A tavaszi nyitány közszeretetnek örvendő jelképe a hóvirág. Kedvencünk esetében nem is egyetlen fajról, hanem egy egész növénynemzetségről beszélünk. Nálunk azonban többnyire csak négy faja fordul elő, és ezek közül csupán egy él vadon; a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis), melyet a tudomány rokonaival együtt az egyszikűek közé, az amarilliszfélék családjába sorol. Aki többre kíváncsi, annak melegen ajánljuk az alcsúti arborétumban található, idén is megrohamozott 2,5 hektáros hóvirágmezőt, ahol 7 hóvirágfaj összesen 28 változata nyílik évről évre. A látvány lélegzetelállító, noha egy laikus csak ritkán fedez fel különbséget hóvirág és hóvirág között.
Nincs kímélet
Még néhány éve is népszerű tevékenységnek számított a hóvirággyűjtés: ki passzióból, ki hirtelen elhatározásból, mások viszont üzletszerűen ritkították, amit a természet bőkezűen kínált. 2005 augusztusától azonban az Európai Unió egész területén – így Magyarországon is – védett növény lett a kikeleti hóvirág. Eszmei értékét 10 ezer forintban állapították meg, valójában a legtöbb védett növénynek ennyi az „ára”. Az uniós jog megengedi, hogy a tagállamok a helyi ökológiai helyzethez és szokásokhoz igazítsák a védettség szabályozását. Nálunk azonban nincs kímélet hóvirág-ügyben: a lehető legszigorúbb szabályozás lépett életbe, egy szál letépését is természetkárosításnak minősíti és bünteti a jogszabály, sőt még a kertünkbe átültetett kikeleti hóvirágot sem szabad leszedni. De akkor honnan származik az árusoknál kapható hóvirág? Nos, ezek a csokrok jó esetben a védettséget nem élvező, díszkertekben, kertészetekben nevelt hóvirágfélékből állnak össze. Bár a természetvédelmi szakemberek általában örülnek a szigorúbb védettségnek, még az ő köreikből is hallani olyat, miszerint a kikeleti hóvirág magyar lelőhelyei többnyire nem is olyan veszélyeztetettek, mint az unió sok más országában. Éppen ezért talán a rugalmasabb szabályozás is megtenné, mely a stabil, nagy létszámú hóvirág-populációk területén megengedné a nem üzletszerű virágszedést, és csak a veszélyeztetett helyeken alkalmazná a tiltást és a büntetést. A jelenlegi szabályozás mellett szól, hogy keresve sem találnánk a rendszerben kiskapukat, és a szigor is hasznos lehet, mert a folyamatos és nagy mennyiségű gyűjtés következtében előbb-utóbb a most még erős hóvirágállományok is elsatnyulnak. Korábban sokszor együtt árulták a hóvirágot rendszertani rokonával, a hozzá nagyon hasonlító tavaszi tőzikével – nos, immár a tőzike is védett, eszmei értéke 5000 forint.
A feléledő természet jelentős tömegeket csábít a kirándulásra, az erdők-mezők megtelnek ilyenkor virágszedőkkel. Van, aki a szépségre megy, van, akit – nyakunkon a medvehagymaszezon! – az íz motivál. Ha minket kérdeznek, a természetben gyönyörű, ám otthon gyorsan hervadó virágokat semmiképp se szaggassák le! A törvény ennél valamivel megengedőbb: bizonyos fajokból akár nagyobb mennyiségben is szabad szakítani, másoknál a tulajdonostól kell engedélyt kérni, és vannak, amelyek törvényi védettséget is élveznek, mint azt a hóvirág esetében láthattuk. Nem kell messzire menni, itt van rögtön a kora tavasz másik emblematikus növénye, az ibolya. Benne szintén egy komplett növénynemzetséget tisztelhetünk, mely világszerte 450 fajjal büszkélkedhet. Akadnak közöttük olyanok, mint a kertben termesztett-nemesített és néha kivaduló illatos ibolya, a nála többnyire halványabb erdei ibolya vagy a Mecsekben és a Balaton-felvidéken gyakori fehér ibolya. Ezek elméletileg szabadon szedhetők, ám például a nálunk csak ritka, a Bükk hegységben jégkorszaki reliktumként honos, csak május–júniusban virágzó sárga ibolya letépése 50 ezer forintba fáj, ha lebukunk. Egy szál lápi ibolya letépése is 10 ezerbe kerül, noha a büntetés már csak azért sem valószínű, mert a szakemberek is bottal üthetik e gyakorlatilag kipusztult növény nyomát. Szigorúan védett növény a Mecsekben (és még néhány dél-dunántúli élőhelyen) előforduló illatos hunyor (Helleborus odorus), ami arról ismerszik meg, hogy a szirmai – formabontó módon – szintén zöldek. Talán emiatt sem olyan népszerű célpont, és elkedvetlenítően hathat a tízezres eszmei érték is.
Csúcstartók
Hajdan a virággyűjtők kedvenc kora tavaszi célpontjai voltak a kankalinfélék, ám egy ideje mindenki jobban teszi, ha más szirmok után néz. A szártalan kankalin, amit még pár éve is csokorban árultak, manapság már 5000 forintos eszmei értékkel bíró, szigorúan védett növény. De rokonai közt nem ő a csúcstartó: az északi megyékben és a Dunántúlon előforduló lisztes kankalinból vagy a dunántúli hegyekben honos, szintén jégkorszaki túlélőként ismert cifra kankalinból akár egyetlen szál leszakítása is negyedmillióba kerülhet. Ezzel szemben a lebukás veszélye nélkül szedhetjük az erdei ibolyával társbérletben élő, hasonló színű kis meténget, ami ilyenkor nagy tömegben nyílik, illetve a spárgafélék közé tartozó, szép kék virágzatú fürtös gyöngyikét. De semmiképpen se nyúljunk a védett nemes májvirághoz!
Nem védett az erdőkben tömegével előforduló, fehér virágú galambvirág (letépése után az apró, fehér szirmok gyorsan lehullnak), és a hol fehér, hol kékes színű, ajakos virágzatával feltűnő odvas keltike sem, mely a budai Vár oldalában is gyakori, bár jobban tesszük, ha ezeket is békén hagyjuk! Az egyaránt sárga virágú bogláros szellőrózsa, a salátaboglárka és a mocsári gólyahír is szabadon szedhető, ám jó vigyázni: a laikus könnyen összekeverheti őket közeli, védett rokonukkal, a hasonló tavaszi hériccsel vagy a hunyorféle, szintén ötezret kóstáló téltemetővel. Helyettük ott van a – nevében a médiaháború legszebb napjait idéző – kónya vicsorgó, ami ugyan nem védett, de halványpiros, ajakos virágzata nem is olyan látványos, hogy a gyűjtők szívébe férkőzzön (amúgy élősködő típus, még saját levelei sincsenek).
Ahol tud, segít
A kora tavaszi növények nem csupán arra jók, hogy a szemünket legeltessük rajtuk: bizonyos esetekben hasznot is hajthatnak. Gondolták volna, hogy a hóvirág kulcsfontosságú gyógyászati jelentőségű, élettani hatású alkaloidokat (galantamin, likorin, hemantamin, nartazin) tartalmaz? A hagymájából (amelyre a kedves olvasónak már gondolni sem szabad) nyert acetilkolin-észteráz-gátló hatású galantamint izomernyedtség ellen használják, és az Alzheimer-kór kezelése során is tapasztalták kedvező hatását. Az illatos ibolyát ellenben a középkorban (mely aligha nevezhető a bizonyítékalapú orvoslás aranykorának) a fekélyek borogatására használták, miként fontos volt sebgyógyító hatása is. A növény drogja (azaz élettani hatású része) a gyöktörzse és a levele, nagy ritkán azonban a virágát is bevetik. Hatóanyagai között akadnak triterpénvázas szaponinok és szalicilsav-származékok, éppen ezért köptetőként légcső- és hörghurut kezelésében használatos, bár legtöbben beérjük a patikák kevésbé romantikus eredetű leleményeivel is.
Az ibolya friss vagy szárított virágának szörpje, forrázata enyhe hashajtó, hörghurut, köhögés, álmatlanság és fejfájás elleni teák gyakori alkotórésze, de idegnyugtató, köptető- és izzasztószerként is használható. Az ibolya virága ehető is; ha úgy hozza kedvünk, kandírozhatjuk, sütemények, pudingok, jégkrémek, saláták díszítésére, illatosításra is használhatjuk. Akadnak élelmes vállalkozók, akik nem az erdőben szedik az ibolyát, hanem iparszerűen termesztik, hogy az egyik legdrágább illóolajat vonják ki belőle. A májvirágot nevéhez illően máj-, illetve epe-, vese- és hólyagbántalmak gyógyítására használták, a kis meténg kivonata a néphit szerint leviszi a magas vérnyomást, egyik alkaloidjának, a vinkaminnak származéka pedig a Cavinton hatóanyaga.
A végére hagytuk a mesei fordulatot: a népi hiedelem szerint a kankalin szigorúan védett virága elvezeti gazdáját, a természet e galád megkárosítóját a távolba rejtett kincsekhez is.
