerüljenek bár autók, mozdonyok, hajók motorjába vagy repülőgépek hajtóművébe. Legfeljebb a költségek lesznek eltérőek a felhasznált nyersolaj árától, minőségétől függően.
Mi úszik az olajban?
Kőolaj alatt sokféle – alapesetben folyékony, penetráns szagú – folyadékot értünk. Színe, állaga a leggyakoribb sűrű feketétől, sötétbarnától a sárgás-zöldes, majdnem áttetszőig terjed. Akárcsak a földgáz, alapvetően szénhidrogéneket tartalmaz, mégpedig olajtípusról olajtípusra változó arányú keverék formájában. Ezek rendre szerves eredetű, alapvetően szén- és hidrogénatomokat tartalmazó vegyületek, amelyek leginkább a tengerekben élő apró, de összességében nagy tömegű állatok és növények, zooplanktonok és algák levegőtől elzárt (anaerob) átalakulásával jönnek létre. Ínyenceknek elárulhatjuk, hogy léteznek közöttük nyílt láncú és gyűrűs, továbbá telített és telítetlen szénhidrogének, s ez táblázatba rendezve rögtön négy vegyülettípust definiál.
A szénhidrogének legfontosabb tulajdonsága, hogy jól éghetők. Azt, hogy milyen módon tüzeljük el ezeket, a halmazállapotuktól, illetve sűrűségüktől (meg persze a párolgáshőjüktől) függ. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az 5-nél kevesebb szénatomot tartalmazó alkántípusú szénhidrogének (metán, etán, propán, bután) szobahőmérsékleten és légköri nyomáson gáz halmazállapotúak, ezért ezeket a földgázban találjuk meg (amely túlnyomórészt metánból áll). A föld mélyén a sokszor jelentős nyomás alatt rejtőző kőolajcsapdákban az olaj nem kevés földgázt is tartalmazhat, ami régebben inkább gond volt (a légkörbe eregették vagy fáklyaként égették el – egyaránt pazarló és szennyező módon), manapság viszont igyekeznek ezt is felfogni és hasznosítani.
A zömmel folyékony (oldott állapotban alapvetően szilárd kátrányféléket is tartalmazó) olajat szét lehet választani különböző frakciók, azaz hasonló forráspontú vegyületcsoportok szerint – köszönhetően annak, hogy a szénatomszám növekedésével arányosan emelkedik a forráspont is. A kőolaj-finomítók ezt a szétválasztást ún. frakcionált desztillációval valósítják meg:
a kőolajat felhevítik 280–300 fokra és egy frakcionáló toronyba vezetik, ahol az anyag és a gőzfázis folyamatos érintkezése mellett forráspontjuk szerint válnak szét a különböző frakciók.
Ezen eljárások végeredménye lesz a kezdetben butánnal kevert, majd attól elválasztott könnyű- és nehézbenzin, a petróleum (amelynek egy része kerozinként kerül a repülőkbe), a gázolaj, amelyből ugyancsak akad könnyebb és nehezebb, a fűtőolaj, a pakura. Utóbbiakból vákuumdesztillálás, majd a hosszú szénláncú molekulák krakkolása nyomán még nyerhető üzemanyag. A különböző fajta olajokból más és más arányban keletkezik jól hasznosítható üzemanyag, ipari és vegyipari nyersanyagként hasznosítható pakura, kátrány, bitumen. Akadnak olyan könnyű olajok, amelyek 90 százalék feletti arányban alakíthatók át üzemanyaggá, egyes nehézolajoknál viszont ez csak 50 százalék.
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
Kénköves pokol
A természetben kaotikus körülmények között, élő szervezetekből létrejött kőolaj legfőbb tulajdonsága, hogy összetétele nem sztenderdizálható. Mindig található benne kémiailag kötött formában oxigén, nitrogén és kén is (meg persze fématomok, de az már egy másik történet). A legfőbb gondot a kén okozza: a robbanómotorok működésekor keletkező kéntartalmú égéstermékek a motort és annak környezetét korrodálják, s a környezetbe kerülve szennyező, egészségkárosító hatásúak is (viszont a kén-oxidok legalább nem üvegházhatásúak). A kén eltávolítása növeli a gyártási költségeket, de a leválasztott (akár elemi) kén további vegyipari folyamatok, például a kénsavgyártás alapanyaga is lehet. A kéntartalom annyira kulcsfontosságú a nyersolajokban, hogy egyebek mellett eszerint is létezik csoportosításuk: az olajtípusok nevében szereplő sweet (édes) alacsony, míg a sour (savanyú) jelző magas kéntartalomra utal.
A kormányzati érvelés szerint Magyarország nem engedheti meg magának, hogy az ideális kéntartalmú, jó sűrűségű és összetételű orosz nyersolajkoktélt lecserélje annál minden paraméterében rosszabbra – de a helyzet nem ilyen fekete-fehér. Legelőször is azért, mert „orosz minőségű” kőolaj alapállapotban nem létezik, csupán kellő mixelés után.
A hozzánk csővezetéken érkező Ural (más néven REB – Russian Export Blend) típusú kőolajat sokféle összetevőből keverik ki,
egyes források szerint akár öttucatnyi különböző típusú nyersolajból, valahol Nyugat-Szibériában. (A Mol gyakorta hivatkozik arra is, hogy az évtizedes gyakorlat miatt ennek az olajnak a minősége állandó és kiszámítható.) Ezek között akad magas kéntartalmú, nehezebb olaj (ilyet az Urálon innen bányásznak) és alacsony kéntartalmú is (ilyet például Nyugat-Szibériában, például nyelvrokonaink területén, Hanti- és Manysiföldön termelnek ki). De Oroszországban a sarkkörön túl bányásznak ennél is kisebb kéntartalmú, könnyebb olajat is. Ehhez jön hozzá a hazai és horvátországi termelésből származó nyersanyag, meg a máshonnan szállított (pl. tengeri) importolaj; a REB-olaj „csak” 70–80 százalékát teszi ki a Mol finomítóiban feldolgozottnak.
Valójában – mint arra már számos szakértő, így a múlt héten lapunknak nyilatkozó Holoda Attila is felhívta a figyelmet –
semmi sem gátolná meg azt, hogy az Uralhoz/REB-hez hasonló, azzal közel azonos kéntartalmú vagy sűrűségű, szénhidrogén-összetételű kőolajat kevertessünk ki.
Meglehet, ennek lennének pluszköltségei és a többnyire orosz REB-olajon futó finomítókon némiképpen állítani kéne, ha egyszerre több, tulajdonságaikban is eltérő olajféle kerülne beléjük, de az efféle technológiai kihívások aligha jelentenének gondot a Mol szakembereinek. Ilyen feladatokkal a régió más finomítói is simán megbirkóznak. Az pedig elég nehezen látható be, hogy az átállás a nagyobb technológiai feladatot jelentő olajfajtáról egy akár kisebb macerával járó kőolajtípusra miért nem valósítható meg, mondjuk, egy-két átmeneti év alatt.
A váltásnak természetesen pénzügyi vetülete is lenne, ami sok mindent érthetőbbé tesz. Az Ural típusú olajat ugyanis már jó ideje lényegesen olcsóbban lehet beszerezni, mint például az Északi-tengeren kitermelt, könnyű Brent-olajat. Márpedig az olcsóság létfontosságú egy olyan olajtársaság számára, amely utána a finomított termékeket máshol igyekszik a világpiaci áron értékesíteni, és ebből tisztes nyereséget kasszírozni – itthon pedig minél kevesebbet bukni az üzemanyagár-sapkán.
Az pedig tény és való, hogy ha az Uralénál csak kicsivel magasabb áron próbálunk kőolajat venni máshonnan, az több paraméterét tekintve rosszabb minőségű lehet, mint az orosz olaj; például több lesz benne a kén, és fajlagosan kevesebb a belőle frakcionálással kinyerhető, könnyebb üzemanyag. Ebben az esetben értelmet nyerne a Mol azon állítása, mely szerint az orosz olaj elengedése nyomán 20–30 százalékkal csökkenne a finomítók kibocsátása. (És persze akkor is csökkenne a drágább lepárlási termékek produkciója, ha ugyanannyi pénzből vásárolnának magasabb minőségű, de kevesebb olajat.)
Összességében kijelenthető, hogy pusztán petrolkémia-technológiai alapon nemigen lehet akadálya az orosz nyersanyag elhagyásának s egy a feldolgozandó nyersanyag szempontjából rugalmasabb technológia beüzemelésének, de az átmenettel járó komolyabb költségekkel (egy feldolgozócégnél profitcsökkenéssel) biztosan számolni kell. És persze azzal is, hogy lassan mindenképp vége az olcsó orosz olaj korszakának.
