A legújabb kvázitudományos hírek szerint hamarosan kiszárad a Földközi-tenger, hűlt helyén pedig csak sós sivatag marad, amelyből szelesebb napokon bőven jut majd porvihar formájában Párizsnak és Londonnak is.
n A korunk emberének elméjét nyűgöző, külső (látszólagos) felszínük (kültakarójuk) alapján első blikkre tudományosnak tűnő, mostanában kitüntetett módon a világhálón terjedő hírek sajátos természettel bírnak. Gondoljunk csak a specifikusan kirgizekre támadó üzbég szuperpatkányokról vagy a kénsavat izzadó és magukat felemésztő magyar autósztrádákról (ez utóbbi az ún. Keller-szindróma) szóló kétséges hitelű információkra. A legújabb efféle obskúrus információt az egyik orosz hírügynökség eresztette el: ezek szerint a Földközi-tenger hőmérséklete (a felszíni vagy az átlagos?) éven-te 0,75 fokkal emelkedik, a világ óceánjainak hőmérséklete ezzel szemben évente "csak" 0,15 fokkal nő - ez az eltérés pedig akár a Földközi-tenger teljes kiszáradását is okozhatja.
Az oroszok aggodalma persze nem alaptalan, elvégre nap mint nap orosz ajkú biznyiszmenek és b. családtagjaik áztatják bütykeiket a tenger ezek szerint mind forróbb vizébe, s ha nem vigyáznak, előbb-utóbb az sem jelent majd problémát, ha Ciprusról gyalog kell hazamenniük Novoszibirszkbe.
Geológia, mágia
A Földközi-tenger, mely a természet kivételes ajándéka az emberiség számára, megdöbbentően nagy területet borít (mind melegebb) vízzel: teljes felszíne megközelítőleg 2,5 millió négyzetkilométer. Régebben (tehát még néhány évtizede is) úgy gondolták a földtan tudorai, hogy a tenger a keleti félteke északi részének egykori szupertengere, a Tethys természetes utóda - egykoron ez választotta el egymástól az északi (Laurasia) és a déli (Gondwana) szuperkontinenst. Ma már ennél fiatalabbnak vélik a Földközi-tengert: medencéjének létrejötte összefügg az alpi hegységrendszer (Atlasz, Pireneusok, Alpok, Kárpátok, Dinári-hegység stb.) felgyűrődésével a földtörténeti középkor végén, illetve a harmadkor elején. Ennél is lényegesebb, hogy a hetvenes években folytatott tengerfenéki vizsgálatok kimutatták: a Földközi-tenger medencéje időről időre kiszáradt, majd újra elöntötte a tenger, s a kiszáradási periódusok bizonyítékai még mindig ott vannak eltemetve a tengerfenéken. Utoljára mintegy 7,2 millió évvel ezelőtt, a harmadidőszaki miocén periódus végén esett meg ez a sajnálatos baleset: a Gibraltári-szoros lezáródott, s miután megszűnt a Mare Nostrum tengervíz-utánpótlása, rohamosan apadni kezdett, s hamarosan csupán össze nem függő sós tavak láncolata maradt a helyén, miközben medre mélyen, alkalmanként több mérfölddel az Atlanti-óceán vízszintje alatt feküdt. A Glomar Challenger mélytengeri kutató búvárhajó mérései szerint a mederben nagy vastagságban lerakódott gipsz-, anhidrit- és kősórétegek alapos és teljes kiszáradásról tanúskodnak, akárcsak a Foraminiferák (ősi, mélytengeri mészvázas egysejtű organizmusok) beszáradt, elporlott maradványai. Még sajátosabb bizonyítékokat szolgáltatnak az azóta víz alá került kanyonok, melyeket a Földközi-tengert tápláló folyók vájtak az időlegesen kiszáradt tengerfenékbe. A vizsgálatok szerint a kiszáradás és az újraelárasztás durván 700 ezer évenként ismétlődőtt a Földközi-tenger medencéjében, mígnem vagy 5,4 millió évvel ezelőtt végleg kinyílt a gibraltári zsilip, s az óceán vize újból elárasztotta a tenger kiszáradt medencéjét - a látvány alighanem kivételes és lenyűgöző lehetett, kár, hogy ezt, az evolúciós szempontból viszonylag korai időpont miatt, akkor még egyetlen intelligens elődünk sem láthatta.
A korábbiak és a mostani fejlemények között van egy óriási különbség is: immáron mi, emberek is itt vagyunk, s ez már nem teszi lehetővé, hogy a természet csak úgy, saját szórakoztatására, önkényesen belenyúljon az ember kedvenc közlekedési útvonalainak vízellátásába. Márpedig a Földközi-tenger civilizációnk első információs és konkrét közlekedési szupersztrádája, ma is módfelett fontos a világ jelentős és kevésbé jelentős hatalmai számára. Ráadásul napjaink kvázitudományos közvélekedésének másik faktoidja a világ óceánjainak (civilizációs hatásokkal magyarázott) állandó vízszintemelkedése - ha ez igaz, akkor a Földközi-tenger vízután-pótlásával sem lesz sok gondunk. Addig pedig nem árt újra és újra ellenőrizni ama bizonyos évenkénti 0,75 fokos (!) termikus gradiens meglétét - nem mindegy, hogy hol mérik, elvégre a Földközi-tenger nem valami sekély lavór: átlagos mélysége másfél kilométer.
A legendák és a valóság kutatói már régóta próbálják összefüggésbe hozni a tenger által elárasztott ősi civilizáció (Atlantisz) legendáját, valamint a Földközi-tenger s annak melléktengerei időleges kiszáradásának és újbóli elárasztásának tényét. Nos, mint a fentiekből látható, a Földközi-tenger központi medencéjének legutóbbi vízzel való feltöltődése meglehetősen régen, mintegy 5 és fél millió évvel ezelőtt lezajlott, jóval mindenféle emberi civilizáció létrejötte előtt. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a Földközi-tenger legnagyobb melléktengerét, a Fekete-tengert csaknem a földtörténeti jelenkorban (korai holocén, kései pleisztocén) önthette el a tenger, s az elárasztott medencében, melynek addig csak a legmélyebb pontjain volt fellelhető (nyilván sós) víz, kései neolit (tehát már fejlett, eszközhasználó, földművelő) kultúrák nyomait is felfedezni vélik a kutatók. Ha igaz a hipotézis, s vagy nyolc-kilencezer évvel ezelőtt valóban egyetlen pillanat (mondjuk egy drámai éjszaka) alatt törte volna át a tenger vize a Boszporuszt, s öntötte el szőkőárszerűen az addig sűrűn lakott (és művelt) tengerfeneket, az akkora kataklizma lehetett, amelyre akár évezredekkel később is jól emlékezett a megrettent emberiség.
