Simonyi Károly, alias Charles Simonyi egyike a legnagyobb karriert befutott, persze "külföldre szakadt" hazánkfiainak, aki most, mintegy sikeres életpályája betetőzéseként, eljuthatott az űrbe is. Bár sok szempontból szerencsés családba született 1948-ban, ez a lehetőség aligha merülhetett fel az ifjabb Simonyiban, aki a magyar kaszárnyaszocializmus realitásai között cseperedett. Édesapja, id. Simonyi Károly, a Műegyetem nagy hírű fizikaprofesszora, s többek között A fizika kultúrtörténete című, laikusok által is sűrűn forgatott kiváló mű szerzője nyilván kellő szellemi útravalót adott amúgy is tehetséges fiának: éppen neki köszönhette a kiskamasz Simonyi, hogy már akkor láthatott számítógépet, amikor a nagyközönség még azt sem tudta, mi fán terem az.
Urálon túl
Az ifjabb Simonyi szabadidejében, mint a komputerlaboratórium éjszakai portása, rendesen megismerkedett a Műegyetem Ural-II-es, szovjet gyártmányú monstrumával (most az Országos Műszaki Múzeumban tekinthető meg - lásd: Kerék alá tesznek, Magyar Narancs, 2006. november 30.), s idővel a programozás rejtelmeivel is: a tudománytörténeti legenda szerint alig tizenhét évesen sikerült eladnia a szocialista műszaki hatóságoknak egy gépi fordítóprogramot, s cserébe megengedték, hogy tapasztalatszerzés céljából Dániában vállaljon munkát. Persze esze ágában sem volt visszatérni a számítástechnikai szempontból (is) isten háta mögöttinek számító szülőhazájába: 1968-ban az Egyesült Államokba utazott, beiratkozott a Berkeleyre, ahol programozó matematikusként végzett (szakterülete a matematikai statisztika volt), míg a doktoriját a Stanfordon szerezte, már mint gyakorló számítógép-fejlesztő. Első jelentős munkahelye a Xerox volt, ahol számos jelentős műszaki fejlesztés fűződött a nevéhez (például a Bravo nevű úttörő szövegszerkesztő), majd 1981-ben szerződött Bill Gates mellé, a Microsofthoz. Simonyi aktív részese, mi több, főszereplője volt a nyolcvanas évek példátlan hatású komputerforradalmának - a közvélemény több-kevesebb joggal a Word és az Excel programokat köti a nevéhez, de számos más szoftverfejlesztési technológia is fűződik hozzá, mint az objektumorientált programozás gyakorlata, vagy éppen a metaprogramozás módszertani elve, s mellesleg ő fejlesztette ki a "magyar jelölést" (Hungarian notation) a változók megnevezésére. Simonyi mindent elért a Microsofttal, amit csak lehetett, cselekvő részese volt az oly sokak által irigyelt-gyűlölt cég üstökösszerű felemelkedésének, majd 2002 elején némileg váratlanul otthagyta, és saját szoftverfejlesztő vállalkozást alapított Intentional Software Company néven. Amint a fentiekből is sejthető, Simonyi jr. korántsem tartozik a tudománytörténet tipikus, sztereotip lúzerei közé: a Forbes magazin először 2005-ben sorolta a dollármilliárdosok közé, így valószínűsíthetően szinte mellényzsebből fizette ki azt a húszmillió dollárt, amennyibe az űrbéli magánút került.
Először a kilencvenes években merült fel az állandó űrállomások üzleti-turisztikai felhasználásának terve - előbb a Mirre gondoltak mint lehetséges célpontra, ám miután az hosszú haldoklás után végül kimúlt, következő helyszínként logikusan a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) adódott. Hamar létrejött az a - természetesen amerikai - cég (Space Adventures - azaz űrkalandok), melynek feladata lett a jelöltek összegyűjtése és az űrutazás megszervezése. Mivel a NASA ódzkodott az efféle frivol ötletektől, végül az orosz felet sikerült rábeszélni (mondhatni, a pénz beszél elv alapján), hogy gondoskodjon a tőkeerős jelentkezők űrbe juttatásáról.
Ûrhajós leszek
Az első privát űrturista, Dennis Tito még 2001-ben lépett az ISS fedélzetére, s a múlt év végéig még hárman követték: Mark Shuttleworth, Gregory Olsen, majd múlt év őszén az első női űrturista, az iráni származású Anousheh Ansari. Simonyi, a gazdagok között ötödikként, április 7-én hagyta el a Földet a Szojuz TMA-10-es űrrepülő fedélzetén, két orosz társa, Fjodor Jurcsihin és Oleg Kotov társaságában, s várhatóan április 20-án tér vissza a TMA-9-es űrjárművel, az orosz Mihail Tyurin és az amcsi Michael Lopez-Alegria oldalán, akik még Ansari asszonnyal együtt érkeztek a Nemzetközi Ûrállomásra. A magyar kozmonauta (mivel oroszok lőtték ki, ez a hivatalos neve, ugyanis csak a NASA-űrutazót hívják asztronautának - a kínai például az eredeti kínai nyelvi formulát felhasználó nyugati terminológiában taikonauta) tavaly jelentkezett űrhajósnak, s rendkívül szigorú orvosi vizsgálatok nyomán vehetett részt az embert próbáló kiképzésen, melynek során leginkább a súlytalanság következményeivel kell megbirkózniuk az űrhajósjelölteknek - az orbitális pályán keringő űrállomás ugyanis egyik mozgáskomponense szerint folyamatosan, szabadeséssel zuhan a földfelszín felé - márpedig a súlytalanságban az emberek legalább egyharmada súlyos, a tengeri- vagy a légibetegségre emlékeztető tüneteket produkál, csak éppen ilyenkor a csandát is lepkehálóval kell összeszedni. Állítólag a Duna Tv stábja folyamatosan rögzítette a magyar kozmonauta kiképzését, így előbb-utóbb a nagyközönség is megtanulja, hogy néha a nagyon gazdagok is képesek magukat rosszul érezni, csak éppen nekik fizetniük kell érte. Éppen az ilyen megpróbáltatások miatt eddig valamennyi vállalkozó kikérte magának a sajtó által rájuk ragasztott űrturista címkét - eddig egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a féléves kemény kiképzés és az űrben általuk végzett hasznos tudományos kutatómunka nyomán nem ezt érdemelték. Nyilván így lesz ez a mi Simonyi Károlyunkkal is, aki a kutatási terveken kívül még magyar gyermekek rajzait is magával viszi az űrbe.
