Szalagavató, 1974-2000: Kellő távolságból

  • 2000. március 23.

Tudomány

Amennyire a kordon engedte, az oroszlán közelébe merészkedtem. Az egyik őr hozzám lépett, segíthet-e valamiben. Köszöntem, nem. "Csak nézelődik?" - "A barátaimat várom." Aztán harangozni kezdtek. Még húsz percet adtam nekünk.
Amennyire a kordon engedte, az oroszlán közelébe merészkedtem. Az egyik őr hozzám lépett, segíthet-e valamiben. Köszöntem, nem. "Csak nézelődik?" - "A barátaimat várom." Aztán harangozni kezdtek. Még húsz percet adtam nekünk.

A gimnázium, ahol huszonhat évvel ezelőtt fogadalmat tettünk, jeles tradíciókkal rendelkezett. Egykor Babits Mihály is a nevelőtestületébe tartozott, ám számos érem tanúsítja, hogy nemcsak a szellem, de a sport területén is kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhetett Széchenyi István nevét viselő intézményünk. Ezt a patinát a mi időnk is megőrizte, lévén a Széchenyi a főváros utolsó fiúgimnáziuma maradt, ugyanakkor újabb hagyománya is teremtődött: azokat a tanulókat gyűjtötték itt össze, akiket máshová nem vettek fel. Különösebb ambícióktól mentes, amúgy jóravaló és nyitott fiatalemberek jártak ide, némelyikük a második-harmadik évfolyamig is eljutott. Csak M. I.-től kellett idő előtt búcsút vennünk: ő nem birtokolt tankönyveket, viszont minden reggel frissen borotválva, kirívó eleganciával érkezett, majd kiteregette maga előtt az aktuális Népsportot. Azt a négyes baráti társaságot, amelyre fentebb, az oroszlán közelében céloztam, igen szoros szálak fűzték össze érettségiig. Annak kapujában, a szalagavató mulatság estéjén adta szavát: kétezerben összejön újra, a Parlament előtt, február 22-én délben.

*

Hozzám Z. D. állt a legközelebb, jó pár évig testvéri közelségben araszolgattunk a gimnázium után. Amíg az anyukája nevelte, nem okozott különösebb zavart a skizofréniára való hajlama, de hirtelen halálát nem tudta feldolgozni az én barátom: előbb a szcientológusoknál, aztán a Hit Gyülekezetében keresett választ azokra a kérdésekre, melyeket nem oszthatott meg velem.

Egyedül maradt. Kihasználták és tönkretették, borzasztó szorongásos rohamok és pszichiátriai kezelések közt hányódva fordult a családomhoz néhány év múltán: "Örökbe fogadnánk-e?" - így, szó szerint. De én már az első éjszaka kiborultam. Rettegtem a találkozásainktól, és közben rohadtul szégyelltem, hogy "áruló" vagyok.

Tavalyelőtt, amikor utoljára találkoztunk, a gyógyszerektől már nehezére esett a járás és a beszéd, arra kért, hogy kerítsek neki valami erős altatót. "Én már nem tudok elmenni a Parlamenthez" - ha úgy tetszik, mintegy előre kimentette magát.

*

I. Gy.-t és T. F.-et korábban vesztettem szem elől. Utoljára a húszéves bankettünk hozott össze, és az megerősített: épp amiként kezdtük, csupa mosolygós, lepattant arc. Minden okom megvolt hát, hogy sokat várjak ettől a találkozótól - "első bálos" izgalommal közeledett felém a bal oroszlán, miközben paráztam is: köztük lesz-e Z. D.

Az egyik őr hozzám lépett, segíthet-e valamiben. Köszöntem, nem. Aztán harangozni kezdtek, majd lassacskán átfújt rajtam a szél. Ilyenkor persze egy csomó kínos kérdés felmerül. "Lehet, hogy rossz időpontra emlékszem?" Vagy: "Már csak én vagyok olyan seggfej, hogy komolyan veszek egy ilyen napot?" De nem volt kedvem egyiknek sem a végére járni, inkább a szelet is engedtem tovább fújni, szépen elálldogáltam benne húszig.

Hát így. Röviden elég szarul voltam - így a kellő távolságból bátran leszögezhető. Ha ez egy Chandler-regény, akkor beülök egy krimóba négy italra, "nincs semmi vész, miért pont ez jött volna össze, fiúk". Esetleg felhívhattam volna valamelyiküket, de ezt már "előzetesen" is elvetettem: a biztosra menés soha nem volt a mi bizniszünk. Sőt. Én például egyenesen az ilyen nyomorult napokból éltem - ezt is díjaztam volna -, ezekből születtek pompás elbeszéléseim. Na ja. Csak azóta változott a felállás; újabban eszem ágában sincs írni.

Marton László Távolodó

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.