A Plebs kedélyes sitcomnak indul, ahol némi utalás esik arra, hogy hol és mikor is járunk; egy római bérlemény lakóinak mindennapi életében: nem tévedés, brit Szomszédok vagy Barátok közt Caesar alatt. S innentől pedig kérlelhetetlenül lépnek színre a múltba repített zsáner ismerős alapfigurái: a komoly(abb) kapcsolatot kívánó főhős, Marcus s teljesen idióta rabszolgája, Brumio, no meg érdemdús haverjuk, a nőbolond partiarc, Stylax. Közéjük üt be Britanniából Cynthia, természetesen Marcus álmainak csaja. Lehet tehát teperni a nőért, közben humoros és szórakoztató afférokkal telik a műsoridő. Csakhogy a joggal elvárt angol humor helyett valami furcsa - leginkább kínosnak nevezhető - poénkodást kapunk. Az epizódok alapötletei még lehetnének mókásak, mondjuk, randiképpen orgiára hívni a nőt, de az effajta villanások nem telnek meg tartalommal, s ami kikerekedik végül, az olyan, mintha egy fiúkollégium unatkozó diákjai írták volna a poénokat és a forgatókönyvet, Róma pedig csupán díszlet marad. Persze amikor a görög vázák aktképei korabeli pornóként jelennek meg, elnevetjük magunkat, s az időnként felbukkanó vizesfiú jelenetei is meg-megidézik azt a hangulatot, amit a sorozattól - a Monty Python dolgain edződvén - elvárnánk. A korból és az anakronizmusokból adódó lehetőségek viszont rendre kihasználatlanok maradnak, így nem is kell feltétlenül a Brian életét citálni, a Plebset az Asterix is veri.
Tévétorrent
Plebs
Ím, ilyen a Folytassa, Kleó!, amikor a tévében folytatja: egy bátor kezdeményezés vérzik el a szemünk előtt - nagy csatában, nemes és nemtelen ellenfelek kezétől.
