Tévétorrent

Koporsószögek

Barbarians Rising

Tévétorrent

Jól bejáratott, klasszikus szerkesztésű dokudráma, történészek és régészek lépnek fel benne.

A barbárok felemelkedése a humán tudományok filmes terjesztésének, pontosabb népszerűsítésének egyik iskolapéldája: nem a legkiemelkedőbb, de nem is a legelrontottabb. Benne van minden, amiről úgy tudjuk, hogy kell bele: kockás zakós professzorok a világ nagy egyetemeiről (Princeton, Oxford, Cornell stb.) kommentálják, ahogy a történelem zajlik: jelen esetben a Római Birodalom bukásához vezető különféle lázadások és támadások sora. S nemcsak az egyetemek, a szakterületek is sokfélék: történésztől a katonai straté­giák kutatóján keresztül a szociálpszichológusig sok mindenki megszólal, éljen a tudományosság zászlajára tűzött interdiszciplinaritás!

És éljen is, a sok kis infó segíti egymást, és bővebb képet ad ahhoz, hogy az egyébként gimnazista tananyagot – a Spartacus-féle rabszolgafelkelést vagy Hannibál hadjáratait – kicsit érdekesebbé tegye azoknak is, akik még emlékeznek a tankönyvre.

Újdonságnak a nézőpontot szánják itt, miszerint ezek az események összefüggenek, és a „barbárok”, elnyomottak lépései döntik végül romlásba az addig jól működő, erősen központosított nagyhatalmat. Mindezt a History Channel négyrészes sorozata megfejeli a drámai hozzávalóval is: a dramatizált részletek és elképzelt párbeszédek azonban nem mindig tudnak felülemelkedni az esetlenségen. Érződik a szándék, hogy a történelmi sorozatok képi világára és ingergazdagságára törekedjenek, de ez még mindig nehezen simul össze a tudományos igénnyel. A redundáns fordulatok ráadásul elég zavaróak lehetnek annak, aki nem a reklámokkal szabdalt tévéverziót nézi, de ugye: ismétlés a tudás anyja. Aki pedig kíváncsi lett, az még a hun Attiláról is megtudhat ezt-azt, hogy mást ne mondjunk, azt, hogy őkelme pont a hányadik koporsószeget ütötte be a Római Birodalom felboruló hatalmi rendjébe.

Magyar felirat: Segédmunkás

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.