Középkori gyógyszertár az észt fővárosban

Szívfájdalmakra és agyserkentőnek

szerző
Markó Anita
publikálva
2018/23. (06. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Közel 600 éve nyílt meg Európa legrégebb óta működő patikája. A Tallinn óvárosában található Raeapteek a sült süntől a szárított denevérig sok mindent tartott, és egy magyar is felbukkan a történetében.

Összetört szívekre marcipánt, látásjavításra valeriánát ajánlanak, merthogy azt szeretik a macskák, a macskáknak pedig jó a látása. A középkori logika kikezdhetetlen. De van itt múmiakéz is, amely önmagában természetesen nem fogyasztható, de porítva és némi alkohollal vegyítve már maga az életerő. Hasonlóképpen kell elbánni a sült sünnel, a szárított denevérrel, a kígyóbőrrel és a porított farkasmiriggyel is.

 

Giliszták és csődörhere

Tallinn középkori főterén, a városházával szemben egy fehérre meszelt épület szűk bejárata felett cégér jelzi a patikát. A Raeapteek gyógyszertár nem véletlenül büszkesége az észteknek, az intézmény a 15. század eleje óta folyamatosan üzemel, és ezzel abszolút rekorder a régi patikák versenyében.

A festett fagerendák alatti tárlókban megelevenedik a középkor, az opálos üvegekben a már említett múmiakézen kívül olajba áztatott giliszta, sőt, csődörhere is fogad – rejtély, hogy mi mire szolgálhatott, csak a több száz éves receptúrák fedhetnék fel a titkot. A boltban tevékenykedő gyógyszerész láthatóan elhatárolódik a gilisztáktól, de C-vitaminnal vagy köptetővel szívesen szolgál, merthogy a patika, bár egy része múzeum, a mai napig rendeltetésszerűen működik.

A középkori receptekből kettőt is megőriztek, a klarett és a marcipán (Panis martii) ma is kapható. Utóbbi feltalálását több ország is a magáénak tudja, ami közös az egymással versengő legendákban, hogy a nagy felfedezést a pestisjárvány idejére teszik. Nem is édességnek, inkább gyógyszernek használták; szívfájdalmakra és agyserkentőnek. Voltak benne fűszerek is, például koriander, gyömbér, feketebors és só – a középkori változatban rá sem ismernénk a mi szeretett desszertünkre. A ház másik specialitása, a klarett ismertségben messze a marcipán mögött kullog, pedig e Tallinnban kevert, fűszeres rajnai bor ennél biztos többet érdemelne. 1476 óta kapható és ma sincs hiány belőle, kedves kis üvegcsékben vehetjük magunkhoz, tuti biztos recept a helyi hideg ellen. Ezt a város nagyurai is tudhatták, ugyanis kocsma helyett előszeretettel jártak át a gyógyszertárba italozni a szemközti városházán tartott ülések után.

 

A magyar szál

Hogy mikor nyitotta meg kapuit Tallinn ékessége, azt pontosan nem tudjuk, csak azt, hogy először egy Nuclawes nevű vegyész tett említést a helyről – a városi tanács könyvébe 1422-ben tett bejegyzése szerint a patikát a város 10 tiszteletre méltó férfija irányítja, és mind az elöljárók közül valók. A kutatók szerint kb. 1415 lehet az alapítás éve, és feltehetően egy Johan Molner nevű helyi orvos-gyógyszerészhez köthető. A gyógy­szertár hamar városi fennhatóság alá került, innen is a neve, a Raeapteek városi, közösségi gyógyszertárt jelent. A bolt fennmaradása és hírneve azonban egy magyar emigránsnak, Johann Burchard Both Belavary de Sykavának köszönhető. A sárosdi eredetű sykavai (Zsikva) Bélaváry család az 1550-es évek vége felé nyerte el a nemességet, az említett leszármazott pedig a kor szokásainak megfelelően külföldre indult tanulni, és – a mai kor szokásainak megfelelően – ott is ragadt. Egy salzburgi gyógyszertárban lett gyakornok, majd Münchenben alkalmazott gyógyszerész. Innen 1580 körül az észt Revalba (Tallinn) ment. Magyarországra politikai okokból nem térhetett haza, valószínűleg azért nem, mert a Habsburg-párti család benne volt a Báthory István elleni szervezkedésben, ami azonban elbukott. Így hát Johann letelepedett Tallinnban, felvette a Burchard nevet, bérbe vette a patikát és ezzel elkezdődött egy tíz generáción és három évszázadon átívelő családtörténet. Ezzel a Burchardok számítanak az első „magyar” orvosgyógyszerész dinasztiának.

A családi hagyomány szerint mindig a legidősebb fiú vette át a patikát, aki – úgyszintén a hagyományok szerint – mindig a Johann nevet kapta: a sor 1911-ig, X. Johannig ér. A helyet kezdetben a várostól bérelték, több mint száz év kellett ahhoz, hogy a patika a saját tulajdonukba kerülhessen: 1688-ban IV. Johann tudta csak megvenni, 600 tallért fizetett érte. A nagy északi háborúban, amikor Tallinn kapitulált az orosz seregek előtt, Burchardék voltak az elsők, akik az orosz sebesült katonákat ellátták és gyógyszereket adtak nekik. Ez remek üzleti stratégiának bizonyult, hiszen így a patika nemcsak megmaradhatott, de a városi orvos, a várőrségi orvos és a tengerészeti kórház feladatköreit is rájuk ruházták. Nagy büszkeségük volt, hogy 1725-ben Nagy Péter cár az épp aktuális (az V.) Burchardot kérette betegágyához, ám mire az orvos odaért volna, az uralkodó meghalt. Az idők során a gyógyászati tevékenységek mellett a művészetpártolás is felütötte a fejét a családban: 1802-ben az egyik leszármazott rendezte az első művészeti kiállítást Tallinnban, privát helytörténeti gyűjteménye ma is megtekinthető a városi múzeumban.

A Raeapteeket 1911-ben Rudolph Lehrbert gyógyszerész vette meg, aki nem mellesleg korszerűsítette a gyógyszerészetet, és feltalálta a Ferratolt, egy vastartalmú folyékony gyógyszert, amely az észt gyógyszergyártás kiemelkedő készítménye lett. Majd jött a 20. századi történelem: 1944 és 1991 között, a szovjet megszállás alatt a gyógyszertárt államosították, de tovább működött. 1991-ben döntöttek úgy, hogy a patikát renoválják, ez rá is fért az öt évtizeden át elhanyagolt épületre. Az egyik helyiségből múzeumot alakítottak ki, ahol megtekinthetjük a régi gyógyszerészeti eszközöket, bútorokat, tárolókat, üvegcséket, és a már említett, különösebbnél is különösebb hozzávalókat. Itt vannak a Burchard család címerei és néhány fennmaradt okirat is, közülük is talán a legizgalmasabb a Taxa, egy 1695-ös árlista, amelyből tudni lehet, hogy a betévedő páciens 54-féle vízből és 25-féle zsírból válogathatott. A listán szerepel továbbá 32-féle balzsam, 62-féle befőtt, 128 olaj, 20 tinktúra, 49 kenőcs és 71 gyógytea. Olyan különlegességeket is lehetett kapni, mint az égetett vagy sült méh, a sült sündisznó, a blansírozott kutyaürülék és az emberi zsír. A betérő hajósok ellátására is gondot fordítottak, papírt, tintát, pecsétviaszt, kártyát, puskaport is vásárolhattak, és az Újvilágból érkező dohányt is itt lehetett először beszerezni a városban.

szerző
Markó Anita
publikálva
2018/23. (06. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...