Interjú

„Minden idők legnagyobb felforgatója volt”

Ananyo Bhattacharya, Neumann János életrajzírója

Tudomány

Már a számítógépek feltalálása előtt látott lyukkártyát, és Hirosima előtt is tisztában volt az atombomba hatásával. Az utóbbi nem véletlen, részt vett a tervezésében is. Neumann Jánost, a zsenik zsenijét új életrajz mutatja be a nemzetközi közönségnek; magyarul Az ember a jövőből címmel adta ki nemrég az Open Books kiadó. A szerzővel, a Science újságírójával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Miért pont Neumann?

Ananyo Bhattacharya: Mert megváltoztatta a világot. Olyan életrajzot akartam írni, amely nem annyira Neumann János életrajza, hanem az ötleteinek az életrajza – azt akartam megmutatni, ezek hogyan változtatták meg a modern világot.

MN: A Manhattan-terv körül akadtak még okos emberek. Az ő hatásuk nem volt ekkora?

AB: Mindig Neumann volt a legokosabb ember a szobában, akkor is, ha Einstein is ott volt. Egészen kivételes agya volt. Elképzelni is nehéz ezt a szintet. Ha mondtak neki valamit a matematikáról, akkor nyugtázta, hogy igen, igen, majd előreugrott két lépést, és már mondta is a választ. Ilyen szempontból veszélyes volt ötleteket megosztani vele, mert attól a pillanattól több lépéssel előrébb járt. Igaz, nagyon tisztességesen hivatkozott azokra, akiktől ötleteket kapott. Azt hiszem, a gondolkodás sebessége különböztette meg a többi nagy koponyától. Nem tudom, hogy ő volt-e a legtalálékonyabb, a legkreatívabb tudós. De azt tudom, hogy nagyban alábecsültük az ötleteinek a hatását, mert azokat a matematika nyelvén fogalmazta meg. Ha valaki Einsteint említi, akkor mindenki rávágja, hogy relativitás. De a Nobel-díjas Wigner Jenő, a barátja, mindig Neumanntól volt lenyűgözve. Neumann fiatalon halt meg, így nem kapta meg ezeket a díjakat. Matematikusként Nobelt nem is feltétlenül kapott volna, de több matematikai díjat begyűjthetett volna.

MN: Milyen ember volt?

AB: Nagyon bonyolult. Még ha tettetnie kellett is magát, jól boldogult társas szituációkban. Egy rakás dolog, amit olvashatunk róla, például hogy limericket szavalt, könnyen lehet, hogy csak terelési stratégia volt a számára. És nem nagyon értette a hétköznapibb embereket, inkább mondott egy vicces verset, hogy ne kelljen valódi társalgásba keverednie valamilyen témáról. A felesége szerint rejtély volt, akit soha nem fogunk megfejteni. És ha a második felesége ezt mondja róla, akkor milyen esélyekkel indul az életrajzíró ötven vagy hetven évvel a halála után?

Hallottam, hogy Benjamin Labatout második regénye Neumannról fog szólni. Lenyűgöző, mert Labatout átmenet nélkül keveri a fikciót a tényekkel, és Neumannról rengeteg érdekes dolgot lehet kitalálni, mert vannak lyukak az életrajzban, amiket ki lehet tölteni. Néhány dolog pedig eddig titok volt, és csak most kezdenek kiderülni a CIA-s aktákból. Mítoszok övezik azt is, miként kötődött emberekhez. Nehéz a legendát elkülöníteni a valóságtól.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.