Kis hősök ők, úgy tűnik, Izlandon is, akik a heves unalomba fúló munkát csak saját hülyeségükkel tudják feldobni - a Næturvaktin (Éjszakai műszak) Shellnél dolgozó kis csapata legalábbis ezt bizonyítja. A Munkaügyekhez hasonlatos benzikutas légkör azonban jól működik náluk, s az alapvető (ám nem túl mély) szórakoztatási kötelezettségüknek tulajdonképpen eleget is tesznek a figurák. A borzasztóan infantilis és úrhatnám főnök és a Jack Blacket idéző haszontalan alkalmazott mintha a Moliére Művek nevű mai gyáróriás végeláthatatlan futószalagjáról gördült volna egyenesen közénk, míg az események elindítójaként közéjük keveredő "még sosem dolgoztam", "egyetemista voltam" új fiú pedig már-már a szerepéhez tapadó sztereotípiák virtuóza. Csendes gyerek, tehát nyilván ő a legokosabb; az meg ugye kész rejtély, hogyan kerül az orvostanhallgató a benzinkútra.
A huszonpárperces részek éppen elég rövidek/hosszúak egy átlagos fogyasztó napi hülyeségadagjához. A helyzetkomikumra épített viccek szerencsére nem unásig ismételtek (egyelőre), a benzinkút éjszakai élete pedig épp elég fura figurát sodor be a fagyos éjszakából (ha maguk a dolgozók nem lennének eléggé, khm, szokatlanok). S a poénok viccesebbnek tűnnek ugyebár, ha Izlandról szalasztották őket.
