Az valahogy úgy lehetett, hogy valakinek bevillant, készítsünk sorozatot, melyben a főhős egész testét tetoválások fedik, s ezek megfejtését epizódról epizódra adagoljuk a nézőnek. Nem, ez még nem a Blindspot, hanem A szökés. Az előbbi alkotóiban valószínűleg már csak az merült fel, hogy ha ennyire sikeres volt az ötlet, miért ne lehetne megismételni?! Na, elmondom.
New Yorkban, a Time Square közepén hever egy sporttáska, benne riadt tekintetű, pucér lány, kinek bőrét rajztáblának használta valaki. De Jane Doe nem emlékszik semmire. Aztán, ahogy halad előre a történet, már mi is rimánkodunk azért a kísérleti gyógyszerért, amely kivakarja az emlékeket. Egyfelől a tetoválások megoldásai egyelőre igencsak szegényesek. Másfelől szirupos nyákként olvadnak le a képernyőről az eltúlzott érzelmek. Mindenáron be akarják mutatni a puzzle mögött az embert, ám Jaimie Alexander hol tanácstalan, múltját vesztett kislányként pillog a kamerába, hol pedig a visszatérő emlékek által harcedzett, kegyelmet nem ismerő nőt viszi túlzásba. Hasonlóan semmitmondó és irritáló az FBI-ügynök figurája, kinek szigorúsága és profizmusa mögött érző szív szendereg. Túlszínezett papírmasé alakok, béna szöveggel. Ember nem mond ilyen mondatokat, ilyen természetellenes hangsúllyal, mint itt. A mesterkélt színészi játék és az ötlettelen történet végül épp oda vezet, amire a cím utal: vakfoltra vetődünk.
Az egész olyan, mintha egy egyhangú keresztrejtvényt fejtenénk, melynek nem is biztos, hogy kíváncsiak vagyunk a megoldására.
Magyar felirat: BCsilla & megyerikrisz
