A legkisebb kisfiú a hitével mozgathat hegyeket, megmenthet bárkit és elérheti a lehetetlent. Akkor is, ha éppen bibliai szereplő, akkor is, ha egy apukáját féltő kisfiú a II. világháború hátországában. Akkor is, ha elrugaszkodunk térből és időből, sőt a valóság és a realitás talajáról, mert Alejandro Monteverde filmje az, ami: végtelenített érvényességbe helyezett bibliai parabola; lírai ének a hit, a szeretet hatalmáról. Egy gyerek visz végig az úton, a varázslat, a mágia irányából egész a hitig. Mindezt finoman hangolt képekkel és montázsokkal tűzdelt narrátori szólammal, amit zárójelben nevezhetünk nyugodtan manipulatívnak is. Ám a legérdekesebb nyilván nem az, hogy egy kicsiny fiúcska hogyan tanul meg hinni magában vagy másban – ezt ismerjük. Inkább az, amit ez a film a II. világháború idején USA-ban élő japánok sorsából megmutat: idegengyűlölet, kollektív hibáztatás, internálás és a folytonos attrocitások jutottak nekik. Nem tudunk meg sokat, azt is csak nagy zavarunkban próbáljuk felfejteni, hogy hova is vezet a kisfiú és a Hiroshimára dobott atombomba „Little Boy” névazonossága. De csak a felszínt kaparásszuk, ez még mindig egy bibliaparafrázis, a pozitív példa, amikor valaki nem környezete áldozata lesz, hanem valami nagyobb motiváció hatására képes kivonni magát a közgyűlölködés alól, és az lenni, ami: nyitott, érdeklődő, elfogadó gyerek. Mindezt azonban körülveszi az őrületes naivitás, és nem marad előttünk más, mint egy szépen ívelt, puha és kedvesen illusztrált hittankönyvi mese.
Magyar felirat: badnewsforthedevil
