Extrém kánikula Kanadában

Veszélyes nyár

Tudomány

A most is tartó észak-amerikai hőhullám és az utóbbi évekhez képest is forróbb közép-európai nyárkezdet arra figyelmeztet, hogy mind gyakoribbak lehetnek az efféle extrém időjárási helyzetek.

Nappal 47–49 Celsius-fokos csúcshőmérsékletek, kánikulai melegben eltöltött éjszakák, teljes és egyre fokozódó szárazság – ez csapott le az észak-amerikai kontinens nyugati felének főleg kanadai és részben amerikai lakóira június utolsó hetében. A szélsőségesen erős hőhullám szokatlanságát jelzi, hogy egy olyan földrajzi-klimatikus övezetben következett be, amelyet eddig inkább úgy ismertek, mint ahol számos éghajlati hatás (például a Csendes-óceán felől érkező nedves légtömegek mérséklő ereje) rendre enyhíti mind a tél hidegét, mind a nyár forróságát, és egyben gyakori öntözést biztosít a szomjazó növényzet számára.

A hőhullám kialakulására először az Egyesült Államok nemzeti meteorológiai szolgálata figyelmeztetett június 23-án – korai analízisük szerint az extrém északnyugat-amerikai forróság genezise a Kína felett kialakult, felhőszakadásokat hozó, kiterjedt zivatarrendszerekre vezethető vissza. Mindez ismételten rámutat, hogy egymástól óriási távolságban fekvő térségek, például a legnagyobb óceánunk által elválasztott földrajzi régiók igenis hathatnak egymás időjárására – e globális légköri összekapcsoltság részleteit csak az utóbbi évtizedekben kezdte feltárni a tudomány. Jelen esetben a kínai esőzések nyomán keletkező nagy mennyiségű meleg, nedves levegőt (amely alapesetben felszáll a magasabb régiókba) magával ragadta a nyugatról keleti irányba haladó egyik magas légköri futóáramlás (jet stream), amely egyenesen Észak-Amerika nyugati partjaihoz sodorta a meleg légtömeget. Itt már várakozott egy már korábban kialakult (a légkör felső régióiba hatoló) magas nyomású övezet, egy gigantikus anticiklon, ráadásul az Egyesült Államok délnyugati részén (korántsem szokatlan módon) kialakult erős hőhullám által felmelegített levegő is észak felé nyomult.

Csapdában a meleg

A recept tehát egyszerű: egy Délnyugat-Kanada felett megülő magas nyomású övezet, amely folyamatos meleglevegő-utánpótlást kap mind nyugatról, mind délről, s amelyet szinte körülölel a magas légköri futóáramlás. Mindez öngerjesztő módon létrehoz egy olyan blokkoló övezetet, amelyet akár egy héten át meg sem tudnak közelíteni a ciklonok frontjai. Ezáltal létrejön egy olyan hőkupola, amely alatt a forró levegő fel sem tud emelkedni, szó szerint beszorul, így egy óriási forró buborékot képez, amelyben soha nem tapasztalt magasságokba emelkedik a hőmérséklet. Ráadásul a száraz forróság minden vizet kiszippant a talaj felső rétegéből, közben a kiszáradó növényzet is táplálójává válik az idővel kialakuló tűzvészeknek. Ezek forrása egy­aránt lehet az emberi gondatlanság, a civilizációval együtt járó óhatatlan tűzveszély és a hőségben elszórtan előforduló száraz hőzivatarok során kialakuló villámlás.

Más kérdés, hogy az erdőtüzek zömmel azután pattantak ki, hogy a gigantikus, forró levegővel telt buborék kelet felé helyeződött át – távolabb a Csendes-óceánhoz közeli vidékektől. Ekkor ugyan a hűvösebb és némileg nedvesebb levegő beáramlásával lehetőség nyílt a zivatarok gyakoribb kialakulására, ezek azonban rövid távon inkább ártottak, mint használtak. Az elégtelen mennyiségű csapadék képtelen volt enyhíteni a szárazságon, ezzel szemben a sok ezer lecsapó villám nyomán százával keletkeztek az erdőtüzek. Csak remélni lehet, hogy az időközben kissé erőteljesebbé vált ciklontevékenység, a mind több csapadékot hozó záporok nyomán enyhülhet a tűzvészhelyzet, legalábbis az óceánhoz viszonylag közelebbi régiókban.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk