Interjú

„Már ennyivel is kivertük a biztosítékot”

B. Szabó János és Sudár Balázs történészek a magyar őstörténet átértelmezéséről

Tudomány

Frissen megjelent kötetbe gyűjtött tanulmányaik nyomán alighanem egészen máshogy látjuk majd az Árpádok korát, eredetét és Attila-hagyományát is, mint ahogy megszoktuk az elmúlt évszázadban. A két szerzővel a Budapesti Történeti Múzeumban beszélgettünk.

Magyar Narancs: Korábban még szakmán belül is általános volt a vélekedés, hogy a szigorúan vett történeti kutatás lehetőségei kimerültek a magyar őstörténet nyitott kérdéseinek tisztázásában. Új könyvetek, Az Árpád-ház nyomában, amelyet a BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja adott ki, viszont azt mutatja, hogy e területen megint a történettudomány ideje jött el.

B. Szabó János: Történészként nyúltunk mindenekelőtt a történeti forrásokhoz, mert a régészethez nem konyítunk, és a nyelvészet sem annyira kézenfekvő terep. De az is látszott, hogy itt szükség van egy módszertani megújulásra – nem érdemes ugyanúgy kezelni a forrásokat, ahogyan elődeink tették. Ez olyan volna, mintha pusztán újrakevernénk a paklit – mindig ugyanazok a lapok jönnének elő belőle.

Sudár Balázs: Mindkettőnknek volt olyan élménye, hogy amikor olvastuk az újabb és újabb összefoglalásokat a magyar őstörténetről, a harmadik mondat után már tudtuk, mi lesz a konklúzió. Önmaga körül forgott minden. Gyakorló történészként azt nézzük, mit lehet kihozni a forrásokból – s ha ezzel a rutinnal nyúlunk az őstörténet speciális forrásaihoz, akkor elég gyorsan kiderül, hogy volna még mit keresni bennük, hogy ki lehet törni a korábbi „bűvös körből”. Nekünk egészen más történeti korszakokból bőven vannak forráshasználati tapasztalataink – és ezek elkezdtek működni az őstörténeti forrásokon is. És talán pont azért is, mert mi történészként nem az őstörténeten edződtünk, nem abban a módszertani körben mozogtunk, mint kutatótársaink. Így pillanatok alatt kiderült, hogy még rengeteg tennivaló akad. Sőt egyre „rosszabb” a helyzet, mind parttalanabbnak látszik a kutatás, mert kérdést kérdés követ.

 
Sudár Balázs és B. Szabó János
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

MN: Honnan érkeztetek az őstörténethez?

Sudár Balázs: A kora újkor felől, én a török korból, ahol egészen más a források mennyisége és minősége.

B. Szabó János: Pályám elején a 17. századi Erdély történetével, azon belül az 1658-as erdélyi–török háborúval foglalkoztam, amikor krími tatár csapatok pusztítják el Erdélyt. Ott szembesültem azzal, hogy a tatárok nem tűnnek el a magyar történelemből a 13. századi tatárjárást követően, hanem megjelenik egy sztyeppei társaság, amely kísértetiesen úgy viselkedik, ahogy a kalandozó magyarokról írnak a nyugati krónikák – csak éppen itt magyar forrásaink vannak arról, mit művelnek ők Erdélyben. Ez adta az ötletet, hogy érdemes lenne összehasonlítani a forrásokat, hiszen például a 17. századi krími kánságról meg a krími tatárok hadviseléséről, társadalmáról sokkal több konkrétumot lehet tudni, mint a 9–10. századi magyarok viselt dolgairól. Nagyon hamar jött a felismerés: mint két fogaskerék, úgy illik egymáshoz a két történet. 2000 körül pályaelhagyó lettem és ezzel egy időre letettem ezt a dolgot, mondván, lesznek majd jobb idők, amikor elő lehet venni. Nyilvánvaló, az idő múlása jót tett, és az is használt, hogy még egy csomó mindenbe beleástuk magunkat, ezáltal sokkal komplexebb szemlélettel lehetett folytatni a munkát. De hangsúlyozom, hogy a kutatásunk alapgondolata azóta is változatlan: újkori, kora újkori analógiák segítségével sokkal könnyebben megérthetjük azt, hogy mi lehetett a valóság a 9–10. századi források szövege mögött.

Sudár Balázs: Abból indultunk ki, hogy meg kellene értenünk egy olyan világot, amelyet ma nyilvánvalóan nem értünk. A korai Árpádok, a honfoglalás kora teljesen más világ, mint ami utána jött. Azok a reflexek, amelyek ebben a világban működtek, később vagy nem fognak működni, vagy más reflexek fognak helyettük működni, vagy nem fogunk rájönni, hogy ezek ugyanazok a reflexek. Valójában azt gondoljuk, hogy ezek a sztyeppei vagy sztyeppei hátterű országok kigyúrnak magukból egy technológiát arra, hogyan intézzék a dolgaikat. Egy eszköztárat, amely azt tartalmazza, hogy bizonyos helyzetekre hogyan kell, és hogyan lehet reagálni.

B. Szabó János: Meg kell hagyni, még nem találtunk semmi olyat a korai magyar történetről szóló forrásokban, amire azt tudtuk volna mondani, hogy ez teljesen egyedi, máshol nem lelni ilyen példát.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk