Verve jó - Dobmúzeum, Cegléd (kiállítás)

  • - kovácsy -
  • 2007. február 15.

Tudomány

Nagy haragú ember volt Buddy Rich, a világhírű dobos. Miközben a Carnegie Hall közönsége egyre türelmetlenebbül várt a koncertkezdésre, ő dühödt lábvizitet tartott, mert észrevette, hogy az egyik zenész nem a bigband egyenzokniját viseli.

Nagy haragú ember volt Buddy Rich, a világhírű dobos. Miközben a Carnegie Hall közönsége egyre türelmetlenebbül várt a koncertkezdésre, ő dühödt lábvizitet tartott, mert észrevette, hogy az egyik zenész nem a bigband egyenzokniját viseli. Másnapi hatállyal ki is rúgta a fél zenekart, aztán végre kezdődhetett az előadás. Egy hét múlva aztán mindenkit visszavett, és helyreállt a béke. De hát ő mindent megtehetett: őstehetség volt állítólag, vándormutatványos szülei egyéves korában vették észre, hogy olyan, mint a metronóm: szabályosan ki tud ütögetni egy egyenletes ritmust.

Minderről fogalmunk sem volna - és most ugrunk néhány évtizedet -, ha nem alakul meg a hatvanas években egy ceglédi nyárikonyhában az a szépreményű középiskolás rockzenekar, mely egy jelentősebb fodrászati beavatkozás, valamint egy amerikai csomagból előkerült fókabőr cipő emlékét idézve a "Kugli és a fókabácsiék" nevet választotta. De a zenekar megalakult, egyik gitárosa egyszer kénytelenségből a dobok mögé ült - ne is húzzuk az időt: így jött létre a Dobmúzeum.

Persze itt megint ugrottunk vagy húsz évet. Hősünk, Kármán Sándor eközben öt éven át magánórákat vett Kovács Gyulánál, a sötét szemüveges "Bolond Kovácsnál", a háború utáni magyar dzsessz egyik ikonjánál és hivatkozási pontjánál, minden dobosok professzoránál. Aztán - mert "akkor még voltak kirakatok" - maradt mégis a kirakatrendezői szakmánál. 21 évesen házasodott. "Nem láttam sok jó példát arra, hogy a zenészélet és a házasság szereti egymást. Viszont hogy lehetne a dobokat szeretni egy hetedik emeleti lakásban?" Az első lépés: nézegetni őket. Ha nem élőben, akkor katalógusokban. "Ebből egy narkó lett. 1970 és 90 között megírtam vagy harmincezer levelet." Ennek az eredménye az a számtalan katalógus, amit a múzeum könyvtára őriz, meg a személyes ismeretségek - például a cintányérokat gyártó, törökországi örményből lett amerikai Zildjian családdal. (Egy XVII. századi ős aranycsinálás közben talált rá egy réz-ón-ezüst ötvözetre, amiből először hajóharangokat készítettek, majd egy Amerikába került családtag a 20-as években felismerte a születő dzsesszben rejlő lehetőségeket.) Az ismeretségből barátság, ebből pedig Kármán gyűjteményének jó néhány értékes darabja származott.

A második lépés egy dobtörténeti kiállítás volt Cegléden, 1979-ben, amihez több nagy múzeumból koldulta össze az anyagot nagy nehezen, "de végül is a kellő időben megállt a pótkocsis teherautó a Kossuth Múzeum előtt". Hatalmas siker, rekordszámú látogató. A következő kiállítás már csak a dzsesszdobokról szólt, 1990-ben, Kecskeméten. Aztán évenkénti dobosgálákat kezdett szervezni Cegléden. Ekkortájt a saját gyűjteménye is lassan kinőtte a szülői ház garázsát, "a fürdőkádban, a padlásföljáróban, mindenütt dobok voltak", de újabb tíz év elmúltával az önkormányzattól megkapott néhány helyiséget egy elhagyott, romos épületben, a városközpontban. "Már csak azt a kétszáz támogatót kellett megtalálni", ami végül sikerült is, és 2000-ben megnyitott a Dobmúzeum.

Itt állunk most, és hallgatjuk a ránk zúduló történet- és adatözönt. Egy amerikai Leedy szerkó a negyvenes évek elejéről, formás "békasorral" a kopogós dallamokhoz: Weisz Api játszott ilyenen pár évvel korábban, Orlay Jenő (Chappy) zenekarában, a Moulin Rouge-ban. Hírnevét jelzi, hogy a cég minden évben küldött neki egy új felszerelést, aztán elvitték munkaszolgálatosnak, és flekktífuszban meghalt. Átellenben Kovács Gyula csillogó-villogó ASBA cucca - mellette néhány személyes holmi, buszbérlet az utolsó, "félig elhasznált" szelvénnyel, fehér cérnakesztyű, amiben a dobját szerelte, hogy ne csúfítsa ujjlenyomat, és az emblematikus fekete szemüveg.

A két emlékpont között egy rekonstrukció: Sternberg Ármin budapesti hangszerüzletének portálja, a 20-as, 30-as évekből való dobokkal, gitárokkal, de van itt egy "éneklő fűrész" is (cirkuszban játszanak néha ilyenen) a hozzá tartozó vonóval. Ajándékba hozták a megnyitóra, ahol "minden dobos egyperces szólóval tette le a névjegyét".

Aztán amerikai dobok sora. Gretsch (Tony Williams játszott ilyenen), egy Ludwig Deluxe Classic, amilyenen Veszelinov András dobolt a Syriusban, Rogers, Slingerland - de ezeknél is izgalmasabb a Dubán Dezső műhelyében, 1965-ben készült felszerelés, mellette szerszámok, öntőminták a csavarházakhoz ("babákhoz"), egy-egy cég, típus különös ismertetőjegyeihez. Dubán mellett Medveczky Antal jegyezte a háború utáni dobkészítő szakmát. Tőle rendelt például Beamter Bubi - egy további név a nívós, dzsesszközeli magyar könnyűzenének abból a generációjából, amelynek a zenéje halálra boszszantotta egykoron az amatörizmus dicséretét muzsikáló beatnemzedéket.

A nagydobhoz való lábgépek egy egész vitrint megtöltenek, de a raktárban háromszor ennyi van. Az egyik finom, kecses, a másik robusztus, a harmadik halat formáz - elidőzhetnénk órákig. De hátravan még a "kamaraterem", ahol Kármán végre a dobok mögé ül, hogy megmutassa: nemcsak beszélni tud kedves hangszeréről. A régi bandából dr. Lénárd Bélával még zenélgetnek együtt néha. Némi derűs nosztalgia, sok személyesség, aprólékos hozzáértés - civil kultúrtörténet két órában. Fel, Ceglédre!

Szabadság tér 5., nyitva: hétfő-péntek 10.00- 16.00, szombaton és vasárnap előzetes megbeszélés alapján (06/20/365-1724).

Neked ajánljuk

A világképlet nyomában

  • Kovács Róbert

Az Ásatás legújabb részében megnézzük, hogy vélekedtünk 2000-ben A tér és az idő természetéről