Torrentmozi

Istenek hajnala

Ron Howard: The Beatles: Eight Days A Week

  • Greff András
  • 2016. november 13.

Tévétorrent

Van egy olyan, felettébb határozott érzésünk, hogy ha idén nyáron egy gigantikus közvélemény-kutatás keretében kifaggatták volna a bolygó polgárait, hogy mire is volna égető szüksége ma a világnak, akkor meglehetősen kevesen válaszolták volna azt, hogy egy újabb dokumentumfilmre a Beatlesről.

Martin Scorsese nagyszabású munkája George Harrisonról öt évvel ezelőtt az utolsó bejelentkezésnek tűnt, amely még képes volt érdemben hozzátenni valamit e jelentőségéhez méltó gazdagsággal kitárgyalt témához. (Kivéve persze, ha valaki képes lenne mozgóképet kreálni Ringo Starr eleddig rejtve maradt mélységeiről, melyben megerősítést nyerhetne az a csodálatos szóbeszéd is, mely szerint a kiváló dobos a 70-es évek elején összeverekedett Richard Burtonnel egy Tokaj környéki italmérésben, Elizabeth Taylor születésnapi mulatsága során.) Ron Howard (Lánglovagok, Apollo 13) friss filmje a Beatles négy turnézós esztendőjéről egyáltalán nem cáfolja ezt a vélekedést, ám ezzel együtt is székhez szegező élmény.

Az Eight Days mindenekelőtt több eddig is tudott, de talán nem kellőképpen hangsúlyozott tényt is meggyőzően megerősít. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy a Beatles, köszönhetően az irgalmatlan erőpróbát jelentő hamburgi tanulóéveknek, már 1962-ben fantasztikus koncertzenekarként lépett a közönség elé: elképesztő archív felvételek sora tanúsítja a filmben, hogy már a kezdetek kezdetén kisebb tornádóként söpörtek végig a műsoron. Ugyanakkor az sem lehetett kérdés (a filmben napjainkból is megszólaló Paul és Ringo számára utólagosan sem az), hogy Brian Epstein menedzseri tevékenykedése nélkül nagyon nagy valószínűséggel nem lett volna több belőlük egy újabb rövid életű angol klubzenekarnál, ami, ha figyelembe vesszük a tehetségük máig megemészthetetlen mértékét, elég ijesztően hangzik. Mindenesetre nem így alakult, a Beatlesből előbb ifjúsági szenzáció, kicsivel később pedig történelmi jelentőségű kulturális fenomén vált, amelyben nem egyszerűen a korszellem mutatkozott meg (hiszen az, sajnos, megmutatkozott például Lee Harvey Oswald pisztolygolyójában vagy a berlini fal tégláiban is), hanem az emberi faj legjobb vonásainak összessége. Nagy szavak, valóban, de Howard filmjéből képtelenség bármi olyat leszűrni, ami ellentmondana ennek. A képek, ezek a szerencsésen még celluloidra rögzített, döbbenetesen jó minőségű korabeli anyagok itt tényleg nem hazudnak, négy mitológiai lény, gyönyörű, olümposzi isten énekel, beszél, cigarettázik, tesz-vesz a szemünk előtt, és minden egyes gesztusuk hibátlan. A Beatles fénykorában azt mutatta meg, hogy bár temérdek gonoszság létezik a világban, az ember lehet más is, és még csak olyan nagyon akarnia sem kell, elég egyszerűen engednie. Amikor egy korai bejátszáson a riporter megkérdezi Pault, hogy hol látja a Beatles helyét a kortárs kultúrában, akkor ő teljesen őszintén elneveti magát. „Miféle kultúra?! Ez csak marháskodás!” És milyen igaza volt! De mondjunk annál szebbet, hogy ez a marháskodás aztán a fájdalmasan komolykodó nyugati kultúra egyik abszolút csúcsaként tudott rögzülni mégis a köztudatban.

A film gyenge oldalát a napjainkban megszólaló, rajongóként indult egyéb művészek erőtlen szószaporítása adja, legerősebben pedig a beatlemánia példátlan őrületét érzékíti meg, a tömeghisztériát, a stadionkoncerteket, ahol senki sem hall semmit, de mindenki érez mindent. Meg a brutális társadalmi problémák és a popkultúra összekeveredését: ez a négy metszően okos liverpooli proligyerek az amerikai szegregációs gyakorlat helyét például két mondattal kijelöli a kukában. Hihetetlenül sűrű volt ez a négy év, nézni is bőven kimerítő. Kisebb kaliberek bele is roppantak volna, de a négy beatle inkább elbarikádozta magát a stúdióban, és további remekműveket alkotott. Soha senki nem fogja utánuk csinálni.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.