Ryan Murphy nem a biztonsági játékról híres, ha sorozatokról van szó. Olyan szokatlan, bátor szériák fűződnek a nevéhez, mint a Glee, a Kés/alatt vagy az American Horror Story. Jellemző munkamódszere, hogy kötött, formalizált zsánereket értelmez újra/
bont le (a Glee posztmodern musical, az American Horror Story évadjai különböző horrorszubzsánerek). Most sem tesz másként: a slasher-sorozatok viszonylag friss hullámát lovagolja (mint a Scream vagy a jövőre érkező Slasher).
A slasher ugyancsak szigorú műfaji szabályrendszerű zsáner, mely repetitív, lezáratlan jellege miatt nagyon is kompatibilis a sorozat formátummal. Murphy nem a Sikoly nyitotta önreflexív-parodisztikus utat járja, visszanyúl a klasszikus slasher-elemekhez (egyetemi leányszövetség, kisvárosi közeg, tehetetlen felnőttek, traumatikus múlt), és tiszta komédiával vegyíti azokat.
A klasszikus kaszabolós filmekhez hasonlóan itt is belép a nyomozati szál, végig kérdés, hogy ki a gyilkos, ám a sorozat sajátos humora miatt lehetetlen komolyan találgatni a kilétét. (Ugyanezen okból sokszor a feszültnek szánt gyilkolós/üldözős jelenetek sem működnek). A széria a maga extrém módján ítéletet mond az elitista, szexista, homofób és rasszista diákszövetségek felett is (szeretnénk ennek betudni a sztereotipizáló poénokat is). Murphy eddigi munkásságának fényében a néző hajlik arra, hogy egy magát debilnek tettető, de valójában ravasz sorozatként értelmezze a Scream Queenst, de ezt néha igazán nehéz eldönteni (előzetes ismeretek hiányában pedig kizárt).
Magyar felirat: Szigony & Menzer
